Címke: Superbutt

A IV. HangSúly zenei díj nyertesei

A súlyosabb gitárzenékkel foglalkozó magyar internetes magazinok szerkesztőségeinek szavazatai alapján 2008 legjobban sikerült albumait az Isten Háta Mögött és a Superbutt készítették el, koncerten a Nadir és a Subscribe voltak a legerősebbek, míg a debütáló bandák közül a Slytract és a Saint Petrol első albumait fogadta legnagyobb lelkesedéssel a zsűri. Az érdi Bakery stúdió pedig zsinórban negyedszer lett a legjobb a Hungarian Metal Awardson. Újítás ebben az évben, hogy a zenekarok jóvoltából a hivatalos HangSúly honlapon a legtöbb tavalyi albumba egy-egy dal vagy videó erejéig bele lehet hallgatni/nézni és csemegézni az igazán változatos stílusú bandák között.
_ELVALASZTO_

Legjobb album
Isten Háta Mögött
A kényelmetlen lemez

A 2005-ös első Hungarian Metal Awards győzteseiként jól sikerült új lemezeikkel természetesen az Isten Háta Mögött és a Remorse zenekarok 2008-ban is favoritnak számítottak a Legjobb album kategóriában. Az IHM-nek végül ismét sikerült befutni az első helyre a Kényelmetlen lemezzel, mindössze egyetlen szavazattal megelőzve a Superbutt You And Your Revolution albumát, amely ugyancsak egy hajszállal szorította a dobogó harmadik fokára a Remorse D.Ü.H. című 2008-as anyagát.

Legjobb debütáló album

Saint Petrol
Greatest Tits

Slytract
Explanation: Unknown

A bemutatkozó albumok kategóriájában ezúttal holtverseny alakult ki az első helyen. A Saint Petrol az amúgy is igen erős magyar southern rock/sludge metal színtérre érkezett meg Greatest Tits című albumával, míg a miskolci Slytract külföldön is eséllyel indul a brutális thrash-death metal muzsikát rejtő, remek Explanation: Unknown című lemezzel, amelyet nem csak a Noise Head Records adott ki Európában, de a híres-neves Relapse is az Egyesült Államokban.

Legjobb koncertbanda

Nadir

Subscribe

Amilyen egyértelműen hódította el tavaly a Legjobb koncertbanda titulust a Sunday Fury, annyira megosztott volt idén a zsűri az első hely odaítélésében. Gyakorlatilag a jelöltek közül, aki nem első lett az mind a második helyen végzett. A hajszállal legjobbnak ítélt két banda pedig a hardcore-death metalban erős Nadir, akik az ország egyik legjobb underground csapataként dolgoznak már évek óta, míg az első hely másik társbérlője 2008-ban az intenzív bulijairól ismert Subscribe, akik a tavalyi második hely után léptek most a dobogó legfelső fokára.

Legjobb stúdióprodukció
(képet lásd lejjebb, másnapos vagyok)
Jocke Skog @ Fear And Loathing / Varga Zoltán @ Bakery
Superbutt: You And Your Revolution

A Legjobb stúdióprodukció kategóriában először idén merült fel az a dilemma, hogy a jelöltek közül két album is részben külföldön készült. Végül úgy döntöttünk, hogy amíg magyar közreműködés is van a lemezben, addig nem kérdés, hogy ezek az albumok is indulhatnak a szavazáson. Ezek után talán nem meglepetés, hogy az első két helyet egy-egy svéd/magyar koprodukcióban készült korong szerezte meg. Folytatva eddigi sorozatát, negyedik alkalommal is az érdi Bakery stúdió és vezetője Varga Zoltán vitte el a pálmát, aki a Jocke Skog stúdiójában (Fear And Loathing) készült Superbutt album utómunkáit és az énektémák felvételeit végezte. Hasonló felállásban készült a második helyen végzett Casketgarden album, az Incompleteness In Abscence, ahol a szintén svédországi Studio Underground stúdióban Pelle Saether és a szolnoki Denevér stúdióban Cserfalvi „Töfi” Zoltán közös munkájának eredményeként született ütős hangzás. A harmadik helyre egy önálló produkcióval futott be Varga Zoltán és a Bakery, ez pedig az Isten Háta Mögött és az A kényelmetlen lemez.

Legjobb lemezborító

Dömölky Dániel
Superbutt: You And Your Revolution

A grafikusok között is nagyon szoros volt a verseny, végül a You And Your Revolution frontját készítő Dömölky Dániel groteszkbe hajló munkája tetszett a legtöbb zsűritagnak. Mögötte holtversenyben végzett Jacsó Balázs és Sallai Péter. Jacsó Balázs három alkotásával is versenyben volt, végül a Cadaveres: Evilution albuma került dobogóra, míg Sallai Pétert a Kalapács: Mítosz című albumának borítójáért illeti elismerés.

