A Superbutt 25 éves évfordulóját a Dürer Kertben fogja megünnepelni a Wackor és a Warchief társaságában március első napján. A koncert kapcsán Vörös Andrissal beszélgettünk. 2004 januárban láttalak először benneteket, akkor a WestEnd tetején volt egy ilyen havas téli esemény és emlékszem, hogy ott is rövidgatyában voltál. Emlékszel erre? Igen emlékszem. Egy fogadás miatt léptem […]
Június 7-én pénteken az Instantban kerül megrendezésre a Sonic Bear Punch zenekar lemezbemutató koncertje. Azt est különleges vendége a Vörös András vezette Ørdøg zenekar lesz. A két zenekar tagjai között egy igencsak ritka, több évtizedes átfedés van, amely akarva-akaratlanul is különleges és egyben exkluzív házibulivá varázsolják majd ezt az estét. Minderről a zenekar frontemberei mesélnek:
Vörös András (Ørdøg): „2024 első fele olyan időszaknak tűnt, amikor semmi különösebb izgalom nem volt várható felénk: új lemez még nincs, kerek évforduló lesz, de azt ősszel ünnepeljük, ezért eredetileg nem is terveztünk budapesti koncertet. Játszani viszont szeretünk, úgyhogy amikor Pityesz megkeresett, hogy nem ugranánk-e be vendégnek a Sonic Bear Punch lemezbemutatójára, örömmel mondtunk igent, hiszen rengeteg a közös emlékünk, de ritkán találkozunk manapság. Kisvártatva aztán jött a felismerés, hogy várj, de hát ez az Instantban lesz, ott meg Szabolcs a rezidens hangmérnök, szóval az Ørdøg mellett felvonul a Superbutt teljes tagsága is. Akkor meg már mi lenne, ha nemcsak az öltözőben csapkodnánk egymás hátát és sztoriznánk unalomig? Végül is tavaly úgyis begyakoroltuk 10 év után a dalokat, párat épp el is játszhatunk, olyan még úgyse volt, hogy egyszerre lehetünk ugyanazon az estén Ørdøg is meg Superbutt is. Miki is van, Zolika is, Béci is, Szabolcs is, a maradék háromnak meg még gitárt vagy pólót sem kell cserélni hozzá. Szóval akkor legyen ilyen, mindenki mindenkivel, és ha a végén tényleg sikerül még egy FreshFabrik-dalt is összekaparni Pityeszékkel, az végképp hab a tortán.”
Horváth István „Pityesz” (Sonic Bear Punch): „Új felállással vágtunk neki az idei évnek, basszusgitár poszton Kostyál Viktor tépi már a húrokat, a dobosunk pedig Gábor Béla azaz KisBéci lett! Az Omen zenekarnak köszönhetően pedig már élőben is megmutathattuk magunkat, mégpedig Kaposváron illetve a Barba Negra Red Stage-en. Hihetetlenül hálásak vagyunk ezekért a lehetőségekért! Mindeközben szoktuk egymást, idomultunk szépen egymáshoz próbáról-próbára, koncertről-koncertre és elmondhatjuk, hogy egyre erősebben működik köztünk az a bizonyos kémia. Mostanra már az új album dalait „masszírozzuk”, tehát haladunk előre. A lemezbemutató koncerttel szeretnénk megmutatni, hogy hol is tartunk és bepótolni mindazt, ami élőben az elmúlt években kimaradt. Tisztában voltunk azzal, hogy lemez ide, 3 megjelent videóklip oda, színpadi tapasztalat terén még gyerekcipőben járunk jelenleg, így mindenképpen egy rutinos, minőségében és tapasztalatában erős zenekarral szerettük volna teljessé tenni ezt a koncertet. És ahogy András is elmesélte, a 2 zenekar tagjai közti kapcsolat teljesen evidenssé és magától értetődővé tette az Ørdøg zenekar jelenlétét ezen az estén! KisBéci ugyebár Andrissal a Superbutt zenekarban zenélt évekig, mi pedig a FreshFabrikban toltuk együtt évekig. Ráadásul mi Salimmel a Neurortrendben zúztunk, Vécsi Zolikával pedig a Funktoryval alkottunk, egyszóval egészen elképesztő ez a mostani egymásra találás! Ezek után azt hiszem nem szorul túl nagy magyarázatra az, hogy miért is lesz különleges ez az este. Ami a mi részünkről várható az az, hogy a novemberben megjelent „Part I: Deep Down Inside” című albumunk dalai mellett egy új dalt is eljátszunk ízelítőként az új albumról valamint lesz egy különleges dal is a repertoárunkban, az a bizonyos hab a tortán, amelyet Andrissal fogunk előadni. Az estét Kollár Matyi barátom zenekara a Quantum Pony nyitja majd! Menő este lesz ez kérem szépen!”
