Az American Sharks egy 2007 óta működő hibrid metal banda, aki zenéjükben a punk, a klasszikus hard rock, a stoner metal, de még a pop világ zeneihatásaival is ügyeskednek. 2013-ban saját nevük alatt megjelent debütáló albumuk óta meglehetős hírnévre tettek szert a zaj-metal rajongói között. Hamarosan új albumukat adják ki, olyan neves vendégek közre működésével, mint Mike Derks (GWAR), Zach Blair (Rise Against), Kyle Shutt (The Sword), David Sullivan (Red Fang), Leo Lydon (Rickshaw Billie’s Burger Patrol) és Aaron Echegaray. Április 17-én, Not Dead Yet címmel megjelenő lemezükről máris itt van három daluk.
Nyolc év után végre új albummal tér vissza a Dimmu Borgir. Grand Serpent Rising című lemezük május 22-én fog megjelenni a Nuclear Blast kiadásában. A Dimmu Borgir új 13 dalos albumát már duó felállásban készítette el, ugyanis az énekes Shagrath és a gitáros Silenoz mellől távozott korábbi zenésztársuk Galder. Az új lemez első videójaként a Ulvgjeld & Blodsodel nézhető meg.
DIMMU BORGIR - Ulvgjeld & Blodsodel (OFFICIAL MUSIC VIDEO)
Shagrath elmondta, hogy az új album elkészítése különösen izgalmas volt a számára: „Úgy érzem, hogy zeneileg az eddigieknél is felülmúltuk magunkat ezen az albumon. Hosszú és igényes folyamat volt, de látva, hogyan állt össze az egész, hihetetlenül kifizetődőnek neveznám. A Grand Serpent Rising a Dimmu Borgir minden korszakát tükrözi – ez az album a Dimmu Borgir örökségének minden fejezetét magában hordozza. Hiszem, hogy a rajongóink felismerik ezt, és megtalálják benne az a valamit, ami valóban megérinti őket.”
Ami pedig az album címét illeti, az Silenoz így magyarázta:
„Tökéletesen illik hozzá. A Dimmu Borgir egy leviatánszerű zenekar nagyszabású, és mi ismét felemelkedünk. Míg a kígyó egyesek számára a gonoszt jelképezi, számunkra valami mást szimbolizál: a megújulást, növekedést, tudást és a felszabadulást. Úgymond a bőrünk levetkőzését. És ne felejtsük el, hogy 2026 februárja a Kígyó évének végét jelzi, nagyjából akkor fejeződöttek be az album munkálatai.”
Apocalyptic Steel címmel érkezik az Ash vezette német black metal horda, a Nargaroth nyolcadik stúdiólemeze. A kilenc dalos album a Season of Mist gondozásában fog meg jelenni június 26-án, amiről elsőként Requiem Germania daluk hivatalos videója került bemutatásra.
„Íme, megjelent a Nargaroth új albumának első dala, a videóval kísért Requiem Germania. Ez egy kis betekintést nyújt abba, hogy milyen irányba tarthat az új album.”
Nargaroth - Requiem Germania (Official Music Video)
Április 24-én, a Run For Cover Records kiadásában érkezik a kortárs post-hardcore, screamo vonal egyik meghatározó zenekarának, a Portrayal of Guilt negyedik albuma. …Beginning of the End című lemezük nyolcévnyi folyamatos kísérletezés és fejlődés eredményeként jött létre.
„Az egész lemez olyan benyomást kelt, mintha a zenekar a súlyos zene minden sötét szegletét bejárta volna. Egy évtizedes tapasztalat és kísérletezését erődemonstrációja egybe sűrítve. Természetesen a …Beginning of the End is tartogat meglepetést, valamint éberen tartja az érdeklődést az állandóan alakuló hangzásunk iránt.”
Újabb előzetesükként máris itt vannak Object of Pain és a Death From Above dalaik videói, melyeket most is Craig Murray rendezett.
Portrayal of Guilt - Object of Pain (Official Music Video)
Portrayal of Guilt - Death from Above (Official Music Video)
Robot-ostrom: Amikor a falak is izzadtak a Haze és a Left Cold To Wilt súlya alatt Izgalmasan indult az este az Aserath zenekarról lecsúszva érkeztünk, már csak a közönségtől hallva és látva jól beindították az estét. Egyből fejest ugorva a zajba és hagyva, hogy a hullámok összecsapjanak a fejünk felett. Február 28-án a Robot falai […]
Hamarosan új albumát adja ki a kaliforniai space rock zenekar, a Failure. Location Lost című negyedik nagylemezük április 24-én jelenik meg a Failure Records és az Arduous Records közös gondozásában. A nyolc dalos lemez előzeteseiként Way Down és The Air’s On Fire dalaik videóival ismerkedhettek meg.
A grunge-alapú sludge/groove metalt játszó Flatwounds március 20-án adta ki új EP-jét Chain Of Command címmel. A négy számos mini-lemezről Inertia daluk kapott friss klipet.
