Unmother – A városi lét elidegenedett magányában
Sokan hiszik azt, hogy a black metalhoz elengedhetetlen kellék a havas fenyves, a láncing és a középkori fegyverarzenál, amivel maximum a hátát vakarja meg az ember, ha viszket a sok pózolástól. Pedig a sötétség nem csak az erdő mélyén lakozik, hanem a húgyszagú metróaluljárókban, a szürke betonfalak között és a városi lét elidegenedett magányában is. Ezt a kevésbé romantikus, de annál húsba vágóbb, modern valóságot ragadja meg a londoni Unmother zenekar, akik nem a természet lágy ölén, hanem a metropoliszok zajában keresik a megváltást – vagy inkább a pusztulást.
Második nagylemezük, a State Dependent Memory február 20-án érkezik a Fiadh Productions gondozásában, és garantáltan nem a vasárnapi természetjárók kedvenc aláfestő zenéje lesz. A Lay Down The Sun című 2021-es debütálás után a csapat most még mélyebbre ás a városi rothadásban. Itt nincsenek mitológiai lények vagy pásztori idillek, csak belső diszlokáció, szociális erózió és morális hanyatlás. A hangzás sűrű, fojtogató és konfrontatív, mint a szmog egy londoni reggelen: a hagyományos fekete fém találkozik a post-metal feszültségével és némi kísérletező zajjal.
A mikrofonnál jelentős változás történt: a vokálokért ezúttal V. (VOAK) felel, aki új kifejezésmódot – vagyis inkább új árnyalatú szürkét – visz az összképbe. A doboknál a megbízható iparos, Krzysztof Klingbein biztosítja a stabil alapokat, hogy a szerkezet ne dőljön össze a súly alatt. Külön ínyencség (vagy szentségtörés, nézőpont kérdése), hogy a banda nem riadt vissza a műfaji határok feszegetésétől sem: a lemezen helyet kapott egy Odos 55 feldolgozás is (Attiki Victoria), ami eredetileg egy görög synthwave formáció dala. Hogy ebből mit hoztak ki fekete fémbe oltva, az mindenképp megér egy hallgatást. Aki szereti, ha a zene nem elringat, hanem arcon csap a beton keménységével, az vésse be a naptárba a dátumot.
