Címke: Kylfingar

NEFALEM – They Bleed Black – premier

Fotó: Orosz Lilla

Október 4-én jelenik meg a hazai NEFALEM első lemeze. Az A Realm Beyond című album They Bleed Black c. dalához készített klippel indítják el a visszaszámlálást. A zenekart Csendőr Balázs, és Garai Tamás gitárosok alapították 2018-ban. Hozzájuk csatlakozott a későbbiekben Baricsa Gergely basszusgitáros, Horváth Bence dobos és Forczek Ádám énekes. A főként dallamos death metalban utazó ötösfogat tagjai a hazai underground ismert arcai. Olyan zenekarok köthetőek eddigi karrierjükhöz, mint az Against The Fall, Absolved, Carana Padma, Kylfingar, Lovecrose, Needless és Damnation.

NEFALEM - THEY BLEED BLACK (OFFICIAL VIDEO)

A They Bleed Black a zenekar negyedik megjelentett dala, amiben kicsit más perspektívába helyezték a középkori angolszász földművesek reakcióját, mikor vikingek jelentek meg a partjaikon. A hangszeres felvételek a csapat alapító gitárosának, Csendőr Balázsnak a keze munkáját dicsérik és a ToneStone Productions berkein belül készültek. Az éneket pedig a budaörsi Stray Heart Records-ban vették fel Diószegi Kikivel. A dal keverése és masterelése Simon „Simi” István vezetésével a gyulai NO SILENCE STUDIO-ban történt. A képi anyagot Volner Márk és Ugróczi Ádám, azaz az XportFilms készítette.

A zenekar alapítója még tavaly márciusban volt a vendégünk a Fáklya Rádióban. A beszélgetést itt hallhatjátok:

Kylfingar – Táltos – új videó

Táltos címmel mutatta be új videóját a hazai folk / pagan metalos Kylfingar. A videó dala a zenekar idén megjelent harmadik albumáról a Vadak útjáról való.

A Táltos/sámán egy nagy becsben tartott személy volt az északi, de akár a magyar néphagyományban is. Természetfeletti erővel bírt, gyógyított, szertartásokat vezetett, és lelke messzire szállhatott, Egy ilyen kis „lélek kirándulást” mutatunk be erdőn-mezőn keresztül, találkozva az ott élő állatok szellemeivel.

KYLFINGAR - Táltos (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

A Kylfingarrel legközelebb december 9-én, a KVLT-ban lehet találkozni a nyolcadjára megtartott Caveman partyn, ahol is az Eravistae, a Ghost BP és a Skog társaságában lépnek fel.

Kylfingar – Az Öreg Tölgy – klippremier

A Vadak Útján címmel május 12-én jelenik meg a viking / folk metalos Kylfingar harmadik nagylemeze. A korongon egy instrumentális, valamint 7 szöveges tételt kapott helyett, melyek közül elsőként Az Öreg Tölgy című daluk videójával ismerkedhettek meg.

Az Öreg Tölgy a korong negyedik tétele, amihez egy szöveges klipet osztunk meg veletek. Születünk, felcseperedünk, meghalunk. Az élet körforgása. Ennek történéseit mutatjuk be egy tölgyfa törzsébe bújva. Lehetünk boldogok, majd szomorkodhatunk, lehet társunk vagy éppen, ha a magány tengerén is evezünk, egy a lényeg: Csak előre kell tekinteni!

KYLFINGAR - Az Öreg Tölgy (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

Nefalem – itt a második dal

Új dallal jelentkezett2018-ban alakult budapesti Nefalem. A Memento címet kapott tétel a banda második nyilvánosságra hozott szerzeménye, amit ezúttal magyar szöveggel prezentál a Csendőr Balázs, és Garai Tamás gitárosok, Baricsa Gergely basszusgitáros, Horváth Bence dobos és Forczek Ádám énekes alkotta csapat.

A főként dallamos death metalban utazó ötösfogat tagjai a hazai underground ismert arcai. Olyan zenekarok köthetőek eddigi karrierjükhöz, mint az Against The Fall, Absolved, Carana Padma, Kylfingar, Lovecrose, Needless és Damnation.

