Címke: Slytract

Slytract – Odyssey My Odyssey – új dal és klip a 20 éves szülinapra

A hazai extrém metalos Slytract zenekar idén ünnepli 20 éves fennállását. Az ünnep súlyát egy vadonatúj dallal – videóval koronázták meg, amit Odyssey My Odyssey címmel tettek közzé.

Rendkívül büszkék vagyunk erre az új produkcióra. Hangulatában és mondanivalójában is tökéletesen jellemzi a Slytract világát, stílusát, valamint mutatja a zenekar erejét 20 év elteltével is.
A dalt Lengyelországban, a legendás Hertz Recording stúdióban maszterelték, a munkát Wojtek Wiesławski végezte
.” – osztotta meg Melegh Gábor B. énekes / gitáros.

A Hertz stúdióban – a teljesség igénye nélkül – olyan zenekarok dolgoztak és készítettek lemezeket már, mint a Behemoth, a Decapitated, vagy a Vader. A felvétel és a keverés a miskolci HangArt Recording stúdióban készült, ahol ismét Károly Tamással dolgoztunk egy új, remek és zseniális környezetben, kiváló hangulatban.

A videoklipet itthon forgattuk és ezúttal is Bokros Mártonnal (Smart Apes Film) dolgoztunk együtt. Nagyon elégedettek vagyunk a végeredménnyel. A dal természetesen kapott egy borítót is, amely szintén Marci keze munkáját dicséri.

SLYTRACT - Odyssey My Odyssey (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

A Way to Purify – Kislemezes bemutatkozás

A Way To Purify

The Cycle of Betrayal címmel jelentette meg egyszeri (?), bemutatkozó kislemezét az avantgard noise rock elemektől sem mentes metalt játszó A Way To Purify. A projektet Kovács Attila (jelenleg többek között The Answer Lies In The Black Void, Aornos, korábban nagyon sokan mások) és Cristobal Romero Hernandez (jelenleg Slytract, M.U.F., korábban Euforia Rock Sinfónico, Prometeo és még sokan mások) hozták létre néhány felszabadult próbatermi örömzenélés eredményeként. A mai napon megjelent kislemezen két változatban is hallható dal alapjai szintén egy ilyen alkalom során születtek meg, maga a szerzemény pedig egy büszkén vállalt főhajtás olyan meghatározó csapatok zenei öröksége előtt, mint a Killing Joke, a Napalm Death, a Godflesh, a Meathook Seed, a Today is the Day, a Melvins és a Helmet.

Attila így beszélt a projektről és a most közzétett anyagról: „Az A Way To Purify, ha úgy tetszik, a véletlen műve. Jakab Viktor barátom (ex-Undertaking, ex-Nervekiller) egy napon felhívott, hogy megismert egy Venezuelából származó srácot, Cristobal Romero Hernandezt, aki elképesztő dobos és mindenképpen össze kell jönnünk vele egy kis zenélésre. Mivel akkoriban, bő 25 év után először épp nem játszottam sehol, nemsokára össze is hoztuk az első próbát, amiből végül igazi örömzenélés lett: legalább 3-4 későbbi dalra elég lett volna az az ötletmennyiség, amit az első alkalommal rögtönöztünk. Valódi, koncertező zenekarrá végül (vagy egyelőre) különböző okokból nem fejlődött a projekt, de mivel egyrészt időközben sikerült időt szánnom arra, hogy az élőben készült felvételeket néhány ének- és basszusgitárszólammal kiegészítsem, majd némi utómunka után a dalt befejezettnek nyilvánítsam, másrészt a november 23-ai Aornos Jubileum koncert, ahol Cristobal is színpadra lép a Slytract dobosaként, tökéletes apropónak tűnt erre, úgy döntöttünk, nyilvánosságra hozzuk ezt az anyagot.

Számomra egyértelműen hallhatók benne azok a death metal és grindcore, indusztriál és noise-rock / post-
punk hatások, amik végigkísérték az életem, ugyanakkor eddigi zenekaraimban nem jelenhettek meg ilyen
direkt módon – bár az ezekben a stílusokban nem feltétlenül megszokott megoldások, a páratlan ritmusú
alapriff, vagy a fretless basszusgitár alkalmazása szerintem mindenképp egyéni ízeket kölcsönöz a
zenének. A szöveg fő motívuma az az évszázadok óta megfigyelhető jelenség, amelynek során a lánglelkű
forradalmárok végül általában pontosan azokká a diktátorokká válnak, akik ellen fiatalon lázadtak. Annak
eldöntését, hogy ez mennyire szól általánosságban az emberi természetről és történelemről, és mennyire a
bárki által tapasztalható jelenről, a hallgatókra bízom.”


