Új dalának videóját osztotta meg a Sonic Bear Punch. A Nagy “Lui” Lajos gitáros és Horváth “Pityesz” István (ex-Neck Sprain, ex-FreshFabrik) énekes vezette zenekar a napokban mutatta be Lost Giant dalának klipjét.
„Hölgyeim és uraim!
Fogadjàtok sok szeretettel a legújabb szerzeményünket, elsőként klip formájában. Reméljük tetszeni fog, mi imádjuk!
El nem tudom mondani, mennyire örülök/örülünk, hogy ez a dal, így ebben a formában itt van, hallható, látható, szagolható, ízlelhető. Nagyon izgatottak vagyunk a fogadtatás miatt, reméljük elnyeri sokak tetszését. Hamarosan, elvileg meg idén érkezik a második dal a „Here in hell”, de addig is, íme a „Lost Giant” – kommentálta Pityesz.
Június 7-én pénteken az Instantban kerül megrendezésre a Sonic Bear Punch zenekar lemezbemutató koncertje. Azt est különleges vendége a Vörös András vezette Ørdøg zenekar lesz. A két zenekar tagjai között egy igencsak ritka, több évtizedes átfedés van, amely akarva-akaratlanul is különleges és egyben exkluzív házibulivá varázsolják majd ezt az estét. Minderről a zenekar frontemberei mesélnek:
Vörös András (Ørdøg): „2024 első fele olyan időszaknak tűnt, amikor semmi különösebb izgalom nem volt várható felénk: új lemez még nincs, kerek évforduló lesz, de azt ősszel ünnepeljük, ezért eredetileg nem is terveztünk budapesti koncertet. Játszani viszont szeretünk, úgyhogy amikor Pityesz megkeresett, hogy nem ugranánk-e be vendégnek a Sonic Bear Punch lemezbemutatójára, örömmel mondtunk igent, hiszen rengeteg a közös emlékünk, de ritkán találkozunk manapság. Kisvártatva aztán jött a felismerés, hogy várj, de hát ez az Instantban lesz, ott meg Szabolcs a rezidens hangmérnök, szóval az Ørdøg mellett felvonul a Superbutt teljes tagsága is. Akkor meg már mi lenne, ha nemcsak az öltözőben csapkodnánk egymás hátát és sztoriznánk unalomig? Végül is tavaly úgyis begyakoroltuk 10 év után a dalokat, párat épp el is játszhatunk, olyan még úgyse volt, hogy egyszerre lehetünk ugyanazon az estén Ørdøg is meg Superbutt is. Miki is van, Zolika is, Béci is, Szabolcs is, a maradék háromnak meg még gitárt vagy pólót sem kell cserélni hozzá. Szóval akkor legyen ilyen, mindenki mindenkivel, és ha a végén tényleg sikerül még egy FreshFabrik-dalt is összekaparni Pityeszékkel, az végképp hab a tortán.”
