II. Ukrán Front – 33 év után adták ki első lemezüket

33 év után adta ki első albumát a miskolci punk/hardcore zenekar, a II. Ukrán Front. A trió ennek megfelelően a 33 nevet adta lemezének, amiről Sejted című dalukra videó is készült.

A zenekar 1990-91 körül volt aktív, ám néhány koncertfelvételen kívül más felvétel nem maradt utánuk. A trió 33 év után döntött úgy, hogy felveszi alább meghallgatható első albumát. Bár a tagok a világ különféle pontjain élnek, meg tudtak oldani néhány próbát, mielőtt bevonultak a Károly Tamás-féle HangArt Stúdióba, hogy rögzítsék egykori dalaikat. Fodor Tamás basszusgitáros-énekes, Rákos Tibor énekes-gitáros és Takács József dobos (utóbbi kettőt a prog-metal Eclipse-ből lehet ismerős) egy interjúbban azt nyilatkozta, hogy “Polgárpukkasztás volt a cél.”, és hogy “Rossz, aki rosszra gondol”, egyébként meg a szövegekből is kiderül, hogy háborúellenes nézeteket vallottak már akkor is.