Tűzmadár hírek

Schroti, a Tűzmadár énekese küldte az alábbi hírt a zenekar életéről:

November 27-én az esti órákban érkezünk Mohol-ra, ahol megkezdjük azt a hétvégét, amire már azóta tűkön ülve vártunk, amióta leszerveztük a koncertet. Zenta városában már többször előfordultunk, így bizakodva indulunk neki Moholnak (nov. 27), és Becsének (nov. 28) is. Minden közellakót, ott élőt, leutazót, átutazót, azaz mindenkit szeretettel várunk a jó hangulatú Tűzmadár-zúzdákra, és helyi sörök melletti beszélgetésekre!:)
A fővárosban december 12-én, szombaton, este 8-tól kezdődik a buli, ahol bemutatkozik az új dobosunk, a pofátlanul fiatal Pál Dániel,
és ahol jóhírű vendégeink, társzenekaraink emelik az est fényét.
_ELVALASZTO_
A sorrend a következőképpen alakul:

21.00 – Everwood
22.00 – Velvet Seal
23.00 – Tűzmadár
00.00 – Chat Noir

Ez az ősz a zenekar életében nem a koncertturnékról szólt, sokkal inkább a harmadik, Álmok című lemez készítésével, ami tavaszra készül el a tervek szerint. Letisztultabb, érthetőbb, dallamosabb lesz ez a korong a többihez képest, tele van tűzdelve súlyos szaggatós riffekkel, szállós dallamokkal, és vigyáztunk arra, hogy a koncerten a maximálisan lehessen rájuk tombolni!
A 12-i koncerten lehet, hogy kaptok egy kis ízelítőt belőle…:)
Dec 12 – Kék Yuk, bulira fel, ott találkozunk!
A 2010-es év előreláthatólag sok meglepetést fog hozni, nagyon jó reményekkel, és lendülettel indulunk neki az új évtizednek!
Tartsatok velünk továbbra is!

Üdvözlettel:
Tűzmadár zenekar