Szerző: Győr Sándor

Sexnuggets – Hangrobbanással a tavaszba

A karanténidőszakot dalírással és zenekari próbákkal túlélve új felvétellel jelentkezett a vintage hard rock/ funk rock vonalon zenélő Sexnuggets. A Hangrobbanás című dal az őszre tervezett harmadik albumuk előfutáraként érkezett.

„A Hangrobbanással pozitív energiát szeretnénk sugározni, mivel azt gondoljuk, hogy erre van most a legnagyobb szüksége mindenkinek – mondta Horváth Csaba énekes, aki hozzátette, az elmúlt egy év nekik sem volt könnyű, a dalírás és a próbák tartották bennük a lelket. – Mi magunk is próbáltunk a jelen helyzetből a legjobbat kihozni, ugyanezért szurkolunk minden zenész kollégánknak, a családtagjainknak és barátainknak is.

Sexnuggets - Hangrobbanás [Official Accessibility Music Video]

A zenekar alapítója és gitárosa Horváth Csaba elmondta: Bár nagyon hiányolják a koncerteket, minden alkalmat megragadtak a tavasz folyamán, hogy zenélhessenek.

Az egyik legnagyobb örömünk az idei évben, hogy a  „Köszönjük, Magyarország!” nevű kezdeményezés részeként, a Petőfi Irodalmi Múzeum és az A38 szervezésében lehetőségünk nyílt arra, hogy a hajón adhassunk egy speciális koncertet, amit a köztévé is felvett. Ezt várhatóan pár hónap múlva lehet majd látni az M2 Petőfi tévén.” – közölte Drucker Richárd, aki hozzátette:

„Az új dalaink írásával, feldemózásával és stúdiófelvételeivel töltjük az időt, amiben továbbra is Pulius Tibi (Supernem) segít minket zenei producerként.Ezen felül azon dolgozunk, hogy a csapat egy igazán ütőképes megszólalással és játékkal álhasson a színpadra, hogy tényleg felejthetetlen legyen a leendő szezon a hallgatóságnak és a zenekarnak egyaránt – akármikor is kerüljön rá sor.

Fémforgács podcast #02

Ha lemaradtál a hétfői adásunkról vagy csak újra meghallgatnád, akkor a képre kattintva itt a lehetőség.


Egy újabb adag fémet hoztunk e heti adásunkban is. Elhoztuk Nektek az underground rock és metal újdonságait.


EP ajánlónkban az olasz thrasher Engraver-t mutattuk be. Egy nappal a debütálás után már játszottuk a hazai MHORAI dalát. Itthonról forgott még az Aebsence, a Toxic Twins és a Monastery egy-egy száma.
A lemezismertetőinkből a svájci Borgne és a lengyel SARMAT új anyagairól hoztunk egy-egy dalt. A Fémjelzés rovatban az elmúlt hét lemezmegjelenéseiből szemezgettünk.

Megújulás után! – Elindult a Ric$Cast negyedik évada!

Szénégető Richárd 2018-ban indított, elsősorban zenei témákkal foglalkozó interjúpodcastja némi ráncfelvarráson esett át az utóbbi hetekben, aminek hatására felfogásában és képi világában megújult a műsor. „Több, mint 90 adást rögzítettem az előző stúdióban Esztergomban, aminek kapcsán úgy éreztem, hogy szinte összenőtt az adás a hellyel. Néhány barátom azonban pedzegette, hogy nem ártana a fővárosba költöztetni […]

Tovább »

Itt az első Fémforgács podcast

Itt az első adásunk podcast változatban.


Benne a megszokott Fémforgács rovatok (Hangpróba, Kicsi a bors, de erős, Fémjelzés) mellett a híreink és lemezajánlóink immár hallható formában is megjelentek.

Tartalom: Havária, Exodikon, REMORSE, Mindenen Keresztül, Raging Speedhorn, Anthrax, Amorphis, Gojira, Gargoyle, Rocking Corpses, Lantlôs, Disembodiment, Slovenians és szóba került a Szénégető Richárd Ric$Cast-je is.