Az Ørdøg megalakulásától kezdve évente néhány alkalommal eljutok egy-egy -koncertjükre. A valamikori Superbutthoz képest agyasabbnak gondolt, vagy hallgatóként inkább úgy megélt zenét eleinte fenntartással fogadtam. Egyszerűen nehezen értettem meg, hogyan lehet az egyébként is feltűnően jól fogadott Superbutt után, hogy a közel azonos klasszikus alkotógárda egyik pillanatról a másikra ilyen máshogyan érett, lényegesen mélyebb, elgondolkodtatóbb mondanivalóval […]
A Wacken Metal Battle Hungary 2022 tehetségkutatójának 10-bandás fináléját a szervezők és a zsűri oldaláról bemutató cikkünk második részében megerősítést nyerünk a fesztivál céljáról. A hatalmas metal örömünnep hivatalos magyar résztvevőjének kiválasztójáról a zsűri szemszögéből is kapunk újabb gondolatokat. Ebben a részben Sütöri Olivérhez csatlakozik Vörös András (Ørdøg, Superbutt és FreshFabrik) mint a másik szervező, […]
A zenekar jól tudja, hogy az Ørdøg a részletekben rejlik. A zene rétegzettségében. A szöveg szövetében. Az ismét várt, sokszor keserű ízű szójátékokban. Szavakkal megfestett plasztikus képekben. Miért váratnám az olvasót (hallgatót!), hogy megosszam, a számomra a 3.sz. Ørdøg-lemez közel maximális pontot ér? Mert az Ørdøg harmadik lemeze nem pontokban mérendő, bár a költői mélységű […]
A Facebookon már valószínűleg sokan láttátok, hogy a héten megjelenik, és már most előrendelhető a Superbutt összefoglaló albuma, a Schnitt / Director’s Cut – The Complete Guide To Superbutt. A DVD-n megtalálható a zenekar 2012. márciusi budapesti, A38-as koncertje, összes (15) videoklipje és összes albuma (mp3-ban), valamint extra, korábban kiadatlan felvételek és demók.
A Schnitt DVD-ből készül egy limitált, fémdobozos kiadás is, amely a korong mellett tartalmaz egy Schnitt / Superbutt 2000-2013 mintájú pólót (férfi és női verzióban is) és egy hűtőmágnest is. Ebből összesen 50 darab lesz, ennek több mint a fele már el is kelt, a maradék kb. 20 még gazdára vár. Ahogy mondani szokás, relikvia, ami egyszer még sokat fog érni (vagy nem, de akkor is szép, vagy legalábbis szerintünk az), úgyhogy aki szereti/szerette a zenekart, annak talán érdemes beszereznie, annál is inkább, mert itt egyben megvan minden, amit valaha kiadtunk a kezeink közül, mindez összesen egy normál lemez vagy póló áráért: a limitált kiadás pólóval és mindennel együtt is csak 3990 forint, amíg van belőle. Megjelenés május 16-án, csütörtökön, csatoltunk róla egy képet is, előrendelni pedig itt lehet:
_ELVALASZTO_
A fent említett május 31-ei koncert részleteiről még küldünk majd emlékeztető hírlevelet a koncert hetében, most csak annyit, hogy az 1000 forintba kerülő elővételi jegyeket (a helyszínen 1500 lesz) már meg lehet venni az Akvárium pénztárában személyesen, vagy online itt: http://www.akvariumklub.hu/program/273