A dal egy szöveges videó formájában megtekinthető, amit Bánfalvi László (Needless) készítette, amiről a zenekar így nyilatkozott:

A Memento zenekarunk első magyar nyelvű nótája. Egy belső, keserű számvetés egyfajta végleges megbékélésről önnön halandóságunkkal, mely intő és sötét jelként lebeg előttünk elkísérvén minket életünk végéig.

NEFALEM - MEMENTO (OFFICIAL LYRIC VIDEO)

A hangszeres felvételek a ToneStone Productions berekin belül készültek Csendőr Balázs által. A dal keverése és masterelése, valamint az énekfelvételek a gyulai NO SILENCE STUDIO-ban történt Simon „Simi” István vezetésével.

A zenekar következő koncertje a február 19-i nagyszabású Berserk Feszten lesz a Kék Yukban.

Kelet-Európa ősi dallamaival nyitja a fesztiválszezont az Old Buso Productions

Június 19. az ősi pogány nyárközépi ünnepkör és a csillagászati nyár kezdete. Ez alkalomból idén az Old Buso Productions szervezésében Kelet-Európa archaikus dallamai három nagyon különböző, mégis sokban hasonlító folk metal zenekar előadásában csendülnek fel a Dürer Kert középső termében, a Room 041-ben.
 
A jászsági-budapesti Kylfingar az északi témákat, a viking és a pogány metal elemeit ötvözik modern és death metalos ízekkel – kiváló recept ahhoz, hogy jól induljon az este. 19:00-val nem csak e buli, hanem a kölpény vitézek nyári turnéja is elindul, hogy két hazai és egy erdélyi fesztivál során megünnepeljék legutóbbi lemezük, a Világok Határán egyéves születésnapját.

KYLFINGAR - Jötünheim Kürtjei (Official Lyric Video)

Különleges visszatérőbulival készül a Niburta fővárosi csapata: ismét élőben fognak megszólalni a jellegzetes népi hangszerek és új szerzeményekre is számíthatunk balkáni és közel-keleti dallamvilágot felhasználó modern metal, djent és metalcore úttörőitől. A koncert egyébként terv szerint az új lemez kiadása előtti utolsó klubbulijuk is lesz egyben, így nem érdemes kihagyni!

Niburta - Awakening - EP version - ( OFFICIAL VIDEO )

A másfél évvel ezelőtti, nagy sikerű Folk Metal Marathon után ismét visszatér hozzánk az orosz Grai (Грай). A tatárföldi horda új lemezét hozza el számunkra a Summer Haze Tourra keresztelt turnéjuk során. Ahogy megszokhattuk már tőlük, a legfrissebb Ashes (Пепел) lemezen is a szláv népzene és letisztult, modern dallamos metal kitűnő ötvözete hallható gyönyörű női énekkel, többszólamú tradicionális orosz kórusokkal, elbűvölő népi fúvóstémákkal, kemény groove-okkal, tört riffekkel és erőteljes hörgésekkel, ezúttal egy kicsit elkalandozva a legdélibb szlávok területeire is.

ГРАЙ - Тень (official video)

Mivel a turné magyarországi állomása szerdai napra esik, a kiadós, teljes hosszúságú koncertek mellett is éjfél előtt véget ér a rendezvény, tehát pontos kezdés várható. Ne maradjatok le róla!

Az est tervezett menetrendje:
18:30 – kapunyitás
19:00 – 19:45 – Kylfingar
20:00 – 20:45 – Niburta
21:00 – 23:00 – Grai (RUS)

Kylfingar – Dalpremier a készülő nagylemezről

Új single és dalszöveges videó a Jötünheim kürtjeihez és további aktualitások a Kylfingar környékén – ezekről szól a friss hírlevél:

„Örömmel tudatjuk a folk/viking metal kedvelőivel, hogy megjelent ősszel beharangozott lemezelőzetes dalunk, a Jötünheim kürtjei első stúdióverziója!
A koncerteken már játszott tétel, melynek korábbi munkacíme „Meghalni Jötunheimben” volt, a tavasszal érkező Világok Határán nagylemezünket hivatott felvezetni és egy kölpény-viking csapat küzdelmes viszontagságairól szól a jégóriások birodalmában. Érdemes megemlíteni, hogy e verzió még nem a végleges, hiszen a készülő albumon vendégzenészek fogják gazdagítani a tételt. A jelenlegi változat tehát egy önálló single, nem véletlen, hogy egyedi animációs videó készült hozzá grafikusunk, Csuka Viktor (FreddyArt) jóvoltából.

