Anthrax – It’s For The Kids – klippremier

It’s For The Kids címmel tette közzé új dalának hivatalos videóját az Anthrax. Az amerikai thrash veterán csapat szeptember 18-án, Cursum Perficio címmel adja ki új nagylemezét.

A zene nekem sokat segít abban, hogy kiadjam magamból az indulataimat. Az évek során rájöttem, hogy a harag a félelemből fakad, és miután apa lettem, egyre dühítőbbnek találtam bizonyos dolgokat. Szerintem ott valami gond van, ha valaki azt mondja, hogy az ő élete nem változott meg azután, hogy szülő lett. Bennem több a félelem azóta, mivel látom, hogy a világ nem biztonságos hely a gyerekek számára és ezt nem csak az Egyesült Államokra értem.” – mondta Scott Ian a dal hátteréről, majd így folytatta:

 „A félelmem aztán idővel átcsapott haragba, mivel azt láttam, hogy senki sem próbál változtatni ezen a helyzeten. Adófizető állampolgárként határozottan ki merem jelenteni, hogy az USA jelenlegi kormánya semmit sem tesz az amerikai gyerekekért, más országokban élő gyerekeknek pedig még árt is. Ez nem vélemény, hanem tény, az It’s For The Kids szövegébe pedig az emiatt érzett haragomat fogalmaztam bele, hogy ne emésszen fel teljesen belülről.”

Anthrax - It's For the Kids

A Cursum Perficio pontosan 10 évvel követi az Anthrax legutóbbi For All Kings albumát. Az album címe latinul azt jelenti, hogy „Az utamnak vége” vagy „Befejeztem az utamat”. A 11 lemez felvételei a Dave Grohl 606 stúdiójában készültek, a produceri székben pedig ismét az előző két albumot jegyző Jay Ruston ült.

Az Anthrax június 1-jén a Barba Negra Red Stage-ben lép fel a Decapitated társaságában.