Szerző: Győr Sándor

Toxic Twins – Itt a friss dal Bokodi Bálinttal

Elkészült a 2022-es év első Toxic Twins videója, amiben a korábbiakhoz hasonlóan egy underground körökben ismert hang, Bokodi Bálint (Diabolus In Musica, ex-Lost Continent). A dalról és az együttműködésről Jozzy osztotta meg a tudnivalókat:

„A dal nyitóriffje az első újonnan felmerült ötletek között volt 2020-ban, amikor Kozyval elkezdtük a Toxic Twins Project-et, azonban először olyan dalkezdeményeket dolgoztunk ki, amelyek már félig készen voltak a számítógépeinken vagy amik valamilyen okból hamarabb összeálltak. Ezekből lettek a 2021-ben megjelent dalok, a  Megközelíthetetlen Horváth István „Pityesz” közreműködésével, a Brainwashed Török Viktorral, aztán ugyanezzel a két úriemberrel csináltuk meg a Forked Up-ot és a Numb or Dead-et is. 

A Denial zenei ötlete ezekkel párhuzamosan alakulgatott, míg végül tavaly összeállt olyan készültségi szintre, amikor már lehetett gondolkodni azon, hogy ki lenne a megfelelő célszemély a fronton. Bokodi Bálint neve ekkor merült fel.” 

TOXIC TWINS PROJECT - DENIAL (feat. BÁLINT BOKODI)

A Denial-ról:

Bálinttal volt már néhány alkalom, amikor együtt álltunk színpadon, jammeltünk is már együtt, emberileg is régóta szimpatizálunk egymással, de közösen írt dalunk az elmúlt években még nem volt. Kozyval az volt az érzésünk, hogy a Denial groove központú, és ezzel együtt progresszív megközelítésű málhás riffjei pont passzolnának ahhoz a széles spektrumú hangkarakterhez, ami Bálintnak van. 

Az énektémák megírása nagyon gördülékenyen zajlott. Bálint eljött hozzám a stúdióba és minden részre improvizált valamit.  Ebből már kirajzolódott egy ötlet, amit kielemeztünk. Ami tetszett, azt megtartottuk, ami nem, az kuka. Ezután a hiányzó részeken végigmentünk még egyszer, és nagyjából össze is állt, hogy kb. minek kellene megszólalnia. Ezekután Bálint megírta a szöveget, és pár hónap múlva, ahogy időnk engedte Bálint újra beugrott hozzám, és megcsináltuk a végleges hangfelvételt. 

A dal körülbelül olyasmit fogalmaz meg, hogy akad olyan élethelyzet, amit el kell fogadni, hogy máshogy nem alakulhatott volna azzal együtt, hogy az ember mindent megtett azért, hogy jó irányba terelődjenek a dolgok, de van úgy, hogy ez mégsem elég. Az ilyen helyzetek sok esetben valamilyen hazugság eredményeként siklanak félre, amiről Bálint némileg kendőzetlenül is megfoglamazta a sommás véleményét a dalban. A Denial egészen masszív darab lett, és nagy öröm, hogy végre leránthatjuk róla a védőfóliát.”

Who Saves The Hero? – új klip

A Dél-Wales-i Who Saves The Hero? pop-punk trio új klippel jelentkezett. A Give It Everything a csapat legutóbbi EP-jén, a Time Turns Fragile-en jelent meg február 25-én a a Lost Music Collective kiadónál.

Who Saves The Hero - Give It Everything (Official Music Video)

A frontember Josh Frederick a következőket mondta a dalról:

Az Give It Everything’egy olyan dal, amely arról szól, hogy „mindent beleadunk” az életben. Ebben az esetben a zenekarról. Amikor ez a dal íródott a zenekar nem volt a legjobb passzban és ez hívta életre ezt a számot. Ott ülve és gondolkodva azokon a pozitív dolgokon, amiket a zenekar elért az évek során, ez adta a Give It Everything címet, aztán megszületett a szám.

S.N.O.T. – 22 év után újra aktív a zenekar

Hosszas huzavona után a három alapító tag úgy döntött, hogy 22 év után életre keltik a S.N.O.T. zenekart. Czeglédi Tamás, Háni Szabolcs és Horváth Tamás már belevetették magukat a régi dalok frissítésébe, és az új ötletek kidolgozásába. Producerként Scheer ”Max” Viktor dolgozik a bandával. Az Ő kezei alatt készült az Activate nagylemez, és a Deepspace Christ demó is.