KYLFINGAR - Jötünheim Kürtjei (Official Lyric Video)

A nagylemez pontos megjelenése kapcsán egyelőre nem tudunk elárulni további részleteket, minthogy még sok minden képlékeny a kiadás kapcsán. Az azonban biztos, hogy tavasszal egy nagyjából 10 hazai állomást lefedő lemezbemutató turnéra indulunk. A legtöbb állomás dupla lemezbemutató lesz, hiszen jó barátaink, a pécsi Rumproof is elkísér minket e portyán, hogy bemutassa első saját anyagát. Terv szerint e koncertszériát a Folk Metal Hungary által szervezett fővárosi III. Nordic Metal Nighttal kezdjük meg, melyen 4 további kitűnő és különleges fellépővel oszthatjuk meg a deszkákat.

Hogy ne maradjatok le a Világok Határán megjelenésének részleteiről és a turnéállomásokról, kövessetek minket a Facebookon is!
Csuka Viktor további műveit itt éritek el: https://www.facebook.com/Negatt/

Kylfingar – aktualitások, 2015. ősz


A zenekar terveiről hírlevélben számol be:

„Ahogy talán már többen értesültetek róla, a zenekar második nagylemezén dolgozik, melynek immár elárulhatjuk a címét is: Világok határán. A közel egyórás korongra átvezetőkkel együtt 12 tétel fog felkerülni és minden egyes dalhoz látványos egyéni grafika készül Csuka Viktor (FreddyArt) jóvoltából. A friss szövegek jelentős része az északi mitológia óriásaival, a jötunokkal foglalkozik, de felvillannak az északi hitvilág más aspektusai is és a kölpények históriája is folytatódik.

Az utóbbi egy év elsősorban dalírással és demók készítésével telt. A demózós kör után ősz elején belevetettük magunkat a komolyabb stúdiómunkálatokba. A dobfelvételek nemrégiben fejeződtek be Óbudán, hamarosan pedig a gitárok kerülnek sorra házi stúdiónkban. Terveink szerint az akusztikus hangszereket és a népies vokálokat ezúttal a hazai folk metal és folk/világzene színtéren ismert vendégzenészek fogják szolgáltatni. A Világok határán 2016 elején fog napvilágot látni, de még év vége előtt szeretnénk kihozni egy dalt single formájában a nagyközönség számára.

Két új dalunk, az Örök vadászat és a Meghalni Jötunheimben azonban már a nyári bulikon is felcsendültek, ezek hallhatóak lesznek a hátralévő idei koncerteken is. Október 16-án jó barátaink, az Elfsong és a frissen újjáalakult Cross Borns társaságában debütálunk
Esztergomban, a Sportalsóban, október 31-én pedig végre bevesszük Szegedet is. Itt a hazai folk/pogány szcéna krémjét felvonultató Folk-Rock-Maraton záróbandájaként prédáljuk fel a Rongy Kocsmát.
A tavalyihoz hasonlóan az idei koncertszezont is egy nagyszabású nemzetközi rendezvényen, a finn Korpiklaani és az orosz Arkona közös turnéjának magyarországi állomásán, a Barba Negrában megrendezésre kerülő FolkFest Budapesten zárjuk november 6-án, ahova egy spéci „best of” setlisttel készülünk, melynek dalcsokrát a koncert Facebookos eseményénél kiírt szavazás eredménye alapján állítjuk össze. Az új számok mellett mindhárom eseményre visszük a mára már igencsak limitált példányszámban kapható pólóinkat és első CD-nket.