Cristobal a következőket tette hozzá: „A zenei agresszió mellett számomra arról szólt a dal, hogy minden szinten jelen tudjak lenni benne. Élmény volt ez a szabad jammelés, hiszen részben azt játszottam, amit a témák megkívántak, máskor meg csak hagytam, hogy az ösztöneim vezessenek. A zenében érdekesen keveredik az egyszerűség és a komplexitás, és nagyjából pillanatok alatt állt össze az egész: Attila hozta a riffet, és orkvezérként üvöltött játék közben, amikor igazán jó témákra találtunk. Ha egy szóban kell összefoglalnom a lényeget, azt mondom, spontaneitás.”

M.U.F. – új EP a veterán hazai csapattól

Nemrég megjelent a veterán HC/crossover/thrasher M.U.F. (korábban II. Ukrán Front) öt tételes EP-je, a Szemtől szemben. A tavaly új dobossal (Cristo Slytract) , idén új énekessel (Seza AMD, Hopeium) bővülő banda új anyaga egyelőre a Bandcamp oldalukon hallgatható és szerezhető be, de hamarosan limitált verzióban kazettán, CD-n és multimédiás pendrive-on is beszerezhető lesz.

A Haza, hit, hamisság és a Mocsok c. dalok már szerepeltek a második anyagon, de némileg újragondolva (többek között a Mocsok szövegét az elején még egy prózai résszel is kiegészítették) erre az EP-re is felkerültek. Az új anyag további érdekessége, hogy a felvételen Toppán Ani (ex-6test, WhataFunk, Szemérmetlen ajkak, Még 1sört!, BeeBor) is közreműködött. A zenekar hamarosan egy videóval is jelentkezik majd.

KICSI A BORS, DE ERŐS – EP VÁLOGATÁS #192

E heti EP sorozatunkban öt újabb csemegét mutatunk be a nemzetközi és a hazai underground metal kifogyhatatlan tárházából. A felhozatal most is erős, mi több érdekes és vegyes. Sorozatunk középpontjában két magyar zenekar – egyik visszatérő, a másik pedig elköszönő, búcsú – anyag áll. Magick Howl Az one-man formációban működő spanyol Magick Howl a középtempós […]

Tovább »

Everflash – Számíthatsz rám

Számíthatsz rám címmel mutatta be első EP-jét az modern metal/pop metal vonalon debütáló Everflash. A 3 számos EP dalai a pandémia időszaka alatt születtek és Horváth István (Blind Myself) kezei alatt találták meg végleges formájukat.

EVERFLASH - SZÁMÍTHATSZ RÁM - 2021

A zenekar tagjai komoly rutinnal rendelkeznek a hazai rock/metal szintéren, hiszen a 2019-ben Varga Rókus – dob (Artica Sound) által alapított zenekarhoz Módos Gergő – gitár (Backseat), Pásztóy Balázs – basszusgitár (Nova Prospect, The Idoru) és Bencze Márton – gitár (Slytract, Conan’s First Date) is csatlakozott. Az énekesi posztra 2021-ben Bihal Roland (PartYssimo, Bihal Roland & The Crew, Megasztár 6 döntő, No Thanx) érkezett ezzel egésszé kovácsolva a formációt. Az Everflash modern pop-metal zenekarként a dalaik írásakor bátran használja a klasszikus metal riffeket, vegyítve a modern kor elvárásainak megfelelő zenei elemekkel, dinamikus dallamvezetéssel, némi elektronikával fűszerezve.

SLYTRACT – megjelent a harmadik nagylemez

Pár hete megjelent a felvezető videoklip a ‘Son‘ című dalhoz, melyben Knapp Oszkár (Wrong Side, Grizzly, ex-Insane) bivalyerős közreműködése nyit meg eddig nem látott dimenziókat.

SLYTRACT - SON - feat. Oszkár Knapp [Official 4K Video]

Az új album a banda munkásságának méltó folytatásaként hozni fogja a srácokra jellemző gyorsaságot, brutalitást és dallamokat, de számos olyan elemmel bővült, amelyeknek eddig nyoma sem volt a korábbi anyagokon. Ehhez nagyban hozzájárult Mick Kenney (Anaal Nathrakh) produceri és hangmérnöki tevékenysége, aki korábban olyan bandákkal dolgozott, mint a Carnifex vagy a Bleeding Through, emellett további neves vendégzenészek felbukkanása is várható.

A felállásban is történtek változások, a zenekar magját alkotó Melegh Gábor – Galántay Tamás páros mellett ezúttal már Czeglédi Gyula is teljes értékű tagként szerepel, a basszusgitárt pedig a Conan’s First Date és az Absent Distance soraiból ismert Bencze Márton vette át.