Horváth István „Pityesz” (Sonic Bear Punch): „Új felállással vágtunk neki az idei évnek, basszusgitár poszton Kostyál Viktor tépi már a húrokat, a dobosunk pedig Gábor Béla azaz KisBéci lett! Az Omen zenekarnak köszönhetően pedig már élőben is megmutathattuk magunkat, mégpedig Kaposváron illetve a Barba Negra Red Stage-en. Hihetetlenül hálásak vagyunk ezekért a lehetőségekért! Mindeközben szoktuk egymást, idomultunk szépen egymáshoz próbáról-próbára, koncertről-koncertre és elmondhatjuk, hogy egyre erősebben működik köztünk az a bizonyos kémia. Mostanra már az új album dalait „masszírozzuk”, tehát haladunk előre. A lemezbemutató koncerttel szeretnénk megmutatni, hogy hol is tartunk és bepótolni mindazt, ami élőben az elmúlt években kimaradt. Tisztában voltunk azzal, hogy lemez ide, 3 megjelent videóklip oda, színpadi tapasztalat terén még gyerekcipőben járunk jelenleg, így mindenképpen egy rutinos, minőségében és tapasztalatában erős zenekarral szerettük volna teljessé tenni ezt a koncertet. És ahogy András is elmesélte, a 2 zenekar tagjai közti kapcsolat teljesen evidenssé és magától értetődővé tette az Ørdøg zenekar jelenlétét ezen az estén! KisBéci ugyebár Andrissal a Superbutt zenekarban zenélt évekig, mi pedig a FreshFabrikban toltuk együtt évekig. Ráadásul mi Salimmel a Neurortrendben zúztunk, Vécsi Zolikával pedig a Funktoryval alkottunk, egyszóval egészen elképesztő ez a mostani egymásra találás! Ezek után azt hiszem nem szorul túl nagy magyarázatra az, hogy miért is lesz különleges ez az este. Ami a mi részünkről várható az az, hogy a novemberben megjelent „Part I: Deep Down Inside” című albumunk dalai mellett egy új dalt is eljátszunk ízelítőként az új albumról valamint lesz egy különleges dal is a repertoárunkban, az a bizonyos hab a tortán, amelyet Andrissal fogunk előadni. Az estét Kollár Matyi barátom zenekara a Quantum Pony nyitja majd! Menő este lesz ez kérem szépen!”
Így év végén az elmaradásaim pótolva jöttem rá, hogy Pityeszéknek (bár nem hiszem, hogy szükséges bemutatnom, de azért a teljesség igénye nélkül álljon itt a Sun Workshop, a Fresh Fabrik, a Neck Sprain, a S.O.O.T. neve, amelyekben hosszabb-rövidebb ideig megfordult de meg kell említeni az Uncle Steve Band nevét és a Toxic Twins Projectet is) […]
A Fémforgács történetének egyik legkülönlegesebb adása volt ez, amikor a Sonic Bear Punch két tagja – Pityesz és Lui – társaságában megjelenés előtt majdnem végighallgattuk a Part I – Deep Down Inside című debütáló albumot. A műsorba sajnos megérkezett Murphy is (én b@ßtam el amúgy – Sanyi), és a záró tételbe belekotnyeleskedett, de a podcastban […]
Part I: Deep Down Inside címmel debütált a megújult felállású Sonic Bear Punch első lemeze. A zenekart Nagy “Lui” Lajos gitáros és Horváth “Pityesz” István (ex-Neck Sprain, ex-FreshFabrik) énekes hívta életre 2021-ben, legelső bemutatkozásuk a klipes Wonderland dalukkal volt (erről itt olvashattok). Most kiadott lemezükre öt modern alter-metal vonalad tétel került fel, melyeket az alábbikban hallgathattok meg.
„Sziasztok!
Eljött hát a nagy nap, a Sonic Bear Punch első albuma a Part I : Deep Down Inside, amely elérhető a legtöbb zenei platformon.„
Nem volt könnyű ez az út, ez az év. Januárban rögzítettük nagy részben az album dalait, majd hosszú hónapok várakozása után hirtelen jött, hogy Ales kilép a zenekarból és így Pisti sem kívánta folytatni a közös munkát.
Ketten maradtunk.
Minden, amire addig vártunk, amit addig terveztünk bizonytalanná vált. Mi azonban hittünk magunkban, egymásban és a dalok erejében, amelyekbe oly sok energiát, szeretetet és „gyermeki rajongást” tettünk bele. Leporoltuk a térdünket és a legjobb megoldásokat keresve nekiláttunk megvalósítani a régóta dédelgetett álmunkat.
A jó döntések Sipos Ábris hangmérnök megkeresésével kezdődtek, akivel könnyedén megtaláltuk a közös hangot és azt a hangzást, amellyel mindannyian elégedettek vagyunk.
A Takács József „Jozzy” barátunkkal együtt készített Curse – amely egy korábbi saját dalunknak (Storm) egy „újraálmodott” átdolgozása -, új dimenziót és hangulatot hozott a dalok közé.
