Szerző: Győr Sándor

Isn’t – itt a harmadik EP

A múlt vasárnap debütált a limburgi székhelyű Isn’t zenekar második klipje, ami már a banda harmadik EP-jét vezette fel. Ha eddig lemaradtatok a klipről, akkor IDE kattintva megtaláljátok. Nagy öröm, hogy a videó alapján több nemzetközi rádió is megkereste Őket.

A korábban projektként működő csapat felállása idén vált koncertképessé, így hamarosan élőben is megmutathatják az erős hangulati töltettel bíró doom és death hatásokat keverő dalaikat. A banda harmadik anyaga, a Leave Our World mától elérhető a stream szolgáltatók kínálatában.

OM – Újabb dal a készülő harmadik lemezről

A 2 éve újra aktivizálódott OM újabb dallal jelentkezett, ami már a harmadik vadiúj szám az év végén megjelenő harmadik lemezről. A Töredék a jól ismert Radnóti versnek szolgáltatott hozzá illő zenei alapot, a Hol vannak? pedig a hajdani Replika zenekar frontjáról ismert Csató Péterrel készült, aki az előző lemez több dalában is közreműködött. Most megérkezett folytatás, az Ott foglak várni szintén Csató Péterrel, illetve Abhilasa vendégeskedésével készült.

OM : Ott foglak várni /2022/

„Elsők között készült el ez a szám és a szövege is, de eddig csiszolódott. A téma akár elvontnak is tűnhet, de szerintem mindenki elgondolkodott már azon, hogy a mindennapok „darálója” mellett hova tart az élet és miért érdemes ezt nem elpazarolni. Arról nem is beszélve, hogy könnyen lehet, hogy folytatódik onnan, ahol abbahagytuk… És persze arról, hogy mennyire értékesek azok akik mellettünk vannak, várnak ránk újra és újra. Szerettem volna erre a lemezre is több női vokált, és egy ismerősöm ajánlotta Abhilasat. Ő ugyan nem profi énekes, de van a hangjában egy természetes szépség, ami rögtön megfogott. Szerintem másoknak is tetszeni fog!” – mondta Vijaya Gauranga Das gitáros / dalszerző a friss szerzeményről.

Isn’t – lemezelőzetes klippremier

A Németországban élő Sivák házaspár (Márti – ének és Krisztián – gitár) alkotja az Isn’t zenekar magját. A korábban inkább csak projektként zenélő csapat az utóbbi időben igazi koncertképes zenekarrá alakult. A zenekarból távozott Karcza Peti basszusgitáros, a helyére Simon Krah érkezett a Deceiver zenekarból. A dobos Björn Grontzki (Bloodspot), a másik gitáros Aron Störmer lett.

A tervek szerint az EP valamennyi dalához készül valamilyen képanyag. A zenekar elsőként, még a megjelenés előtt a nyitótételhez – Anything – készült videóval ad életjelet. Az ötszámos Leave Our World július 31-én jelenik meg a digitális stream szolgáltatóknál.

ISNT - Anything (Official Music Video)

Éjfény – újra mozgolódnak

Az Éjfény zenekarról jó rég nem érkezett hír, most viszont megtörték a csendet és egyelőre csak koncerten találkozhatunk velük, ám a sorok között kiolvasható, hogy a szándék megvan a komolyabb visszatérésre:

„Jó reggelt, jó reggelt!

Végre szolgálhatok némi Éjfény-hírrel is, miszerint közel két év után újra koncert leszen, ráadásul egy eléggé rendhagyó fajta! Dobost egyelőre nem találtunk, így az új dolgok még váratnak magukra (három és fél lemez pihen a fiókban, amiből másfél vadonásúj dalokat rejt, egy akusztikus és egy újrafelvett, kvázi „best of” jellegű válogatáslemez akarna megszületni), de jött egy jó ötlet. 20 éves lett az első lemez, ezért jól eljátszuk a másodikat!