Gáborék azt ígérik:
„Rengeteg meglepetést tartogatnak a dalok, mindannyian feszegettük a határainkat, és hangulatban egy nagyon sötét, de mégis emelkedett atmoszférára lehet számítani, amit sokszor végletek jellemeznek” – hogy ez mit is jelent valójában, hamarosan kiderül, de a most megjelent klip és a korábbi teljesítményük alapján biztosan nem fogunk csalódni.”

Slytract – Colony – új szöveges videó

Több mint 8 évnyi pihenő után április 29-én egy új lemezzel jelentkezik extrém metalos Slytract. Az album második előzeteseként a szöveges videóval ellátott Colony daluk ismerhető meg, amelyben a zongoráslány Misstiq a vendégeskedik.

SLYTRACT - COLONY - feat. Misstiq [Official Lyric Video]

Melegh B. Gábor énekes/gitáros így beszél a dalról:

Sok olyan dolog van ezen a lemezen, amit korábban nem csináltunk. Rengeteg meglepetést tartogatnak a dalok, mindannyian feszegettük a határainkat, számos olyan elemmel bővült, amelyeknek eddig nyoma sem volt a korábbi anyagokon. Emellett több vendégzenésszel is dolgoztunk.

Maga a Colony az egyik kedvencünk az albumról. Azért is különleges számunkra, mert eddig nem volt ránk jellemző, hogy ilyen lassabb, kifejtősebb számokat írjunk, ez a majd’ hatperces dal pedig jóval dallamosabb, mint amit tőlünk megszokhatott a közönség, akusztikus szólamokkal és csipetnyi elektronikával fűszerezve.

Ennek megfelelően a szöveg sem egy átlagos death metal téma, jóval személyesebb annál: a szereplő egyfajta tudathasadásos állapotban önmagához beszél, hogy aztán válaszokat is adjon a maga számára. Egy borult, elvontabb lelkiállapotot tükröz. A szereplő, az ÉN pillanatnyi gondolatait fejti ki, ezzel egy egészen groteszk és torz hangulatot megteremtve. Mindez mégis teljes eufóriában történik, ahol a lélek tökéletes egységben működik és létezik, de a pontos értelmezést már a hallgatókra bízzuk.

A szöveges videó a dobosunk, Tamás munkája, akinek a teljes lemezborítót is köszönhetjük. Ő persze mindig szerénykedni szokott, amikor ez a téma szóba kerül, de mindenkinek az a véleménye a zenekarból, hogy nagyon jól sikerült.”

A banda június 10-én az A38 Hajón játszik a Cannibal Corpse előtt.

Slytract – Son – új videó

Közel 8 év szünet után megújult erővel tért vissza a miskolci extrém metalos Slytract. A banda javában dolgozik harmadik albumán, amelynek Son című dalhoz, amit Knapp Oszkár (Grizzly, Wrong Side, ex-Insane) vendégszereplésével készítettek egy új videót.

SLYTRACT - SON - feat. Oszkár Knapp [Official 4K Video]

A zenekar felállása is megújult, a magját alkotó Melegh B. Gábor és Galántay Tamás mellé Czeglédi Gyula és a Conan’s First Date, valamint az Absent Distance soraiból ismert Bencze Márton érkezett. Új lemezük Slytract címmel áprilisban fog megjelenik.

Rengeteg meglepetést tartogatnak a dalok, mindannyian feszegettük a határainkat és hangulatban egy nagyon sötét, de mégis emelkedett atmoszférára lehet számítani, amit sokszor végletek jellemeznek.” – mondta röviden Melegh B. Gábor.

A zenekar két korábbi albuma az alábbiakban érhető el.
 

Galántay Tamás – Dobsuli

A Slytract dobosaként ismert Galántay Tamás jövőre nyitja meg dobiskoláját. Erről hírlevelében olvashattok:

„Hosszú szervezés és előkészítés után végre bejelenthetem, 2013 januárjától elindul a saját dobiskolám, ami – Magyarországon először – a szélsőséges és extrém dobolást helyezi előtérbe. A tananyag az állóképesség-növeléstől a kétlábdob és blast beat technikákig bezárólag igyekszik lefedni azt a skálát, amit a műfaj egyre növekvő igényei megkövetelnek.
Ha nem ráncolod a szemöldököd az olyan nevek hallatán, mint az Origin, Cryptopsy, Aborted, The Faceless vagy éppen a Nile, netán megszállottja vagy a sebességnek de háttértudás még nincs meg hozzá, akkor itt a lehetőség!

Kedvcsinálóként készítettem egy videót az egyik kedvenc Vader nótámra:

Vader - "Warlords" drum cover by Tamas Galantay

A részleteket és a jelentkezéssel kapcsolatos infókat a Facebook oldalamon teszem majd közzé, ami itt like-olható.”

123