The Cycle of Betrayal címmel jelentette meg egyszeri (?), bemutatkozó kislemezét az avantgard noise rock elemektől sem mentes metalt játszó A Way To Purify. A projektet Kovács Attila (jelenleg többek között The Answer Lies In The Black Void, Aornos, korábban nagyon sokan mások) és Cristobal Romero Hernandez (jelenleg Slytract, M.U.F., korábban Euforia Rock Sinfónico, Prometeo és még sokan mások) hozták létre néhány felszabadult próbatermi örömzenélés eredményeként. A mai napon megjelent kislemezen két változatban is hallható dal alapjai szintén egy ilyen alkalom során születtek meg, maga a szerzemény pedig egy büszkén vállalt főhajtás olyan meghatározó csapatok zenei öröksége előtt, mint a Killing Joke, a Napalm Death, a Godflesh, a Meathook Seed, a Today is the Day, a Melvins és a Helmet.
Attila így beszélt a projektről és a most közzétett anyagról: „Az A Way To Purify, ha úgy tetszik, a véletlen műve. Jakab Viktor barátom (ex-Undertaking, ex-Nervekiller) egy napon felhívott, hogy megismert egy Venezuelából származó srácot, Cristobal Romero Hernandezt, aki elképesztő dobos és mindenképpen össze kell jönnünk vele egy kis zenélésre. Mivel akkoriban, bő 25 év után először épp nem játszottam sehol, nemsokára össze is hoztuk az első próbát, amiből végül igazi örömzenélés lett: legalább 3-4 későbbi dalra elég lett volna az az ötletmennyiség, amit az első alkalommal rögtönöztünk. Valódi, koncertező zenekarrá végül (vagy egyelőre) különböző okokból nem fejlődött a projekt, de mivel egyrészt időközben sikerült időt szánnom arra, hogy az élőben készült felvételeket néhány ének- és basszusgitárszólammal kiegészítsem, majd némi utómunka után a dalt befejezettnek nyilvánítsam, másrészt a november 23-ai Aornos Jubileum koncert, ahol Cristobal is színpadra lép a Slytract dobosaként, tökéletes apropónak tűnt erre, úgy döntöttünk, nyilvánosságra hozzuk ezt az anyagot.
Számomra egyértelműen hallhatók benne azok a death metal és grindcore, indusztriál és noise-rock / post-
punk hatások, amik végigkísérték az életem, ugyanakkor eddigi zenekaraimban nem jelenhettek meg ilyen
direkt módon – bár az ezekben a stílusokban nem feltétlenül megszokott megoldások, a páratlan ritmusú
alapriff, vagy a fretless basszusgitár alkalmazása szerintem mindenképp egyéni ízeket kölcsönöz a
zenének. A szöveg fő motívuma az az évszázadok óta megfigyelhető jelenség, amelynek során a lánglelkű
forradalmárok végül általában pontosan azokká a diktátorokká válnak, akik ellen fiatalon lázadtak. Annak
eldöntését, hogy ez mennyire szól általánosságban az emberi természetről és történelemről, és mennyire a
bárki által tapasztalható jelenről, a hallgatókra bízom.”
Cristobal a következőket tette hozzá: „A zenei agresszió mellett számomra arról szólt a dal, hogy minden szinten jelen tudjak lenni benne. Élmény volt ez a szabad jammelés, hiszen részben azt játszottam, amit a témák megkívántak, máskor meg csak hagytam, hogy az ösztöneim vezessenek. A zenében érdekesen keveredik az egyszerűség és a komplexitás, és nagyjából pillanatok alatt állt össze az egész: Attila hozta a riffet, és orkvezérként üvöltött játék közben, amikor igazán jó témákra találtunk. Ha egy szóban kell összefoglalnom a lényeget, azt mondom, spontaneitás.”