Július 22-én, pénteken, este tíztől Veszprémben, az IMU (Íródeák Művészeti Udvar) színpadán nyomunk egy „egyetemi bulit”, főleg a 2005-ös Szent lemez dalaira alapozva. Akkori felállással, ezer éve nem hallott/játszott dalokkal, csak nem olyan bénán, mint akkor! (…remélhetőleg…) Egyelőre nem tudni, hogy ennek lesz-e folytatása, most csak örömzene van, úgyhogy gyertek bátran! Az esemény fészbók-linkje: https://www.facebook.com/events/1002412000471841/?ref=newsfeed

Kalapács 60 – Színházkoncert (2022.06.12. – Erkel Színház)

Bevallom, Kalapács Józsit eddig csak rockszínpadon volt szerencsém látni különböző formációk élén. Május elején pedig alkalmam nyílt élőben, közönség előtt beszélgetni vele a Ferencvárosi Művelődési Központban, ami után az akusztikus bulija igen emlékezetes lett. Már ezen a beszélgetésen is kihagyhatatlan volt a színház és természetesen a jubilumi éve kapcsán szóba kerültek az ünnepi koncertek is. […]

Tovább »

Tulpa – How To Create… (2022)

A Tulpa zenekar az utóbbi évek egyik legnagyobb hazai kedvence számomra. A jelen írás tárgyát jelentő lemez nem új abban az értelemben, hogy a banda digitálisan már tavaly és azelőtt megjelent két EP-je (amiről ITT és ITT már kifejtettem a gondolataim) kapott fizikai formátumot. Először a márciusi HammerWorld mellékleteként látott napvilágot, de időközben már digipak […]

Tovább »

Pearl Jam // White Reaper – Budapest Sportaréna (2022.07.12.)

Hogy is fogalmazzak? Egy rég várt álom vált valóra. Azok közé tarozom, akik ott voltak 1996. november 17-én a Budapest Sportcsarnokban a Pearl Jam koncertjén. Azóta az a koncert a hazai grunge rajongók között folyamatos beszédtéma, az emlékek miatt meg is szépült. A vágyakozás kínjai pedig évről-évre nőttek, főleg, hogy azóta sajnos csupán Eddie maradt […]

Tovább »

Mudfield – Szörnyeteg (2021)

“Van térerő, nincs képzeletHalomra vesszük a mérgeket”  Új generáció A sárréti csapat első két lemeze között egy év telt el, de én még most is azt érzem, hogy kicsit érlelhették volna a Kelet népe albumot. Bár jól sikerült és szeretem is, valahogy mégsem éreztem olyan összeszedettnek, mint a bemutatkozó anyagot.  A harmadik lemez esetében jóval […]

Tovább »

Ritual Effect – Too Late to Turn Back [EP] (2022)

Az ír csapat 2017-ben állt össze, hogy a korábbi csapataikban szerzett tapasztalataikból valami újat alkossanak. A korábbi dolgaiknak nem ástam utána, de ebben a zenekarban még erősen az út elején járnak, annak ellenére, hogy 2019-ben kihozták az első lemezüket. A Fossils címet viselő debüt a gyerekbetegségeivel együtt is egy jó bemutatkozás volt. A leginkább az […]

Tovább »

PEURBLEUE – lemezelőzetesként itt az A la gloire

A FÉLELEM ITT VAN! ÉLJEN A FÉLELEM!” – írja a Sakrifiss (ének) és JCEX (hangszerelés) felállású Peurbleue a Bandcamp oldalán bemutatkozásként.

A duó La Ciguë című lemeze augusztus 1-én érkezik a Les Acteurs de l’Ombre Productions kiadásában. A lemez felvezetéseként már meghallgatható az A la gloire c. dal.

PEURBLEUE - À la gloire (single track)

Dallista:

1. Fécondation
2. À la Gloire!
3. Rosée éternelle
4. Ressac
5. Survie
6. Caniveau
7. Plus rien
8. Apparition
9. Vision de Mort
10. La Fin approche

Előrendelés:
https://lesacteursdelombre.net/product-category/bands/peurbleue/

A lemez megjelenéséig itt a 2021-es Construction de la Violence c. hatszámos anyaguk: