Akkor kezdjük a kényelmetlen valósággal: vannak zenekarok, amelyeket úgy körülbelül csak pólók, kiegészítők, plakátok szintjén ismerek és valahogy sosem kaptam rá vágyat, hogy utánajárjak a nagy népszerűségnek. Erre tipikus példa a Children Of Bodom, vagy kritikánk jelen tárgya, a Dimmu Borgir. Egyszerűen pár dalon túl sosem érdekelt a csapat, úgyhogy hiába a nagy múlt, számomra […]
Nyolc év után adta ki új albumát a Dimmu Borgir. Grand Serpent Rising című lemezük május 22-én jelent meg a Nuclear Blast kiadásában As Seen in the Unseen daluk hivatalos videójának kíséretében.
DIMMU BORGIR - As Seen in the Unseen (OFFICIAL MUSIC VIDEO)
A 13 dalos lemezt az alapító tagok, Shagrath és Silenoz készítették el. Shagrath elmondta, hogy az új album elkészítése különösen izgalmas volt a számára:
„Úgy érzem, hogy zeneileg az eddigieknél is felülmúltuk magunkat ezen az albumon. Hosszú és igényes folyamat volt, de látva, hogyan állt össze az egész, hihetetlenül kifizetődőnek nevezném. A Grand Serpent Rising a Dimmu Borgir minden korszakát tükrözi – ez az album a Dimmu Borgir örökségének minden fejezetét magában hordozza. Hiszem, hogy a rajongóink felismerik ezt, és megtalálják benne az a valamit, ami valóban megérinti őket.”
Ami pedig az album címét illeti, az Silenoz így magyarázta:
„Tökéletesen illik hozzá. A Dimmu Borgir egy leviatánszerű zenekar nagyszabású, és mi ismét felemelkedünk. Míg a kígyó egyesek számára a gonoszt jelképezi, számunkra valami mást szimbolizál: a megújulást, növekedést, tudást és a felszabadulást. Úgymond a bőrünk levetkőzését. És ne felejtsük el, hogy 2026 februárja a Kígyó évének végét jelzi, nagyjából akkor fejeződöttek be az album munkálatai.”
Ascent címmel látott napvilágot a Dimmu Borgir új klipje. A norvég szimfonikus black metal veterán zenekar nyolc év után tér vissza új nagylemezével, ami Grand Serpent Rising címmel május 22-én fog megjelenni a Nuclear Blast kiadásában.
DIMMU BORGIR - Ascent (OFFICIAL MUSIC VIDEO)
A Dimmu Borgir új 13 dalos albumát az alapító tagok, Shagrath és Silenoz készítették el. Shagrath elmondta, hogy az új album elkészítése különösen izgalmas volt a számára:
„Úgy érzem, hogy zeneileg az eddigieknél is felülmúltuk magunkat ezen az albumon. Hosszú és igényes folyamat volt, de látva, hogyan állt össze az egész, hihetetlenül kifizetődőnek neveznám. A Grand Serpent Rising a Dimmu Borgir minden korszakát tükrözi – ez az album a Dimmu Borgir örökségének minden fejezetét magában hordozza. Hiszem, hogy a rajongóink felismerik ezt, és megtalálják benne az a valamit, ami valóban megérinti őket.”
Nyolc év után végre új albummal tér vissza a Dimmu Borgir. Grand Serpent Rising című lemezük május 22-én fog megjelenni a Nuclear Blast kiadásában. A Dimmu Borgir új 13 dalos albumát már duó felállásban készítette el, ugyanis az énekes Shagrath és a gitáros Silenoz mellől távozott korábbi zenésztársuk Galder. Az új lemez első videójaként a Ulvgjeld & Blodsodel nézhető meg.
DIMMU BORGIR - Ulvgjeld & Blodsodel (OFFICIAL MUSIC VIDEO)
Shagrath elmondta, hogy az új album elkészítése különösen izgalmas volt a számára: „Úgy érzem, hogy zeneileg az eddigieknél is felülmúltuk magunkat ezen az albumon. Hosszú és igényes folyamat volt, de látva, hogyan állt össze az egész, hihetetlenül kifizetődőnek neveznám. A Grand Serpent Rising a Dimmu Borgir minden korszakát tükrözi – ez az album a Dimmu Borgir örökségének minden fejezetét magában hordozza. Hiszem, hogy a rajongóink felismerik ezt, és megtalálják benne az a valamit, ami valóban megérinti őket.”
