Címke: Mantra

OM – Újabb dal a készülő harmadik lemezről

A 2 éve újra aktivizálódott OM újabb dallal jelentkezett, ami már a harmadik vadiúj szám az év végén megjelenő harmadik lemezről. A Töredék a jól ismert Radnóti versnek szolgáltatott hozzá illő zenei alapot, a Hol vannak? pedig a hajdani Replika zenekar frontjáról ismert Csató Péterrel készült, aki az előző lemez több dalában is közreműködött. Most megérkezett folytatás, az Ott foglak várni szintén Csató Péterrel, illetve Abhilasa vendégeskedésével készült.

OM : Ott foglak várni /2022/

„Elsők között készült el ez a szám és a szövege is, de eddig csiszolódott. A téma akár elvontnak is tűnhet, de szerintem mindenki elgondolkodott már azon, hogy a mindennapok „darálója” mellett hova tart az élet és miért érdemes ezt nem elpazarolni. Arról nem is beszélve, hogy könnyen lehet, hogy folytatódik onnan, ahol abbahagytuk… És persze arról, hogy mennyire értékesek azok akik mellettünk vannak, várnak ránk újra és újra. Szerettem volna erre a lemezre is több női vokált, és egy ismerősöm ajánlotta Abhilasat. Ő ugyan nem profi énekes, de van a hangjában egy természetes szépség, ami rögtön megfogott. Szerintem másoknak is tetszeni fog!” – mondta Vijaya Gauranga Das gitáros / dalszerző a friss szerzeményről.

Mantra – francia bemutatkozás

A francia Mantra 2009-ben alakult olyan csapatok nyomdokain, mint a Tool, a Mastodon, vagy honfitársaik a Gojira.
A két demo (“Let the light be” – 2009,  “Tribal warming” – 2010) után most itt a pszihedelikus, progresszív metalosok bemutatkozó albuma, az Into the light, amit teljes egészében meg is hallgathattok.

Mantra – vége

Jaya Hari das-tól érkezett az utolsó hírlevél:

„Különböző emberi és zenei okok miatt feloszlott a Mantra. Köszönjük ezt a tizenegy évet!
Jaya Hari das, Vijaya Gouranga das, Raja Hamsa das

Új Mantra klip

A Mantra főnök Vijaya küldte az alábbi hírt:

„Elkészült a Mantra új klipje, A betonon hagyom. Ez a dal a 2008-as Akarom Látni albumnak nem akármilyen záró tétele. Ez már a második szám a lemezről, amihez kép is társul, hisz a Hiszel-e még bennem klipje már több mint egy éve kész van.
Most viszont nem Indiában, vagy más lelki helyeken kalandoztunk, hanem egy elhagyott harckocsi-laktanya szerelő csarnokban forgatunk, sőt tényleg nyomtuk az adott számot. Így igazán hitelesre sikerült.
A másik érdekessége, hogy az operatőr és a vágó a WMD frontembere Gaobr volt, aki nagyon profi munkát végzett.
Itt tudjátok megnézni normál minőségben (http://www.youtube.com/watch?v=3VqRaxoM2wA), itt HD-ben (http://www.youtube.com/watch?v=i3ff_XkhBt4) és korábbi klipet szintén HD-ben itt (http://www.youtube.com/watch?v=i3ff_XkhBt4).”

A Mantra legközelebb november 21-én játszik a budapesti Dürer Kertben, ahol a 10. születésnapot ünnepli a banda. A bulin többek között fellépés a szintén szülinapos Watch My Dying és az idei év nagy visszatérője, a Bedlam.

Biohazard – 20 éves jubileumi turné

A Biohazard koncertjét nagyon vártam. Az egy dolog, hogy a klasszkius felállás különleges ízt adott ennek a turnénak, de nekem eddig ilyen-olyan okoknál fogva sosem sikerült élőben találkoznom a csapattal, habár több alkalommal is jártak már nálunk. Ezen kívül a State of… lemezüket anno rongyosra hallgattam, hisz ezzel ismertem meg a bandát. A kazettát még […]

Tovább »

Biohazard – megvannak a hazai előzenekarok

November 20-án, a Diesel Klubban három hazai zenekarnak is megadatik a lehetőség, hogy a legendás Biohazard csapata előtt lépjen fel.
A magyar hardcore színtér egyik legfontosabb csapata, a Penalty Kick nyitja majd az estét a régi-új klubban, s talán ők azok, akik számára a legtöbbet jelent majd ez az este, hiszen stílus tekintetében ők állnak a legközelebb a headliner Biohazard világához, s a tagok maguk is nagy rajongónak számítanak.
_ELVALASZTO_
A második fellépő a Mantra hármasa lesz, kiknek muzsikája a zúzós rock, a metal, a hardcore és a Krisna-tudat keveredéséből született meg anno, mára pedig már a sokadik lemezük megjelentetésén is túl vannak (Akarom látni), illetve elkészítettek egy friss klipet is, a Hiszel-e bennem című nótához.
A Cadaveres előtörténetét már senkinek sem kell bemutatni. Számukra jelenleg ezen az estén kívül a Bűntudat című új klip fogadtatása és a hamarosan megjelenő, Evilution című nagylemez okozza a legnagyobb izgalmakat, amely a Biohazard koncerten már kapható is lesz, megspékelve egy koncert DVD-vel (Devil’s Dozen – Live on A38).

