Enigmatic Infinity – H.P. Lovecraft egyik novelláját dolgozta fel új albumán

Két évvel Sentenced to Solitude debüt-albuma után új albummal jelentkezik a Tombor Nándor által működtetett személyes progresszív rock/metal projekt az Enigmatic Infinity. The Shadow Out of Time címmel  november 27-én megjelenő második albuma H.P. Lovecraft azonos című novelláján alapuló.

Már a Sentenced to Solitude felvételei közben kikristályosodott a The Shadow Out of Time koncepciója, nagyon régi vágyam valósul meg azzal, hogy a kedvenc íróm számomra legkedvesebb novelláját zenébe önthettem. Ugyan Lovecraft műveit többnyire a súlyosabb, black/death bandák szokták feldolgozni, számomra valamiért mindig is a kicsit ódonabb, vintage stílusú prog rock állt ehhez a világhoz legközelebb, így a dalszerzéskor is tudatosan nyúltam vissza a műfaj régi nagyjainak eszköztárához.” – meséli a 30 éves zenész.

Az albumon az összes zene és dalszöveg Tombor Nándortól származik, a gitár- és basszusgitár részek feljátszásáért szintén ő felel, az éneket pedig ezúttal a svéd énekes/youtuber Rob Lundgrenre bízta. Az album instrumentális dalában egy billentyűszóló erejéig nem más vendégeskedik, mint Derek Sherinian, akit többek között a Sons of Apollo-ból, a Planet X-ből vagy épp a Dream Theater-ből ismerhet a közönség. A felvételek ezúttal is a komlói CETT Hangstúdióban zajlottak, Peti András vezetésével.

Az albumról elsőként The Collapse dalának szöveges videóját lehet megnézni.

Enigmatic Infinity - The Collapse [OFFICIAL LYRIC VIDEO]