Keressétek a stream szolgáltatóknál (Deezer, Spotify, Google Podcast, Apple Podcast, stb.)!

https://faklyaradio.hu/singlepodcast.php?id=13&episodeid=305

Ma este Fémforgács a Fáklya Rádióban

Kedves Olvasóink!

Örömmel jelentem be, hogy ma este először hallhattok is minket a Fáklya Rádióban!


Mától minden hétfőn 20:00-tól egy órás műsorral jelentkezünk, amiben a már tőlünk megszokott – a hazai és külföldi metal undergroundot bemutató és támogató – tartalommal találkozhattok. A lejátszót a jobb oldalon találjátok, de ITT IS ELÉRITEK a Rádiót.
Várunk Titeket!

Jó hír, ha lemaradtatok, akkor podcastként is megtaláljátok a műsorokat a Rádió honlapján és a stream szolgáltatóknál is.

Toxic Twins Project – Forked Up – Itt az új daluk

Jozzy és Kozy alkotta Toxic Twins Project legújabb csapása Forked Up címmel néhány órája debütált. A mikrofonnál ismét Pityeszt találjuk, a doboknál is régi ismerőst köszönthetünk, Budai Bélát.

A Forked Up dal alapjait, a szöveget és az énektémát még 2016-ban írta Jozzy, aztán Kozy javaslatai alapján nyerte el a végső formáját. A szövege az emberiség végzetes telhetetlenségéről és önzéséről szól, arról, hogy önmagát és a természetet is semmibe véve hajhássza önző vágyait, de végeredményben, ha így folytatódik, akkor minden valószínűség szerint végül saját magát is felemészti majd. A dal címe ezt az önfelemésztést, önsorsrontást foglalja össze röviden.

A szöveg egyébként valamivel direktebben fejezi ki ezt egy, az angol szlengben ismert szókapcsolattal, de úgy gondoltuk, hogy ezzel ráér a kedves hallgató a dal hallgatása során szembesülni, amikor ugyebár már nincs menekvés, illetve mivel a Forked Up jelentésében és hangzásában is parádés helyettesítő, ezért ‘rossz az, aki rosszra gondol’ címszóval, mossuk kezeinket…

A Forked Up egy David Attenborough idézettel zárul, aki pont a napokban lett 95 éves, és bár az időzítést nem tudatosan terveztük így, de pompás véletlen ez az egybeesés. Pityesszel (FreshFabrik, Neck Sprain) a Megközelíthetetlen című dalunkon már dolgoztunk együtt, és úgy gondoltuk, hogy könyörtelen hangja brutálisan passzolna ezekhez a hardcore-os témákhoz. Béla pedig úgy jött a képbe, hogy imádjuk, ahogyan csépeli a bőröket, ebben a műfajban pedig különösen otthon érzi magát, ígyhát megkértük, hogy a meglévő dobtémákat turbózza fel a saját szája íze szerint, és ezt remekül abszolválta is. A dalban kivételesen Jozzy is hallatja a hangját a refrénekben.

TOXIC TWINS PROJECT - FORKED UP (Feat. Pityesz and Béla Budai)

A klipről annyit , hogy a ‘ketrecharc’-szerű jelenetek ötletét Pityesz vetette fel, amikor Jozzyéknál járt az énekfelvételek során, látván a trambulint meg a hozzávaló Takács-falkát. Ez alapján kezdett Jozzy gondolkodni azon, hogy milyen módon lehetne összerakni a klip koncepcióját úgy, hogy a rendelkezésre álló eszközállomány, gyerekállomány és pár ötlet elegyéből valami értelmes süljön ki. Számunkra mindenképpen kedves végeredmény született, de persze elfogultak vagyunk, viszont reméljük, hogy másnak is szórakoztató élményt tud nyújtani az elgondolkodtatás mellett.

Terveink szerint idén további 3-4 dal fog napvilágot látni további énekesek bevonásával. Jelenleg is 4 énekesnél vannak demóink, amikre éppen készülnek a szövegek és az énektémák, illetve egy instrumentális dal is készülőben van. Az új dalokon túl időről időre különböző gitározással kapcsolatos videókat is közzéteszünk, úgyhogy a közvetlen elérés érdekében érdemes feliratkozni a Youtube-csatornánkra.”

New Friend Request – angol nyelvű klip és jótékonysági akció

A Pest megyei modern metal csapat az idén érkező harmadik nagylemeze mellé egy angol nyelvű EP-t is készít New Horizon címmel. A zenekar egy új taggal is bővült Kovács Zoltán (ex iNSANE, Guitar.clinic) gitáros személyében. Zoli jelenléte egy plusz húzást ad mind zeneileg mind a csapat szellemnek egyaránt.

A NEW HORIZON című dal az NFR egy sokkal rockosabb oldalát is megmutatja, amiből nem hiányoznak a megszokott nagyívű dallamos refrének, és a metalos zúzások sem. Azonban egyértelműen érezhető egy erős nyugati hatás a zenében, amire az angol szöveg csak még inkább ráerősít és megtámogatja a dalt.

A dal egy szöveges videó kísértében mutatkozik be, ami egy igen harapós látványt kapott. A videóban és az új merchön szereplő grafikák, Amerikában készültek, hogy egy még autentikusabb nyugati érzetet teremtsen a friss dalhoz. Ráadásul az exkluzív merch különlegessége, hogy a zenekar ennek a bevételének egy részét jótékony célra fordítja, amiről a zenekar Facebook oldalán bővebben lehet olvasni!
Forrás: https://bit.ly/3e1ry5j

„Mindig fontos elköteleződése volt a zenekarnak, hogy ahol tud, ott segítsen lehetőségeihez képest. Szerveztünk már jótékonysági koncerteket állatmenhelyeknek, gyűjtöttünk többször adományokat különböző szervezeteknek, most pedig egy kedves barátunk Németh Georgina mindennapi életének megkönnyítése érdekében fogtunk össze, aki egy gyógyíthatatlan izombetegségben szenved” – mondta Kerecsen László frontember.

A támogatói pólókat az alábbi linken lehet elérni: https://bit.ly/2QLqI3V

A zenekar a jótékonykodás mellett, egy nagyon kreatív korszakát éli az utóbbi időben. Rengeteg új kezdeményezés és dal lát napvilágot tőlük, valamint folyamatos lélekjelenléte van a zenekarnak a magyar rockzenei piacon. Az eddigi előzetesek alapján egy nagyon változatos és izgalmas lemez várható a srácoktól! Az új magyar nyelvű dal és klip Májusban érkezik Nem Érlek El címmel. Most pedig itt a New Horizon!

NFR - NEW HORIZON [Official Lyric Video]

Mustaine – Metal Memoár a Konkrét Könyveknél

Az utolsó lehetőség, hogy bekerüljön a neved!

Dudich Ákos ezúttal Dave Mustaine önéletrajzát hozza el magyarul az olvasók számára! A Megadeth főnöke megdöbbentő őszinteséggel vall élete minden szakaszáról, hullámhegyekről és hullámvölgyekről, meg egy csomó olyan dologról is, amire nem is gondolnánk! A kötet túlzás nélkül azok számára is érdekfeszítő olvasmány, akik nem sorolják a kedvenceik közé a bandát, vagy magát a főhőst!

Ákostól és a Konkrét Könyvektől megszokott módon ezúttal is van lehetőség névvel bekerülni a könyvbe! Amennyiben 2021. 05. 16-án éjfélig előrendeled a kötetet az alábbi linken, a te neved is ott lesz a fejlécen! Fontos, hogy a kötet később is kapható lesz, de ha szeretnéd magad viszontlátni benne, ne habozz, még itt a lehetőség!

Előrendelés: https://dudichakos.com/termek/metal-memoar-mustaine-es-a-megadeth/

„Egy metálikon felemelkedése és aláhullása.
Dave Mustaine gond nélkül felvállalja, hogy többször is végignyalta a gödör alját a speed metállal kísért dickensi élete során.
Szegénységben és folyamatos költözködéssel töltött gyerekkor? Pipa.
Bántalmazó, alkoholista szülő? Pipa.
Agyzsibbasztó vallásos tévelygések (Mustaine esetében a Jehova tanúi és a sátánizmus)? Pipa.
Alkoholizmus, drogfüggőség, hajléktalanság? Pipa, pipa, pipa.
Lélekőrlő szakmai és művészi kudarcok? Pipa.
Elvonó? Pipa (tizenhétszer, saccperkábé).
Halálközeli élmény? Szintén pipa!
James Hetfield, akivel Dave Mustaine sok évvel ezelőtt megalapította a Metallicát, egyszer találóan megjegyezte – némi hitetlenkedő felhanggal –, hogy tutira patkóval a seggében született. Ennyire szerencsés, hogy még él, mindazok után, amiken keresztülment.
Folyamatosan az árral szemben úszva, Mustaine szédítő magasságokba jutott. Miután dicstelen véget ért az induló Metallica-val töltött, igazi ámokfutással felérő időszaka, Mustaine hamar világhírű rocksztárrá avanzsált – alapítója, frontembere, énekese, dalszerzője, és gitárosa (de facto vezérigazgatója) volt a Megadeth-nek, az egyik legnépszerűbb heavy metal zenekarnak.
Dave Mustaine élete egyszerre lenyűgöző, vérfagyasztó és inspiráló.”

Toxic Twins Project – Pénteken érkezik az új daluk

A Jozzy és Kozy alkotta Toxic Twins Project új dala május 14-én, pénteken érkezik. Az új dal címe Forked up, amihez ismét Horváth István Pityesz adta a hangját, illetve Budai Béla dobolta fel a groove-okat.

„A Forked Up alapjait, a szöveget és az énektémát 2016-ban írtam, és Kozy javaslatai alapján nyerte el végső formáját.” – mesélte Jozzy. „A dal az emberiség végtelen és végzetes telhetetlenségéről és önzéséről szól, arról, hogy önmagát és a természetet is semmibe véve hajhássza önző vágyait, de végeredményben minden valószínűség szerint végül saját magát is felemészti majd, ha így folytatja. Pityesszel a Megközelíthetetlen című dalunkon már dolgoztunk együtt és úgy gondoltuk, hogy a könyörtelen hangja brutálisan passzolna ezekhez a hard core-os témákhoz. Béla pedig úgy jött a képbe, hogy a Hellfreaks zenekarban egyébként is együtt zenélünk, imádjuk, ahogyan csépeli a bőröket, ebben a műfajban pedig különösen otthon érzi magát, így hát megkértem, hogy a meglévő dobtémákat turbózza fel a szája íze szerint, és ezt pompásan abszolválta is. A dalban kivételesen én is hallatom a hangomat a refrénekben.

A klipről annyit mondanék, hogy a „ketrecharc” szerű jelenetek ötletét Pityesz vetette fel, amikor nálam járt az énekfelvételek során, látván a trambulint meg a hozzávaló Takács falkát.  Ez alapján kezdtem el gondolkodni azon, hogy milyen módon lehetne összerakni a koncepciót úgy, hogy a rendelkezésemre álló eszközállomány, gyerekállomány és pár ötlet elegyéből valami értelmes süljön ki. Számomra mindenképpen kedves végeredmény született , de persze én elfogult vagyok, viszont remélem, hogy másnak is szórakoztató élményt tud nyújtani az elgondolkodtatás mellett. A felvételek munkálatai részben Kozynál, részben  nálam zajlottak, illetve a keverést és a masterelést én követtem el.

TOXIC TWINS PROJECT - FORKED UP (teaser)