Az album zárásaként a „Minden visszaszáll” című dalunkban Farkas Zsombor (Red Swamp, Icenap) alázatos és egyben pofátlanul könnyed dobolásával valamint Bokodi Bálint (Sosevolt, Thy Catafalque, Soulocracy) szívbemarkoló hegedűjátékával kiegészülve keretbe foglalja zeneileg mindazt, amiben a szívünk mélyén bíztunk heteken át.
Ez az album a legőszíntébb lenyomata annak, amit ketten mindig is a legnagyobb lelkesedéssel, odaadással és szeretettel gondoztunk.
Büszkeséggel tölt el minket, hogy ezt az utat végig tudtuk járni, sosem feledve azt a sok segítséget, amelyet a zenészbarátainktól kaptunk. Nagyon köszönjük mindenkinek!
Külön köszönjük Farkas Flóra gyors segítségét a booklet elkészítésért!
Ezzel lezárult egy szakasz a zenekar életében és egy másik pedig elindult.
Most már nem is olyan keserű minden, mint volt és így visszatekintve jobb helyen nem is lehetnénk! Újra biztos lábakon állunk, tele inspirációval és újabb dalokkal. Jelenleg még a megfelelő „játszótársunkat” keressük a dobok mögé, azonban az élet visszaigazolta a törekvéseinket és a „magára maradt” duóból, egy igencsak erős és életvidám trióvá lettünk Kostyál Viktor basszusgitárossal kiegészülve. Vele már az album második részét írjuk, amely egy sokkal mélyebb, de annál izgalmasabb és előremutatóbb fele lesz a Sonic Bear Punch féle zenei megvalósulásnak.
2024-ben pedig „mindent is” bepótolva, szeretnénk a lehetőségeink szerint minél többször élőben is megmutatni magunkat, nem csak Magyarországon, hanem Európa szerte is.
Új videóval jelentkezett a Sonic Bear Punch, ami mellé az alábbi infókat küldték:
„Március 27-én vasárnap jelentettük meg a YouTube csatornánkon, a STORM címet viselő vadonatúj dalunkat, videónkat. A tavaly nyáron megjelent WONDERLAND című videoklip vidámságához képest, a „STORM” mélyebb hangulattal rendelkezik. A dal egy belső „vihar” történéseit dolgozza fel gondolati síkon, a mélyponttól kezdve, a reménykedésen keresztül, egészen a továbblépés végső elhatározásáig. Ehhez a hangulathoz, basszusgitárosunk „Ales”, „varrt egy vizuális kabátot” a dalra, amely kitűnően illusztrálja a hangulatot és a dal mondanivalóját.”
„Izgatottan várjuk új dalunk fogadtatását és a visszajelzéseket. A dobfelvételeket Takács „Jozzy ” József barátunk (The Hellfreaks, Toxic Twins Project, Vulgar Display Of Cover) producálta. A keverési és mastering munkálatok Hantó Doma (Amberjack, Phantom’s Mastering Studio) kezei alatt „gyúródtak egésszé”. Köszönjük az áldozatos munkájukat, öröm és megtiszteltetés volt számunkra a közös munka. Ales, Lui, Tomi, Pityesz
U.i.: Kérjük, hogy iratkozzatok fel a Youtube csatornánkra illetve csatlakozzatok a Facebook oldalunkhoz valamint osszátok meg az eseményt, a klipjeinket, szóljatok hozzá, véleményezzétek az alkotásainkat, ezzel is segítve és támogatva minket és aktivitásban tartva a kapcsolatot zenekarunkkal. Köszönjük! Béke!„
A Sonic Bear Punch egy új hazai formációban, amit Nagy „Lui” Lajos gitáros és Horváth „Pityesz” István (ex-Neck Sprain, ex-FreshFabrik) énekes hívott életre. Melléjük csatlakozott Virág „Ales” Zoltán (ex-Necropsia, ex-Mangod) basszusgitáros és Rozgonyi Tamás Márk (MWS) dobos . A zenekat a tegnapi nap folyamán debütált első dalával és annak videójával Wonderland címen.
