A Superbutt 25 éves évfordulóját a Dürer Kertben fogja megünnepelni a Wackor és a Warchief társaságában március első napján. A koncert kapcsán Vörös Andrissal beszélgettünk. 2004 januárban láttalak először benneteket, akkor a WestEnd tetején volt egy ilyen havas téli esemény és emlékszem, hogy ott is rövidgatyában voltál. Emlékszel erre? Igen emlékszem. Egy fogadás miatt léptem […]
Ha ma estére programot kerestek. Aki szívesen töltené a ma estéjét a hazai underground rock/metal színtér ebben a formában nagy eséllyel nem megismételhető koncertjén, annak érdemes az A38 Hajó felé vennie az irányt, mivel itt ünnepli 10. születésnapját és a Tíz fekete dal című debütalbum vinyl formátumú újrakiadásának megjelenését az Ørdøg, illetve alapításának 25., és a – mára túlzás nélkül hazai extrém metal klasszikusnak számító – Klausztrofónia kiadásának 20. jubileumát a Watch My Dying, akik szeptember elején jelentették meg Egyenes kerülő című friss albumukat. A többszörös évfordulós zenekarok mellett a koncert különleges vendége a jelenleg épp harmadik albumán dolgozó The Answer Lies In The Black Void lesz, akik többek között egy élőben most debütáló új dallal érkeznek az A38 színpadára, emellett egy különleges régi-új dalhoz készült videót is közzétettek a koncert előestéjén. (lásd korábbi hírünket!)
Az Ørdøg az eddigi életmű legnépszerűbb fejezetei mellett eljátssza a bemutatkozó album dalainak többségét, köztük több olyat is, amik hosszú évek óta nem voltak műsoron. Emellett a későbbi szerzemények közül néhányban olyan vendégek működnek majd közre, mint Cicó (Bedlam, Nomad), Róm Gabi (Remorse, Palásti csata) és a Diabolus in Musica tagjai, Bokodi Bálint és Korpos Lajos is ott lesznek a színpadon.
A Watch My Dying egyenesen a Klausztrofónia végigjátszására készül ezen az estén, de elhangzik majd az új lemez több tétele is, és az ő koncertjük során is várható számos, a zenekarhoz így vagy úgy köthető vendég felbukkanása.
A The Answer Lies In The Black Void az eddigi két lemez legjava mellett két olyan dallal is készül az estére, amelyek a tervek szerint 2025 közepén megjelenő új albumot vezetik fel, és amelyek közül az egyik most először lesz hallható élőben.
Ørdøg – X, Watch My Dying – XXV
Különleges születésnapi koncert az A38-on 2024. november 1., péntek 18.30
November végén jelent meg az Ørdøg akusztikus mellékágaként működő Diabolus In Musica új lemeze, a Sárkányfejezet. Erről Beszélj szépen című daluk kapott friss videót, amit itt láthattok.
„Kedves nézők és hallgatók! Engedjétek meg, hogy a Beszélj szépen vadonatúj, családbarát klipjével kívánjunk kellemes (sőt, áldott) ünnepeket. Készítette: Magyar Dániel.„
Diabolus In Musica - Beszélj szépen
A zenekarral az alábbi helyszíneken találkozhattok.
Ez már nem az Ördög kistestvére! Nem voltam még Diabolus In Musica koncerten, de a most megjelent Sárkányfejezet lemez után egyértelmű, hogy már nem halogathatom sokáig. Az anyabandát – bármilyen hülyén is hangzik ez egy Ørdøg nevű csapat esetében – meg a két DIM EP-t is szerettem. Tök jó kezdeményezés volt az akusztikus átdolgozás, biztos […]
Sárkányfejezet címmel megjelent az Ørdøg zenekar akusztikus mellékágaként működő Diabolus In Musica új anyaga. A nyolc dalos album az alábbiakban érhető el.
