CMC (Cro-Magnoni Cola) – Új albumot adtak ki

Két év után új nagylemezt adott ki a hazai EMB projekt, a CMC (Cro-Magnoni Cola) új albuma. A Szász György vezetett formáció 2019-ben tért vissza a magyar electro-industrial zene világába. Azóta három új lemezt adtak ki (Reanimated – 2020; Now – 2021; Versek a Zajban – 2022), melyeknek sorát a január 23-án megjelent Encore című albumuk követi.
A lemezről a zenekar alapító/költő/narrátor/veterán posztját betöltő Szász György az alábbiakat osztotta meg:
„Az Encore tökéletesen beleillik a 2019-ben visszatérő, majd évekig formálódó Cro-Magnoni Cola lemezeinek sorába. A CMC munkásságának íve van: a pusztulásból megmentett dalokra épített 2020-as Reanimated, a cinematikus hangzást megerősítő 2021-as Now, majd a modernkori CMC felállást megszilárdító 2022-es Versek a Zajban után az Encore új tónusokkal, bátor kitekintésekkel gazdagított a zenekar hangzását. És ez a legnagyobb erénye a lemeznek.”
„Ahogy a zenekar filmzenés atomszféráját és a tökélyre formált, sokdimenziós electro-industrial hangzása sem okozhat meglepetést senkinek, aki követi a CMC-t. Viszont az olyan gitárorientált – az akusztikus zenével kacérkodó – játékos dal, mint a ‘Bird Of Prey (rework)’, vagy a világzenés tónusok és noise-zal fertőzött experimentalista szemlélet között oszcilláló ‘God Visited Hell’, valamint a post-punk fele hevesen kacsintó ‘Static Gravity (Chrome cover)’ egy mindig megújulni akaró bandáról mesél. Sőt, a CMC a mesélés mellett gondolt azokra is, akik megmozgatnák a testüket: az ‘Encore’ néhány dala kimondottan jól szól majd a táncparketten. Ott a futurista EBM ‘Glitch’ páros, a lassan építkező, majd tánceksztázisba torkolló ‘A legkülső kör bezárul’ és a ‘Menj’, az 1989-es ‘Nincs tánc, nincs zene’ újraélesztés. Nem beszélve a három dalban is vendégeskedő Bari Máriusz aka Planetdamage disztópikus vokáljával becsempészett tömény cyberpunk hatásokról.” – írta az ipari zenékkel foglakozó Kollektiva.