Biohazard – 20th Anniversary Reunion Tour

Idő: 2008. november 20., csütörtök
Hely: Budapest, X. kerület, Diesel Club (volt E-Club), Népligeti út 2.
Belépő: elővételben 6000 Ft, a helyszínen: 7000 Ft

A hardcore-történelem egy igen jelentős fejezetét alkotó new york-i csapat idén harmadszor jár Magyarországon méghozzá az eredeti felállásban. Bár 2005 óta nem készítettek új albumot, s nem is adtak koncertet, ez év januárjában mégis úgy határoztak, hogy az idén 20. születésnapját ünneplő csapat az eredeti felállásban indul koncertkörútra, s ennek a turnénak az egyik állomásán vehetünk részt november 20-án. Az eseménynek az újra működésbe lépő Diesel Club ad majd otthont.

A Biohazard nem ma kezdte pályafutását, hiszen már 1988 óta jelen vannak a zenei életben. Az akkor alakult brooklyn-i négyes tér vissza novemberben – immár harmadik alkalommal – Magyarországra: Evan Seinfeld, Billy Graziadei, Bobby Hambel és Danny Schuler. Zenéjükben sajátos elegyet alkot a hardcore agresszivitása mellett a punk és a thrash metal is, mindehhez pedig gyakorta járulnak társadalomkritikus szövegek, nem véletlen tehát, hogy ezzel az egyedi stílussal rövid idő alatt nemzetközi elismerést vívtak ki maguknak.

Legsikeresebb albumuk, a State Of The World Address 1994-ben jelent meg és több mint egymillió példány fogyott belőle szerte a világon, az Egyesült Államokban pedig az ötven legjobb lemez között landolt. A Biohazard, amikor épp nem lemezt készített, akkor folyamatosan úton volt, fellépett többek között a Slayer és a Pantera társaságában, valamint a legelső Ozzfest-en is. Alakulásuk óta több, mint 3000 koncertet adtak, szerte a világon.

Legutóbbi lemezüket, amely a Means To An End címet kapta, 2005-ben adták ki, azóta csend volt körülöttük. Három év után idén januárban hallhattunk először felröppeni olyan híreket, miszerint az eredeti felállás valami különlegesre készül és nem kellett csalódnunk, amikor hivatalossá tették, hogy a csapat jubileumi turnéra indul.

A november másodikán kezdődő, s december elejéig tartó turné keretein belül eljutnak majd többek között Angliába, Németországba, Franciaországba és Csehországba is. Hozzánk Bécsből érkeznek, másnap pedig már a belgrádi közönség tombolhat majd az old school hardcore legenda koncertjén.

A csapat nyilatkozatai alapján mindannyian nagyon várják már a hamarosan kezdődő koncerteket, s mindazt, ami ezzel együtt jár. A 20th Anniversary Reunion Tour névre keresztelt turné november 20-án éri el hazánkat. És borítékolható, hogy látványos, emlékezetes és minden bizonnyal a csapat legintenzívebb korszakát megidéző, ugyanakkor cseppet sem idejétmúlt koncerten vehetünk majd részt a főváros régi-új koncerttermében.

Jegyek elővételben kaphatók: a rendezvény helyszínén, illetve a következő boltokban: Hammer Zenebarlang, Headbanger, CD Pince, Viking, Shark, Káosz (Székesfehérvár), Rock-Ness (Debrecen), valamint a Ticketportal és a Ticket Express hálózatában.

Mantra – klip

„Elkészült az új Mantra klip, a „Hiszel-e még bennem„.

A 2008-as „Akarom látni” album egyik leghangulatosabb, és szavazataitok alapján a legnépszerűbb dala ez. Hamarosan fel fog bukkanni egy-két TV-csatornán is, de aki nem bírja kivárni. itt megnézheti:

Mantra : Hiszel-e még bennem (2008)

Mantra – hírlevél

Régóta nem adtunk hírt magunkról, de az nem azt jelenti, hogy nem történt velünk semmi. 2007 december óta nem koncerteztünk, ami részben szándékos is. Már több, mint egy éve ígérgetjük az új lemezt, de még nem történt semmi. Történt, mert írtuk a számokat, de a dobosváltás, fesztiválok és a koncertek rendesen hátráltattak minket. Na most ezek nincsenek, ezért jól haladtunk a dalírással. Olyan jól, hogy már túl is szaladtunk. Végén majd meglátjuk, hogy hány szám lesz a lemezen, de az biztos, hogy sok.

Aztán nem csak írjuk és demózzuk a dalokat, hanem már elkezdtük a felvételeket is. Fenn van az összes dob és a fele gitár. Azt előre ígérhetem, hogy durva lesz. Alaposan megváltozik a hangzás, hisz A-ra vagyunk hangolva és lecseérlődött a teljes hangszerpark, de erről majd legközelebb. Akkor majd többet írunk a lemezről is és a hozzá kapcsolódó terveinkről.

A személyekhez kapcsolódó hírek, hogy Dante megházasodott, Vijayanak született egy fia, Jaya Hari pedig családjával élete első saját lakásába költözött. Szóval öregszünk, de nyugdíjba még nem vonulunk. A családi élet összes örömét és frusztrációját megkapjátok majd a lemezen és a koncerteken.

Addig legyetek jók és türelmesek: jön az új lemez!

üdv, A Mantra

www.mantra.hu