„Egyrészt van egy új szöveges videónk, másrészt a jelenlegi formánkban hamarosan elbúcsúzunk tőletek, de egy utolsó koncert még jön Budapesten. A helyzet nálunk tehát az, hogy a legutolsó lemezünket megjelentető berlini kiadónál márkatárs Die Vorboten zenekar még tavaly kérdezte meg, hogy nincs-e kedvünk átdolgozni egy dalukat, amit ráadásul németül kellene előadni. És ha már úgy alakult, hogy se németül nem tudunk, se rendesen énekelni, akkor miért ne kössük össze a kettőt, és énekeljünk németül? Hogy az eredményt, a Schneller című dalt mi magunk is megörökítsük valahogy, a Cleaver játék grafikai munkáját is jegyző Eron Mezza összerakott nekünk a dalra egy szöveges videót, ami itt látható:
Superbutt - Schneller (Lyric Video)
_ELVALASZTO_
Miután pedig mindezt tisztességgel elvégeztük, itt az ideje, hogy végre tényleg békén hagyjunk mindenkit és feloszoljunk. Ez persze azért túl van dramatizálva, mert a jelenlegi felállás együtt marad, és új zenekart indít, és a Superbuttot is jobban szeretjük annál, hogysem örökre sorsára hagyjuk, de a budapesti Akváriumban május 31-én tartandó rendezvény mégiscsak egyfajta búcsúkoncert lesz. Hogy miért, mi történik pontosan és aztán hogyan tovább, arról a legegyszerűbb, ha koncert facebookos eseményénél tájékozódik bárki, akit érdekel.
A fenti koncert és a búcsú kapcsán májusban megjelenik majd egy Schnitt című összefoglaló DVD, amin a Superbutt összes lemeze és videója, valamit a tavaly márciusi A38-as koncert anyaga is rajta lesz. Erről néhány hét múlva küldünk majd több információt.
„Lehet, hogy sokan láttátok már a Facebookon, de aki még nem, azt örömmel értesítjük, hogy a Music For Animals nyitódalához, a Cleaverhöz elkészült az a kis videojáték, amin az elmúlt pár hónapban dolgoztunk. Lehet benne autóval rodeózni, denevéreket ölni, csontvázakat felkapkodni, útszéli lányoknak dudálni stb., és bár persze nem a Need For Speed kategóriája az ügy, mi azért büszkék vagyunk rá. Valamikor decemberben tervezünk egy kis bajnokságot is csinálni, ahol a legtöbb (és a legkevesebb) pontot elérőket mindenféle superbuttos cuccokkal akarnánk kicsit kényeztetni. Addig is itt lehet kipróbálni, gyakorolni és megdönteni Rózsa Benji rekordját, mert meglepve láttuk, hogy ő már az első nap elég magasra tette a lécet.”
Mint az ismeretes, a Deftones basszusgitárosa, Chi egy autóbaleset következtében kómába esett 2008. november 3-án. Azóta, bár állapota
stabil, javulást nem tapasztaltak nála a San Jose kórházában. A Cheng család jelenleg egy műtétre gyűjt, melynek segítségével elősegíthetik
felépülését. Az alábbi oldalon ti is segíthettek adományaitokkal: http://oneloveforchi.com/, itt pedig a zenekar felhívása látható: http://deftonesinstudio.blogspot.com/. Néhány hazai zenekar is úgy gondolta, hogy segíti az akciót és egy jótékonysági koncertet szerveznek,
melynek teljes bevételét elküldik Chi családjának. Bár az apropó szomorú, mégis érdemes lesz ellátogatni a koncertre, ugyanis a következő zenekarok május 17-én a Dürer kertben Deftones feldolgozásokkal tisztelegnek a basszusgitáros és a zenekar előtt: AWS, Blind Myself, Haelo, Insane, Shellbeach, Solution, Subscribe, Soundshine, Superbutt, Wrong Side Of The Wall. A nemes cél érdekében a megjelenés kötelezően ajánlott!