Minden nyertesnek külön is gratulálnak a zsűriben résztvevő magazinok szerkesztőségei:

Fémforgács :: Hard Rock Magazin :: Karcolat Metal Magazin :: MetalNews.hu :: NuSkull :: Passzio.hu :: Planet Z :: Rock Gyémántok :: Rockerek.hu :: Rock Station :: Shock! Magazin :: Tarzansite :: Underground Magazin :: Zenemagazin.com :: Viharock.hu

„Hammeres” csapatok Fonogram jelölései

A Fonogram Magyar Zenei Díj idén február 11-én kerül kiosztásra, s ebben az évben minden eddigén több „Hammeres” csapat és aktuális lemeze szerepel a jelöltek listáján. 5 kategóriában 9 jelölt került be a legjobbak közé. Ők már biztosan esélyesek a díjra, melyet ebben az évben is a Millenáris Teátrumban adnak majd át, az M1 pedig élőben közvetíti a rendezvényt.

Az év hazai hard rock vagy metal albuma kategória jelöltjei egy kivételével a Hammer Music kiadványai közé tartoznak: a hazai folk metal mezőny első számú csapata, a Dalriada Szelek című lemeze, a nemzetközi szinten is egyre elismertebb, a következő korongon már a legendás Beau Hill producerrel dolgozó, a gálán is fellépő H.A.R.D., a Traveller című anyaggal; a nemrégiben énekesváltáson keresztülment, s ezt maximálisan kihasználó, itthon és külföldön is egyre többet koncertező, hatalamas lendülettel rendelkező Insane (Our Island -Our Empire), a hazai heavy metal szcéna legkiemelkedőbb csapata, az újjáalakulásnak tíz éves évfordulóját tavaly ünneplő Ossian 2008-as, Küldetés című lemeze, valamint a  You and Your Revolution című friss korong, a minden eddiginél extrémebb borítóval és egy Zak Tell (Clawfinger) duettel előrukkoló csapattól, a Superbutt-tól.

_ELVALASZTO_
Idén először a hagyományos rock kategórián kívüli produkcióink közül is több jelöltünk van: A Hammer Music család legfiatalabb részlege a Culture Mission is elkönyvelheti első jelölését, ez a kiadói részleg a korábban Ágnes Vanilla néven ismertté vált, immár Ágnes néven alkotó dalszerző-énekesnőhőz kötődő kiadványokat gondozza. Ágnes: A Gömb című lemeze a hazai modern pop-rock albumok között száll versenybe az idei gálán.

Az év hazai világzenei albuma kategórában a Yava zenekar Folcore című anyaga szerepel a jelöltek között.

Az év hazai felfedezettje a Hammer Music berkein belül a szemtelenül fiatal tagokból álló és hihetetlenül lendületes zenét játszó Turn of Mind és az A New Day, A New Hour című anyag.

Az egyik legerősebb mezőnyben, az év külföldi hard rock vagy metal albuma kategóriában a David Coverdale vezette Whitesnake, Good to be Bad című anyaga szerepel a legjobbak között.

A 2009. évi Fonogram – Magyar Zenei Díj jelöltjei (Hammer Music)

Az év hazai modern pop-rock albuma:
ÁGNES A gömb (Culture Mission/Hammer Music)
ANTI FITNESS CLUBAnti Fitness Club (Magneoton)
BELMONDO Hogy nézel rám? (FF Film & Music)
HOOLIGANS Privát mennyország (EMI)
KOVÁCSOVICS FRUZSINAÜveggolyó (EMI)
SOFFI Sugarpunk (EMI)

Az év hazai hard rock vagy metal albuma:
DALRIADA – Szelek (Hammer Music)
H.A.R.D. – Traveler (Hammer Music)
INSANE – Our Island – Our Empire (Hammer Music)
MOBILMÁNIA Ez a mánia (EMI)
OSSIAN – Küldetés (Hammer Music)
SUPERBUTT – You And Your Revolution (Hammer Music)

Az év hazai világzenei albuma
CSÍK ZENEKAREz a vonat, ha elindult, hadd menjen… (Fonó)
GHYMES Álombálom (EMI)
PALYA BEAAdieu Les Complexes (Sony BMG)
VÁRADI ROMA CAFÉEspresso (Sony BMG)
YAVA – Folcore (Hammer Music)

BPRNR hírek

Sziasztok! A holnaputáni, december 28-ai Pecsa-koncert fellépési sorrendje a következő lesz:

18.30 Kapunyitás
19.00 – 19.35 AWS
19.50 – 20.30 Shell Beach
20.45 – 21.30 Mangod Inc.
21.50 – 22.40 Bridge To Solace
23.00 – 00.15 Superbutt
00.30 – 01.45 Isten Háta Mögött

Ha valaki holnap, 27-én még elővételi áron szeretne jegyet venni, azt személyesen egész nap a Westendben a Rockstar boltban, vagy reggel 9-2 között a Pecsa pénztárában, online pedig a www.ticketportal.hu oldalon teheti meg.