„Az Inertia című számot szükség írta… Azért, hogy kihozzon belőled valamit, amivel talán nem érzed jól magad. De pont erről szól az egész.” – mondta Colin O’Hare énekes.
Flatwounds - Inertia (Official Music Video)
A Chain Of Command EP teljes egészében itt érhető el.
Július 3-án érkezik a Moonspell új stúdióalbuma, a Far From God. A nyolc dalos album a Napalm Records kiadásában fog megjelenni. A lemez témájában mélyen belemerül a gótikus történetmesélésbe: a Baudelaire-i szerelembe, az egzisztenciális bűntudatba, a Krisztus-szerű feltámadásokba és az éjszaka teremtményeinek előkelőségébe. Fernando Ribeiro énekes, mindezt így foglalta össze:
„A Far From God elkészítéséhez meg kellett várnunk a múzsa megérkezését. És ő megint nem hagyott cserben bennünket, és a legrejtélyesebb és legszebb módon mutatkozott meg előttünk. Öt hosszú év telt el, tele kísérletezésekkel, kétségbeeséssel, miközben azt hittük, soha többé nem fog sikerülni, és arra gondoltunk, hogy miért is kellene egyáltalán új zenét írnunk? De örülök, hogy kitartottunk. A Far From God egy igazi keresztes hadjárat a stílus elmúlt néhány évben tapasztalt hanyatlása ellen, egy sötéten megmunkált nyilatkozat arról, hogy a Moonspell itt marad, és visszaköveteli a trónját. Nincs politika, nincs közösség, nincs beleavatkozás, csak betegesen romantikus szerelem, vámpírok, vérfarkasok, hogy mindannyian a szépségtől halhassunk meg, békében és eleganciában. A Gót áldjon meg benneteket!”
Új lemezük első videót címadó daluk kapta meg, amiről a következőket mondta:
„Jó néhány évre elvesztettem a vámpírokba vetett hitemet és reményemet. Hollywood bohócaivá váltak, az olcsó halloweeni jelmezez, a keleti vidékek megöregedett és megszégyenült hercegeivé. Mindaddig, amíg Robert Eggers filmrendező 2024-ben be nem mutatta nekünk a Nosferatut, és én azonnal visszavonultam ahhoz a tragikus, romantikus karakterhez, akit Bram Stoker leveleiben örökre megörökített.
A Far from Godot szinte egyetlen lélegzetvétellel írtam meg, és hosszú idő után ez az első dalunk, amely a vámpírszerelemről szól. Bevallom, késztetést éreztem rá, hogy a Moonspell-lel megmentsük a gothic metal becsületét, ami a részben hangolt operás női énekesek, az egyszerű, darálós gitárriffek, valamint olyan dalszövegek túszává vált, amelyek még Drakulát is arra késztetnék, hogy karót döfjön a saját vértelen szívébe. Ez a dal az album esszenciája: a címadója, a videója, a lelke. És még a nappali fény tüzét is érezni lehet, ahogy beleég a hallgató és a szerelme bőrébe.”
MOONSPELL - Far From God (Official Video) | Napalm Records
Moonspell – Far From God (Napalm Records)
1. Cross Your Heart 2. Far From God 3. Biblical 4. The Great Wolf in the Sky (ft. Alicia Nuhro) 5. Your Promise of Light 6. For the Love of Mortals 7. Our Freedom to Fall 8. Reconquista
A brit nü-metalcore csapat, a Profiler kiadta Late Again című új kislemezes dalát, ami az életünk során megtapasztalható a súrlódásokról szól.
„A dal arról szól, hogy hogyan akarsz továbblépni az életedben, miközben megtanulod elengedni a régi önmagad. Ez egy folyamat, melynek során levedled a bőröd.”
Late Again
A banda 2025. decemberében, Masquerading Self címmel adta ki hat dalos EP-ját, ami az alábbiakban hallgatható végig.
Az amerikai black/thrasher Desolus május 15-én, a Hells Headbangers zászlaja alatt adja ki Dwellers of the Twilight Void címet viselő második albumát. A banda zenéjében továbbra is a ’80-as évekbeli thrash zenék szellemében tevékenykedik, olyan előadók inspirálhatták őket, mint a Sodom, a Kreator és a Dark Angel. Míg debütáló albumuk, a System Shock (2024) kétségtelenül tüzes volt, a Dwellers of the TwilightVoid sötétebb és véresebb lesz. Témáikhoz a ’80-as évek horror VHS hatásaiból merítettek. Kedvcsinálójukként máris itt van The Pact (Sealed in Blood) című számuk, amely tökéletesen megalapozza hamarosan megjelenő lemezük szédítő sebességet és agresszióját.
DESOLUS "The Pact… (Sealed in blood)" [from "Dwellers of the Twilight Void" LP 2026]