Várunk Titeket e bulikon és hogy ne maradjatok le a Világok határán megjelenésének részleteiről, kövessetek minket a Facebookon is!”

Télváró folk-metal mulatság

Lehet fikázni a szóban forgó főszereplő együtteseket, hogy minek járnak ide annyit, hogy már uncsik, meg minden. Viszont amilyen jó hangulatúnak ígérkezett a Hammer Concerts télváró folk-metal csomagja, már csak a társaság okán is, úgy azt mondom utólag is, hogy kár lett volna kihagyni. Velem tartott a bulira a két fiatal lányka, akiket megemlítettem a […]

Tovább »

Kylfingar aktualitások

„A nagyszerűen sikerült Folk-Rock-Maratonos fellépésünk után három további bulin találkozhattok még velünk 2014-ben első nagylemezünk, a Halhatatlanok lemezbemutató körútjának jegyében” – írja levelében a jászsági viking/folk metal csapat.
A zenekar teljes erőbedobással dolgozik következő lemezén, néhány szám már össze is állt. Annyi bizonyosnak látszik, hogy a komáromi buli után ezzel a projekttel fognak elsősorban foglalkozni, a koncertezés pedig a tervek szerint 2015 januárjának végén fog újraindulni és akkor igyekeznek minél több vidéki városba is eljutni – néhány dátum már teljesen fix, ezeket hamarosan publikálják.
_ELVALASZTO_

November 28-án az Elfsong meghívásának eleget téve ellátogatnak Tatabányára a Roxxy Music Cafe-ba, ahol egy hosszabb lélegzetű koncerten nemcsak a nagylemez dalait fogjuk eljátszani, hanem a repertoárba nemrég bekerült feldolgozásokat is (Equilibrium, Skálmöld),
sőt egy vadi új saját dal is tervben van, mely egyelőre az Örök Vadászat munkacímre hallgat.

December 10-én visszatérnek a fővárosba, ahol abban a megtiszteltetésben lesz részük, hogy a folk metal műfaj svájci élcsapatának, az Eluveitie lemezbemutató turnéjának hazai állomásán melegíthetik be a közönséget! A meghívás azért is külön megtisztelő számunkra, mert a helvétek mellett a nagyszerű orosz Arkona, aktuális kedvencünk, az izlandi Skálmöld és a hazai Niburta is ott lesznek a Club 202-ben! A bulit a Kylfingar kezdi,  érdemes lesz tehát korán érkezni, a belépőhöz pedig mindenki választhat ajándék CD-t, akár a Halhatatlanokat is! Ráadásul e bulin már a merch pultban Kylfingaros pólókra is bukkanhatnak a legfanatikusabb viking metalosok.

2014 utolsó koncertjét pedig pár nappal később, december 13-án a felvidéki Észak-Komáromban, a Rock Club 25-ben adják, szintén Elfsongos barátaik és a fehérvári doomster Eclipse of the Sun társaságában! Természetesen ide is viszik a zenekari relikviákat és itt is
hosszú, új dallal és feldolgozásokkal kiegészített setlisttel készülnek.

Kylfingar – jászsági viking kislemez

A jászsági viking metalos Kylfingar zenekar bemutatkozó kislemezzel jelentkezett, mely ingyenesen letölthető INNEN. A zenekar 2012 tavaszán alakult Asgard néven, majd nagyjából egy év múlva vették fel mostani nevüket.
Az Észak népe EP mindhárom dalának új verziója szerepelni fog az ősz elején megjelenő nagylemezen, a Halhatatlanokon is, mellyel igen jó tempóban haladunk és melyhez jelenleg lemezkiadót keresnek.
Hallgassátok, majd tovább kattintva olvassátok el mit gondol a dalokról a banda.

_ELVALASZTO_
A nevük eredete: a kylfingek – többesszámban kylfingar, ejtsd „külfingár” – egy skandináviai eredetű népcsoport volt, – nevük jelentése „buzogányos” (buzogány, harci bot=kylfa óskandináv nyelven) – akik végigportyázták Kelet-Európát a IX-XI. században, egy részük pedig katonai segédnépként Kijev, Bizánc és Magyarország szolgálatába szegődött. A magyarok kölpény néven ismerték őket, s a hagyomány szerint e harcosok közül került ki a legendás Botond vezér.

