Dying Wish – célegyenesben
Célegyenesben a lemezmegjelenés!
Mint azt már korábban említettük, a novemberi HammerWorld mellékleteként lát napvilágot a csapat új nagylemeze, Tükörország címmel.
Kilenc nóta fog szerepelni az albumon, sorrendben:
1. | Nincs kiút |
2. | Amit akarsz |
3. | Lopott Idők |
4. | Fohász |
5. | Vörösre festi… |
6. | Világok húrja |
7. | Ennyi volt |
8. | Nem leszek mártír |
9. | Tükörország |
„Szokás szerint vannak vendégeink is a baráti körből, mégpedig:
Nádas Péter (ex-Dying Wish) szintizik a Vörösre festi… dalban, Mulicz Ferenc (Vale of Tears) hallatja hangját a Lopott Időkben és a Világok húrja csordavokáljában, amiben Ráczkevi Imre (Decadence, Remorse) is hallatja a hangját. Ráduly Levente (Szkítia) pedig a Lopott Idők refrénjeiben vokálozott nekünk. Mindenkinek óriási köszönet a részvételért!” – írják hírlevelükben.
Szeptemberben már bemutattuk az Amit akarsz című dalukat az érkező lemezről, most pedig itt az idő, hogy elővezessük a másodikat, ami a nálunk megjelent interjúban debütált.
A Világok húrja szintén egy szöveges videóval érkezik és a képregények világát idézi meg a képsoraival!
Fogadjátok szeretettel, hallgassátok/nézzétek sokat, jövő hónapban pedig jön a lemez!!!