Soilwork – Helsinki – a hamarosan érkező speciális albuma új dala

Death Resonance
címmel augusztus 19-én jelenik meg a Soilwork speciális albuma a Nuclear Blast gondozásában. A 15 ritkaságszámba menő dalt tartalmazó album legtöbb dal hivatalos formában eddig csak Ázsiában volt elérhető. Az 5 kiadatlan nótát, 5 remixet és a 2 új dalt tartalmazó lemez borítóját Mircea Eftemie, a Mnemic frontembere készített.Június 24-én jelent meg az album egyik vadonatúj dalának, a Helsinki videó-premiere. A dalszöveges videót a neves videográfus, Tommy Antonini állította össze.
David Andersson gitáros elmondta: „‘Death’ lehet, hogy ezt a szót túl gyakran használjuk, de ugyanakkor az is tény, hogy tízezer különbözőféleképpen lehet értelmezni. Nem csak az életerő elmúlását, hanem a feltételezett örökkévalóság véget, új lehetőségek születését, és az elkerülhetetlen változás elfogadását is jelenti. Ezt a dalt Finnországban rögzítettük, legutóbbi koncertlemezünk felvételei közepette. Ezalatt új barátokat szereztünk, és megbizonyosodtunk arról is, hogy a régiek örökre velünk maradnak annak ellenére, hogy olyan, mint végtelen, nem létezik.”

Soilwork – Death Resonance
(Nuclear Blast)
| 1. | Helsinki (új dal) |
| 2. | Death Resonance (új dal) |
| 3. | The End Begins Below The Surface („The Ride Majestic” japán bónusz track) |
| 4. | My Nerves, Your Everyday Tool („Beyond The Inifite” japán EP) |
| 5. | These Absent Eyes („Beyond The Inifite” japán EP) |
| 6. | Resisting The Current („Beyond The Inifite” japán EP) |
| 7. | When Sound Collides („Beyond The Inifite” japán EP) |
| 8. | Forever Lost In Vain („Beyond The Inifite” japán EP) |
| 9. | Sweet Demise („The Panic Broadcast” japán bónusz track) |
| 10. | Sadistic Lullabye (újrarögzítve, „The Panic Broadcast” japán bónusz track) |
| 11. | Overclocked (2016 mix, „Sworn A Great Divide” japán bónusz track) |
| 12. | Martyr (2016 mix, „Sworn A Great Divide” japán bónusz track) |
| 13. | Sovereign (2016 mix, „Sworn A Great Divide” japán bónusz track) |
| 14. | Wherever Thorns May Grow (2016 mix, „Stabbing The Drama” japán bónusz track) |
| 15. | Killed By Ignition (2016 mix, „Stabbing The Drama” japán bónusz track) |