A dalok és koncepcióik

Észak Népe 

E dal az északi hitet és harcosokat helyezi előtérbe, akik átkelnek a jeges tengeren, hegyen és völgyeken át, hogy bebizonyítsák isteneik előtt, mire születtek és megmutassák a többi népnek, miben is hisznek. Megvívják csatáikat azokkal, akik „hitetlen kutyáknak” tartották őket és ezzel isteneik kedvére tesznek. Csaták előtt, közben és utána is éneklik az indulót, ami egész életükben elkíséri őket. Ez a szövegben is elhangzik egy ízben: „És a hamvak zengik nevünk, csontok mormolják énekünk, rúnák írják hős tettünk, egy életen át…” Majd a zene igazi hangsúlyát egy szavalás, egy bemutatás adja, amit Odin mond el fentről azoknak, kik fiai ellen vannak. „Hitetlen kutyáknak nevezték az én fiaim?” – mondta Odin, és elindította gyermekeit a hősi csatába. A végén pedig, mint vér- és diadalittas harcosok, éneklik a Mindenek Atyjának írt indulójukat az örökkévalóságig!

Út a Valhallába

Történetünk egy messzi északi tájra visz minket, hol békésen élnek faluközösségekben az emberek. Hősünk is épp vadászni indult egy hűvös őszi reggelen. Ám a vadászat közben sikoltások és harc zaja ütötte meg a fülét. Tudta, hogy a szerettei veszélyben vannak. Visszaindult, de már csak a porig rombolt falut és a lemészárolt családját és barátait találta. Elindul hősünk, árnyként lopakodva végig a hófödte tájon, hegyeken s völgyeken át, erdőkön s folyókon átkelve. Napokon át megy, hajtja előre a bosszú. Hamarosan rátalál a gyilkos hordára, s egyedül száll szembe a többszörös túlerővel. Hamar megmutatkozik, hogy a vikingek harci tudása messze a legjobb eme földön. Főhősünk beteljesíti bosszúját, de számos sebet kap a harc közben és a csatamező közepén leheli ki a lelkét. Arcán még utoljára mosoly, szemében fény csillan meg.

S mikor a nap leszállt, a táj sötétbe borult, egyedül neki fénylett a messzeség, mert rátalált a Valhallába vezető útra. Elindult hát ezen az úton, hogy újra együtt legyen a szeretteivel…

Helheim

E dal egy aggastyán harcosról szól, ki már visszavonultan éldegél messzi északon, egy hóval és jéggel borított fennsík kis házikójában. Megélt már jót is, rosszat is. Harcolt nagy csatákban, elvesztett mindent és mindenkit, akit lehetett. Már csak egy valaminek él: írja az életéről szóló történetet. Egy valamit nem tud lejegyezni, és ez az, ami meggátolja őt abban, hogy eltávozzon erről a világról. A szerelem az, ami még kimaradt életéből, s ennek az érzésnek a hiánya tartja őt Midgardon. Egy szép napon azonban rámosolyog a szerencse, eljő’ hozzá az asszony, akire várt. Boldogok lesznek. Ám ez a boldogság egyetlen napig, egyetlen éjszakára szólt. Mivel már semmi nincs ebben a világban, amit elérhetne, ami a célja lehetne, másnap már nem ébred fel aggastyán vikingünk. Asszonya búcsúzik tőle, testét hajóra teszi, alatta lángra lobban a rakás, majd teste így indul el Helgrind, az alvilág kapuja felé. Boldogsággal telt lélekkel vág neki az útnak Hel istennő hazájába, Helheimbe, az örök tél élettelen birodalmába! Útja hosszú és veszélyes. Helheim kapujában kakas kárál a holtaknak, túl kell jutnia rajta, majd át kell kelni a Zengőhídon, hogy eljusson Hel várához, ahol nyugalmat találhat.