Ami pedig az album címét illeti, az Silenoz így magyarázta:
„Tökéletesen illik hozzá. A Dimmu Borgir egy leviatánszerű zenekar nagyszabású, és mi ismét felemelkedünk. Míg a kígyó egyesek számára a gonoszt jelképezi, számunkra valami mást szimbolizál: a megújulást, növekedést, tudást és a felszabadulást. Úgymond a bőrünk levetkőzését. És ne felejtsük el, hogy 2026 februárja a Kígyó évének végét jelzi, nagyjából akkor fejeződöttek be az album munkálatai.”
A Stratovarius budapesti koncertje után nagyjából teljesen elment a kedvem az extrém metal műfajoktól, és kvázi megfogadtam, többet nem hallgatok ilyesmit, mert nincs kedvem extra sötétséget magamhoz venni, a küzdelmes mindennapok gondjai bőven elegendőek. Aztán a sors jó értelemben vett fintoraként kaptam a megkeresést az új, de még 2023-ban megjelent Aornos lemez véleményezésére, aminek a […]
2020-as Eonian című albuma után egy feldolgozásokat tartalmazó lemezzel tért vissza a Dimmu Borgir. Nyolc dalos Inspiratio Profanis című albumukra elmondásuk szerint az évek során rögzített azon feldolgozásaik kerültek fel, amelyek fontos hatással voltak rájuk. Ezek az alábbiakban hallgathatóak meg.
December 8-án egy feldolgozásokkal teli albumot ad ki a Dimmu Borgir. Inspiratio Profanis című albumuk a norvég szimfonikus black metal legenda eddig rögzítette feldolgozásait rejti magában, szám szerint nyolcat.
„Úgy gondoltuk, ideje csokorba gyűjteni az évek során rögzített feldolgozásainkat, Felfrissítettük a maszterelést, és mindent egybecsomagoltunk, hogy megmutassuk néhány fontos hatásunkat.” – mondja Silenoz.
Kedvcsinálóként a Deep Purple „Perfect Strangers„, valamint a Venom „Black Metal„-ja ismerhető meg róla.
Perfect Strangers
Black Metal
Dimmu Borgir – Inspiratio Profanis
(Nuclear Blast Records)
1. Black Metal (Venom)
2. Satan My Master (Bathory)
3. Dead Men Don’t Rape (G.G.F.H.)
4. Nocturnal Fear (Celtic Frost)
5. Burn In Hell (Twisted Sister)
6. Perfect Strangers (Deep Purple)
7. Metal Heart (Accept)
8. Nocturnal Fear (Celtically Processed) (Celtic Frost)
Régóta kallódó lemezként került a kezeim ügyébe az Argesh debütáló korongja. Sajnálatos módon fizikai formája már jó ideje lapult szótlanul a fiókom egy félreeső szegletében. Persze, amikor hozzám került a zenekar CD-je, szinte első hallásra beleszerelmesedtem, kívül-belül jól megforgattam, akárcsak egy olcsó vásári portékát, de amint beteljesült az álom hanyagul félredobtam, amely így megcsalatva várt […]
Meg kell vallanom, régen hallottam ekkora stílusegyveleget egy lemezen, mint amekkorát a Zornheym nevű zenekar tár elénk legújabb, október 22-én napvilágot látott The Zornheim Sleep Experiment címet viselő lemezén. Bár a stílus megjelölésben az szerepel, hogy szimfonikus black/death metal, emellett a zenét nyugodtan fel lehetne ruházni az extrém heavy metal jelzővel is. Egy biztos, a […]
Május 4-én Eonian címmel érkezik az idén 25 éves fennállását ünneplő Dimmu Borgir új albuma, ami előtt azonban még egy kislemezzel jelentkeznek. Az EP „A” oldalára egy friss nóta került fel, az Interdimensional Summit, a „B” oldalra pedig a Puritania című daluk élő verziója. Az új dalhoz egy hivatalos videoklip is készült, ami máris megnézhető.
DIMMU BORGIR - Interdimensional Summit (OFFICIAL MUSIC VIDEO)
A banda frontembere, Shagrath elmondta: „Az Eonian az idő illúzióját jeleníti meg, mindent ami van és mindig is volt. Számunkra egyben a Dimmu Borgir 25 éves jubileumát is jelzi, a lemez maga pedig amolyan tisztelgés a saját történelmünk és a norvég black metal történelme előtt.„