Jöjjön egy kis múltidézés:

Czegi, Háncsa, Tomsa összerakott Magyarországon egy, egyedülálló bandát techo-industrial-metal műfajban. A S.N.O.T. 1996-ban alakult. Ebben az évben felvették első demójukat Félek címmel. Majd végig koncertezték az országot, pici kluboktól a legnagyobb fesztiválokig. 1997-ben a rengeteg koncertezés közben felvették második demójukat Deepspace Christ címmel.

S.N.O.T. - Félek / Deepspace Christ Demo Full

Ekkor már a trió megfordult Ausztriában is. 1998-ban a KO-Records gondozásában megjelent első nagylemezük Activate címmel. Készült egy videoklip az Anatómia című nótájukra amit az akkori zenei csatornák játszottak. A zenekar rengeteg koncertet adott, folyamatosan jelen voltak zenei szaklapokban, zenei tv csatornákon, kisebb rádiókban. 2000-ben adta utolsó koncertjét a banda. Aztán csend.

promó fotó 1998 környékéről

El kellett telnie 22 évnek, hogy a három tag egymásra találjon. A zenekar április 16-án fellép Szombathelyen a Végállomás clubban, ahol már egy új dal is halható lesz a régiek mellett amelyek át lettek dolgozva a mai hangzásnak megfelelően.

Sonic Bear Punch – Másodszorra szöveges videóval jelentkeztek

Új videóval jelentkezett a Sonic Bear Punch, ami mellé az alábbi infókat küldték:

Március 27-én vasárnap jelentettük meg a YouTube csatornánkon, a STORM címet viselő vadonatúj dalunkat, videónkat. A tavaly nyáron megjelent WONDERLAND című videoklip vidámságához képest, a „STORM” mélyebb hangulattal rendelkezik. A dal egy belső „vihar” történéseit dolgozza fel gondolati síkon, a mélyponttól kezdve, a reménykedésen keresztül, egészen a továbblépés végső elhatározásáig. Ehhez a hangulathoz, basszusgitárosunk „Ales”, „varrt egy vizuális kabátot” a dalra, amely kitűnően illusztrálja a hangulatot és a dal mondanivalóját.

Sonic Bear Punch - Storm (Official Lyric Video)

Izgatottan várjuk új dalunk fogadtatását és a visszajelzéseket. A dobfelvételeket Takács „Jozzy ” József barátunk (The Hellfreaks, Toxic Twins Project, Vulgar Display Of Cover) producálta. A keverési és mastering munkálatok Hantó Doma (Amberjack, Phantom’s Mastering Studio) kezei alatt „gyúródtak egésszé”. Köszönjük az áldozatos munkájukat, öröm és megtiszteltetés volt számunkra a közös munka. Ales, Lui, Tomi, Pityesz

U.i.: Kérjük, hogy iratkozzatok fel a Youtube csatornánkra illetve csatlakozzatok a Facebook oldalunkhoz valamint osszátok meg az eseményt, a klipjeinket, szóljatok hozzá, véleményezzétek az alkotásainkat, ezzel is segítve és támogatva minket és aktivitásban tartva a kapcsolatot zenekarunkkal. Köszönjük! Béke!

Au-Dessus – EP előzetes

Április 29-én jelenik meg a litván post-black metalos Au-Dessus friss EP-je. Az öt tételes anyagról a korábbi Negation II után már a második dalt hozták nyilvánosságra az Alienation képében.

AU DESSUS - ALIENATION (single track)

A Mend minden dal egy megtört elme felirata, amely azon az úton halad, hogy meggyógyuljon és békét találjon saját démonaival. Mindegyik darab egy lelkiállapotot jelképez az önfelfogás felé vezető zarándoklaton.

Az április 29-án megjelenő albumot itt lehet előrendelni.

DÉHÀ – itt a teljes lemez

DÉHÀ - DECADANSE (full album)

A LADLO kérésére itt a belga DÉHÀ projekt Decadense c. albumának exkluzív bemutatója. A nagyjából háromnegyed órás lemezre két tétel került.