Aki jön, ne felejtsen el mp3-lejátszót vagy pendrive-ot (esetleg memóriakártyát) hozni magával, mert a pólóáruspultnál albumonként 200 forintért az összes fellépő összes lemezét (kivéve az utolsó IHM-et és Superbuttot, de azok is jelképes áron lesznek CD-n) áttöltheti magának. 1000 forintért 6 album üti a vásárló markát, aki pedig bármilyen pólót vesz, ingyen kap mellé egy lemezt mp3-ban.

Szilveszterkor a Rádayban The Idoru, Nuke Kids On The Block (a Nuke feldolgozásprojektje) valamint The Moog, Neo, Tesco Disco és Senior Hal. Belépő 2500, mulatság természetesen másnap reggelig.

Jövő évi előzetes: már kaphatók a jegyek a február 27-ei szintén pecsás Subscribe tízéves születésnapra, a február 19-ei Saxon/Iced Earth-re, illetve a Dürer-kertes Black Dahlia Murder-re (USA), Rasmus-ra (FIN) és Eagles Of Death Metal-ra (USA). Áprilisban jön még a Millencolin (S), a Darkest Hour és a Bleeding Through (USA), májusban a Flogging Molly (USA), és feltehetően további koncertek is kötődnek tavaszra az év elején. Ezekről hírek hamarosan.

Köszönjük a figyelmet, üdv
BPRNR // BUDAPESTROCKNROLL

Itt az új Superbutt album

Megjelent a Superbutt legújabb stúdióalbuma a You And Your Revolution. A csapat a lemez munkálatainak egyrészét a Clawfinger és a Meshuggah közös stúdiójában, a Fear And Loathing Studiosban végezte Jocke Skog (Clawfinger) vezetésével.
A két szám mellé (Figure, Mothers’ Day), amik már egy ideje fent vannak a Superbutt Myspace-oldalán, a mai napon végre felkerül a Last Call is, amiben Zak Tell, a Clawfinger frontembere is feltűnik. Az albumon azonban nem ez az egyetlen dal, amiben vedégénekes szerepel; többek között Téglás Zoli (Ignite) is hallható a Killer-ben. Egyébként érdemes jól odafigyelni a számokra, mert jó pár meglepetést tartogatnak, és több ismert arc is énekel a lemezen.
December 28-án a PeCsában élőben is bemutatják Vörös András-ék az új korong számait, és aki a Hammer Zenebarlangban, a Martens Shopban vagy a Westendben található Rockstarban veszi meg jegyét a bulira, 1000 Ft-ért hazaviheti az albumot is.

Superbutt – werkfilm

Jó hír azok számára, akiket érdekel, hogy milyen módon készül egy animációs klip, jelen esetben a Superbutt videója, ami a Szájon át dal képi megvalósítása. Felkerült a netre az a werkfilm, amiben a videó készítői Joselito Duric és Veljko Radenkovic mesélnek a munkafolyamatról. A két szerb srác már mozifilmekben és reklámokban is megcsillogtatta tehetségét, lehet, hogy ti is láttátok egy-egy munkájukat, csak nem tudtatok róla.

Making of "Superbutt - Szájon át" video

Superbutt – lemez készül

Új albummal jelentkezik a Superbutt 2008-ban, várhatóan július-augusztus környékén. Az anyag részbeni felvétele és keverése a Clawfinger és a Meshuggah közös stockholmi Fear And Loathing stúdiójában zajlik majd Jocke Skog irányításával. A dobfelvételek március 4-én kezdődnek Svédországban, a basszusgitár, gitár és ének pedig Budapesten rögzül március-áprilisban a Parkplatz és a Bakery stúdiókban. A tervek szerint az Ignite-énekes Téglás Zoli is besegít énekproduceri szerepkörben. Pillanatnyilag nagyjából ez tűnik biztosnak, továbbiakat leginkább a felvételek megkezdése után lehet majd tudni.

Superbutt – új klip

Lehetséges, hogy páran már elcsíptétek a Magyar MTV-n a Superbutt legújabb klipjét, ami a Szájon át című számra készült. Hamarosan kijön egy „Making the video“ kisfilm is, így sok mindent megtudhattok majd arról, hogy készül egy animációs klip. Aki azonnal meg szeretné nézni a végeredményt, kattintson a PlanetZ online verziójára A videó kizárólag itt látható vasárnapig, jövő héttől pedig már a zenekar oldalaira (hivatalos site, myspace) valamint a Youtube-ra is felkerül. 

www.planetz.hu 
 

12