Nís – albumpremier
Miközben az Act I Icarus formálódott a próbateremben, éreztük, hogy valami sajátos atmoszféra vesz körül minket. Maguk a próbafolyamatok is ilyenek nálunk, általában Zoli hoz egy témát, ami az első pillanattól kezdve ráül a társaságra és addig formál minket, amíg a dal meg nem mutatja magát teljes valójában. Ez volt a mi közös utunk első állomása. Van valami jellegzetesség ebben a dalban, ami az Act II Hiatus-nak is meghatározója, ezért gondoltuk úgy, hogy ennek a két dalnak egy történet különböző részeit kell bemutatnia. Lazán kapcsolódnak egymáshoz, nincs összefüggő kronológia közöttük, inkább egy nagy egész apró részletei, olyan mintha rövid novellákat olvasnánk, vagy mintha kapukon lesnénk be, amik egy másik világra – vagy önmagunkba – nyitnak.
Arra is kíváncsiak voltunk, hogyan szól a zenénk magyarul, ezért Nárcisz írt egy szöveget az eltemetett, elnyomott problémákról. A fő kérdés az volt, hogy a tisztulni vágyók mit találnak, ha elkezdenek ásni magukba, és hogy el lehet-e csendesíteni a zajt ami körülöttünk van, hogy csend legyen bennünk.
A lemez zárlata a Nine, ami nagyon különleges helyet tölt be az album végén. Ez a dal egy intim vallomás, hatalmas érzelmi spektrumot jár be a haragtól a megnyugvásig. Egy személyes történetről van szó, amit a zenekar többi tagja először nehezen fogadott be, de annyira őszinte lenyomata az elmúlt közel egy évtizednek, hogy minden tudásunkkal azon voltunk, hogy ez a dal olyan formát öltsön, ahogy Zoli fejében megszületett. A dal befejezése a korábbi zaklatottsághoz képest egy fellélegzés, olyan kicsengés ez – nem csak a dalnak, hanem az előtt lévő fél órának is – ami után nem akartuk, hogy bármi megszólaljon.
Ezek a számok a lenyomatai a zenekar első pár évének, a megismerkedésünknek. Elindultunk egy ösvényen, ami most még kövekkel van kirakva, de ezek majd lekopnak és út lesz belőlük.
„