Déhá, azaz Olmo Lipani egyszemélyes projektje 2018 óta már a huszonhatodik (26!) lemezét jelentette meg. A zenész egyébként rengeteg csapatban (Acathexis, COAG, Cult of Erinyes, God Enslavement, Imber Luminis, Iniquitatem, Lykta, Maladie, Merda Mundi, Saturnian Tempel, Silver Knife, Slow, Sorta Magora, The Penitent, Transcending Rites, We All Die (Laughing), Wolvennest, Wrath of the Nebula, Yhdarl, Ignifer, ex-Deviant Messiah, ex-Sources of I, ex-Ter Ziele, ex-Vaer, Aardling, Aurora Borealis, Detrvire, Lidden, Nadddir, The Nest, ex-Clouds, ex-DunkelNacht, ex-God Eat God, ex-Ithilien, ex-K.F.R, ex-Lebenssucht, ex-Deos, ex-Alenda, ex-Anal Cuntrona, ex-AutoDestructionNeeded, ex-Eat Their Crusts, ex-GigaPenzor, ex-Jah El Camino, ex-Khel, ex-NØD) közreműködött az elmúlt időszakban.

DÉHÀ – lemezelőzetes

A francia LADLO Prod. a minőség záloga. Az is biztos, hogy a tőlük érkező – jellemzően black metal – anyagok különlegesek és még véletlenül sem süthető rájuk a tucat iparosmunka jelző.

Így van ez a belga DÉHÀ esetében is. Az egyszemélyes projekt mögött álló úr a Metal-Archives szerint számtalan zenekarban érdekelt (AcathexisCOAGCult of ErinyesGod EnslavementImber LuminisIniquitatemLyktaMaladieMerda MundiSaturnian TempelSilver KnifeSlowSorta MagoraThe PenitentTranscending RitesWe All Die (Laughing)WolvennestYhdarlIgnifer, Aardling, Aurora Borealis, Detrvire, Lidden, Nadddir, The Nest) vagy játszott korábban (ex-Deviant Messiah, ex-Sources of I, ex-Ter Ziele, ex-Vaer, ex-Clouds, ex-DunkelNacht, ex-God Eat God, ex-Ithilien, ex-K.F.R, ex-Lebenssucht, ex-Deos, ex-Alenda, ex-Anal Cuntrona, ex-AutoDestructionNeeded, ex-Eat Their Crusts, ex-GigaPenzor, ex-Jah El Camino, ex-Khel, ex-NØD).

A március 18-án jelenik meg a Decadanse című két tételes lemez, aminek a The Devil’s Science című számából tudtok meghallgatni egy kivonatot.

DÉHÀ - The Devil's Science (edit)

Shards – bemutatkozó dal

A Fémforgács alapító atyáinak egyike Dolmen, azaz Szigeti Tibor, aki olyan bandákban zenélt, mint a Dolmen, az Embers és az At Once Hero nemrég még a Set in Stone nevű csapattal volt aktív, most egyszemélyes projekttel állt elő. A Shards névre keresztel projekt múlt csütörtökön állt elő első dalával egy szöveges videó kíséretében.

Shards feat Borisz - Chains of Madness (Official Lyrics Video)

A Chains of Madness című dalában a Fleshcrawl, Deprived of Salvation, Dusty Chopper, Lies of the Machine, Symmetry of the Void, illetve az egykori Baskíria soraiból ismert Borisz vokalizál. A jó hangulatú közös munka eredményeképpen, várható még folytatás a srácoktól. 

Nefalem – itt a második dal

Új dallal jelentkezett2018-ban alakult budapesti Nefalem. A Memento címet kapott tétel a banda második nyilvánosságra hozott szerzeménye, amit ezúttal magyar szöveggel prezentál a Csendőr Balázs, és Garai Tamás gitárosok, Baricsa Gergely basszusgitáros, Horváth Bence dobos és Forczek Ádám énekes alkotta csapat.

A főként dallamos death metalban utazó ötösfogat tagjai a hazai underground ismert arcai. Olyan zenekarok köthetőek eddigi karrierjükhöz, mint az Against The Fall, Absolved, Carana Padma, Kylfingar, Lovecrose, Needless és Damnation.

A dal egy szöveges videó formájában megtekinthető, amit Bánfalvi László (Needless) készítette, amiről a zenekar így nyilatkozott:

A Memento zenekarunk első magyar nyelvű nótája. Egy belső, keserű számvetés egyfajta végleges megbékélésről önnön halandóságunkkal, mely intő és sötét jelként lebeg előttünk elkísérvén minket életünk végéig.

NEFALEM - MEMENTO (OFFICIAL LYRIC VIDEO)

A hangszeres felvételek a ToneStone Productions berekin belül készültek Csendőr Balázs által. A dal keverése és masterelése, valamint az énekfelvételek a gyulai NO SILENCE STUDIO-ban történt Simon „Simi” István vezetésével.

A zenekar következő koncertje a február 19-i nagyszabású Berserk Feszten lesz a Kék Yukban.