Nagy „Lui” Lajos a zenekarról a következőket mondta:
„Évek óta terveztem már egy olyan zenekar összehozatalát, amelyre azt mondhatom, hogy ez az én zenei világom. Van egy körülbelüli irány, ez nagyjából a stoner rock/metal, de semmilyen komolyabb szabályt vagy stílust nem akarok követni, inkább csak játszani azt, ami szívből jön, mindenfajta megfelelési kényszer nélkül, és olyan emberekkel, akik hasonlóan éreznek az efféle muzsika iránt. Úgy gondolom, hogy ehhez a zenei utazáshoz sikerült a legjobb társakat megtalálni Pityesz, Ales és Tomi személyében.„
„Nem leszünk, nem vagyunk egy szokványos zenekar és ezt már akkor tudtam, amikor az év elején Lui megkeresett a dalaival, és azzal, hogy rám gondol énekesként. Az akkor megmutatott dalok azonnal megfogtak, magukkal ragadtak. Legfőképpen a zene hangulatainak elegye, a témaválasztás változatossága, a hangulatok váltakozásai, a harmóniák és a katarzisok felépítései egy-egy dalon belül. Szinte gyermeki rajongás lett azonnal a Sonic Bear Punch ‘ügy’, és ez bennem van azóta is. Mindezt erősítette a dalok megéneklése, valamint az elmúlt hónapokban csatlakozott zenésztársaink személye, zenei tudása és attitűdje.” – folytatta Horváth „Pityesz” István.
„A bemutatkozó dalunk a Wonderland, a maga sodró lendületèvel abszolút a nyár hangulatához van időzítve, de a dalaink többsége mutatja majd meg azt az igazi oldalát a zenekarnak, amely engem igazán megfogott. Nem mi találjuk fel a spanyolviaszt, nem vagyunk egy, még sosem hallott zenét játszó zenekar, de van valami megfoghatatlan és különleges abban, amit mi így négyen csinálunk, és úgy hívunk, hogy Sonic Bear Punch.
A debütáló Wonderland dal videoklipjét Lébény városában a Kozári Utazó Vidámpark közreműködésével forgattuk le. Ötödik szereplőként feltűnik a klipben ‘sztárvendégünk’, Takács ‘Jozzy’ József is, akit több zenei formációból is ismerhettek.„
Pityeszt nem kell bemutatni. Nyughatatlan és most egy új csapat, a Sonic Bear Punch élén láthatjátok. Az új formációbanPityesz mellet Nagy „Lui” Lajos gitáros, Virág „Ales” Zoltán basszusgitáros (ex-Necropsia, ex-Mangod) és Rozgonyi Tamás Márk dobos (MWS) sorakozott fel.Itt a bemutatkozó posztjuk, amiből minden lényeges infót megtudhattok a hammerworld.hu-n debütáló dalról:
„Sok szeretettel osztjuk meg Veletek az augusztus 18-án este 7 órakor debütáló dalunk/klippünk a Wonderland werkgalériáját. Kellemes szórakozást kívánunk a forgatás pillanatkèpeihez! Nagyon köszönjük Mindenkinek, aki segített abban, hogy ez a dal ès a videóklip lètrejöhessen:
– A zseniális fotókèrt Varga Csabi barátunknak hatalmas köszönet ès hála! – A klip felvèteleit Adamcsik Tamás (Sonic Visual kft.) rögzítette! – Special guest: Takács József „Jozzy”! – A klip helyszínèt a Kozári Utazó Vidámpark biztosította! – A dal keverèsèt, masterelèsèt Balogh Róbert vègezte! – A klip helyszínère való lejutást a „Fish busszal” Binges Zsoltnak köszönjük! – A zenekar hivatalos logóját pedig köszönjük a True Solution Tattoo-nak!