„Megérkezett a teljes Sárkányfejezet, fent van végre az összes streamingoldalon. Hic sunt dracones: Spotify, Tidal, Apple Music, YouTube, Deezer és lehet, hogy máshol is, amiről nem is tudunk. Kellemes tűzokádást mindenkinek.„
Az Ørdøg megalakulásától kezdve évente néhány alkalommal eljutok egy-egy -koncertjükre. A valamikori Superbutthoz képest agyasabbnak gondolt, vagy hallgatóként inkább úgy megélt zenét eleinte fenntartással fogadtam. Egyszerűen nehezen értettem meg, hogyan lehet az egyébként is feltűnően jól fogadott Superbutt után, hogy a közel azonos klasszikus alkotógárda egyik pillanatról a másikra ilyen máshogyan érett, lényegesen mélyebb, elgondolkodtatóbb mondanivalóval […]
Az 1996-ban a Fejér megyei Gárdonyban (más források szerint a Velencén) alakult Wackor zenekar hazai pályán az elsők között játszott egyfajta alternatív groove metal zenét, hatásaik között. A csapat felállása a kezdetektől változatlan: a különös énekhangú Nagy-Miklós Péter „Miki” – gitáros, Kükedi Gábor „Küki” – basszusgitáros és Schleier Csaba „Slayercsabi” – dob, vokál alkotják a […]
Elkészült a 2022-es év első Toxic Twins videója, amiben a korábbiakhoz hasonlóan egy underground körökben ismert hang, Bokodi Bálint (Diabolus In Musica, ex-Lost Continent). A dalról és az együttműködésről Jozzy osztotta meg a tudnivalókat:
„A dal nyitóriffje az első újonnan felmerült ötletek között volt 2020-ban, amikor Kozyval elkezdtük a Toxic Twins Project-et, azonban először olyan dalkezdeményeket dolgoztunk ki, amelyek már félig készen voltak a számítógépeinken vagy amik valamilyen okból hamarabb összeálltak. Ezekből lettek a 2021-ben megjelent dalok, a Megközelíthetetlen Horváth István „Pityesz” közreműködésével, a Brainwashed Török Viktorral, aztán ugyanezzel a két úriemberrel csináltuk meg a Forked Up-ot és a Numb or Dead-et is.
A Denial zenei ötlete ezekkel párhuzamosan alakulgatott, míg végül tavaly összeállt olyan készültségi szintre, amikor már lehetett gondolkodni azon, hogy ki lenne a megfelelő célszemély a fronton. Bokodi Bálint neve ekkor merült fel.”
„Bálinttal volt már néhány alkalom, amikor együtt álltunk színpadon, jammeltünk is már együtt, emberileg is régóta szimpatizálunk egymással, de közösen írt dalunk az elmúlt években még nem volt. Kozyval az volt az érzésünk, hogy a Denial groove központú, és ezzel együtt progresszív megközelítésű málhás riffjei pont passzolnának ahhoz a széles spektrumú hangkarakterhez, ami Bálintnak van.
Az énektémák megírása nagyon gördülékenyen zajlott. Bálint eljött hozzám a stúdióba és minden részre improvizált valamit. Ebből már kirajzolódott egy ötlet, amit kielemeztünk. Ami tetszett, azt megtartottuk, ami nem, az kuka. Ezután a hiányzó részeken végigmentünk még egyszer, és nagyjából össze is állt, hogy kb. minek kellene megszólalnia. Ezekután Bálint megírta a szöveget, és pár hónap múlva, ahogy időnk engedte Bálint újra beugrott hozzám, és megcsináltuk a végleges hangfelvételt.
A dal körülbelül olyasmit fogalmaz meg, hogy akad olyan élethelyzet, amit el kell fogadni, hogy máshogy nem alakulhatott volna azzal együtt, hogy az ember mindent megtett azért, hogy jó irányba terelődjenek a dolgok, de van úgy, hogy ez mégsem elég. Az ilyen helyzetek sok esetben valamilyen hazugság eredményeként siklanak félre, amiről Bálint némileg kendőzetlenül is megfoglamazta a sommás véleményét a dalban. A Denial egészen masszív darab lett, és nagy öröm, hogy végre leránthatjuk róla a védőfóliát.”
Az Ørdøg zenekar akusztikus formációjaként tavaly megismert Diabolus In Musica április közepén Milyen kár címmel már a második EP-jét jelentette meg. A kislemezzel és a főzenekarral kapcsolatos kérdéseimre a FreshFabrik, illetve a Superbutt éléről megismert Vörös András énekes válaszolt. Szia! Kezdjük talán az anyazenekarral! Mi a helyzet most az Ørdøggel? A 2014-es Tíz fekete dalt 2017-ben […]
Milyen kár címmel megjelent az Ørdøg zenekar akusztikus mellékágaként működő Diabolus In Musica második EP-je. A kislemezre négy Ørdøg , valamint egy Bob Dylan (All Along The Watchtower) feldolgozásdal került fel.