Agregator hírek

Szomorú hír – Tibcsy jelezte, hogy szándékában áll elhagyni a zenekart. A nyári fesztiválokon még velünk tart, de az őszi koncertek már valószínűleg nélküle fognak lezajlani. Négy évet húzott le nálunk, kitartott hullámhegyes-völgyes utunkon, négy nagyon jó év volt, ami talán leginkább a Szürkület album által lett kőbe vésve.

 Az okok rendkívül sokrétűek és szerteágazóak – szakmai, civil élet-beli dolgok – döntését bár sajnáljuk, mindannyian tudomásul vesszük és elfogadjuk. Távolabbi tervei szerint lehetséges, hogy visszatér régi bandájába, az Ideas-ba, vagy leteszi a lantot, de mi azért bízunk benne, hogy az előbbi válik valóra, mert zenéje és személye nagyon hiányozna a hazai zenei palettáról!

Ezúton is köszönjük neki ezt a négy évet és sok sikert kívánunk számára a továbbiakhoz!

Vasárnap próba előtt összeültünk a többiekkel, hogy a szóba került lehetséges gitárosok közül kivel szeretnénk folytatni a jövőben a helyi rockzene hagyományőrzését. Se-szeri-se-száma a tényezőknek, amit figyelembe kellett vennünk, de a lényeg, hogy végül is Loderer Lászlót kértük meg, hogy ha ideje, kedve engedi, akkor erősítsen minket a XXI. század hátralevő részében 🙂 Lackóról annyit kell tudni, hogy 1997 óta ismerjük, még a tatai Sable zenekar gitárosaként „robbant be” a közéletbe, legutóbb a Killing Art énekese volt és hát néhány Agregator koncerten is jelen volt, lévén közreműködött a Szürkület album ‘Krómszín ég alatt’ című nótájában.

Lényeg-a-lényeg, ő el is fogadta a felkérést, így aztán nagyjából kerek a történet. Köszönjük Neki a bizalmat, Tibcsynek pedig azt, hogy minden segítséget megad, hogy zökkenőmentes legyen az átmenet a gitárosi fronton! 🙂 Lackó szeptembertől kerül majd bevetésre, fogadjátok majd szeretettel! Tibcsy búcsúztatója pedig a Harag Napján lesz, oda is mindenkit várunk, hogy méltó módon, közösen köszönhessük meg Neki ezt az elmúlt négy évet!