Szerző: Győr Sándor

Babona projekt – Miskolc Miskolcról

Rózsa Tomi (ex-ANTAL) a RockStation szerkesztője egy úgynevezett one-man projektbe fogott, aminek itt az első műve. Tomi így vall a projektről:

„A Babona egy szóló projekt, egy tanulási folyamat, egy változás lenyomata. Mindent saját kezűleg készítettem, terveztem. A MISKOLC egy darab az életemből. Tükörképet mutat az elmúlt egy évről, ami néhol sötét, néhol könnyed, máshol pedig agresszív volt. A legnagyobb inspirációt a kisfiam jelentette, aki tavaly született. Nélküle nem tudtam volna ezt az anyagot elkészíteni. Nincs két egyforma dal. Ez annak is köszönhető, hogy nincs két egyforma időszak sem az ember életében. Az egész albumot Will Mcum emlékének szeretném ajánlani.”

Babona - Miskolc (Full Album 2021)

Fémfogács podcast #11

Underground élőben Az adás legnagyobb különlegessége, hogy először szólt élőben. Most újra meghallgathatjátok, ha tetszett vagy lemaradtatok: https://faklyaradio.hu/singlepodcast.php?id=13&episodeid=348 A szokásos rovatok mellett most egy könyvajánlót is hoztunk. Voltak hazai újdonságok (Nagyúr, Babona), visszatekintettünk a Sodom 1987-es lemezére. Volt koncertajánló, Kicsi a bors, de erős EP ajánló is. Elkalandoztunk a death és black metal vizeire is. […]

Tovább »

From The Sky – újabb klipes dal a szeptemberi Rex albumról

A szeptemberi HammerWorld Magazin mellékleteként jelenik meg ex-Miserium énekes, multihangszeres, dalszerző Tari Szabolcs új formációjának, a From The Sky-nak a debütalbuma “REX” címmel, amiről már a negyedik kislemezdal, az albumon egyedül angol nyelven megszólaló lírai “Lacrimosa (Tears Fall Down)” jelent most meg videoklippel. Ezzel együtt elkészült az album teaser videója is, amelyben minden dalba belehallgathattok!

FROM THE SKY - Lacrimosa (Tears Fall Down) (Official Music Video)

A zenekar első ízben augusztus 5-én lép színpadra a Barba Negrában, méghozzá a Tales Of Evening és a Dalriada vendégeként.

Jegyek:  jegy.rock1.hu/dalriada_tales-of-evening_from-the-sky_20210805

A “Lacrimosa (Tears Fall Down)” megtalálható minden nagyobb streaming szolgáltatónál. Kattints a linkre: songwhip.com/from-the-sky/lacrimosa

A korábban megjelent From The Sky dalok:
Librayoutu.be/AkJVlHGQWFs
Finisterrayoutu.be/i5F9IlVV2w4
Libera Meyoutu.be/ogmsWnkIlvk

Fémforgács podcast #10

A hétfői adást is meg tudjátok hallgatni, ha

  • lemaradtatok a műsorról,
  • tetszett és újra hallgatnátok.

https://faklyaradio.hu/singlepodcast.php?id=13&episodeid=347

A friss hazai dalok (Kontrollzé, EiLEMA, Nest of Plaques, Muddy Roots, From The Sky, Thy Catafalque) után a műsor második részében időgépbe ültünk és meg sem állunk a ’90-es évekig. Olyan dalok kerülnek terítékre, amik (számomra legalábbis) meghatározóak voltak a nemzetközi rock/metál színtéren 25-30 évvel ezelőtt.

Fémforgács jön a 10. adás

Ne feledjétek 20:00-tól Fáklya Rádióban ismét FÉMFORGÁCS – Az underground hangja.

Az első részben hazai újdonságokat hallhattok: EiLEMA, Kontrollzé, Muddy Roots, From The Sky, Thy Catafalque, Nest Of Plaques. A műsor második részében visszatekintünk a ’90-es évekbe. (Pantera, Faith No More, C.O.C., White Zombie, Mad Season, Screaming Trees, Soundgarden, The Wildhearts)

Monastery – tagcsere

Változás történt a death metalos Monastery soraiban. A zenekar és a vokalista Frytz útjai elváltak. A frontember magánéleti okokból kifolyólag nem tud részt venni a csapat aktív munkájában. Helyét Lédeczi Zsolt vette át, aki már jónéhány zenekarból (Türböwitch, Paragon Zero) ismerhető.

A csapat és Frytz közt a barátság megmaradt és a háttérmunkákban részt vesz.

EiLEMA – nagylemez, nemsokára CD-n és kazettán is

Amint talán már láttátok, június 27-én megjelent végre az első EiLEMA lemez, az Attracted to Light.

„Viszont mivel old school arcok vagyunk, – írták a srácok – mégiscsak a 90-es években nőttünk fel, ragaszkodtunk a fizikai kiadványhoz is. Ezért nagy örömünkre a Record Store Day második felvonásában, július 17-én a lemez megjelenik kazettán is. Akinek meg nincs már magnója, vagy walkmanje, ne keseredjen el, lesz CD is. Ha óvatosan közelítenétek és csak ízelítőt szeretnétek, akkor pedig javasoljuk megnézni a lemezhez kapcsolódó első klipet, ami a The Worm Inside című dalra készült.”

EiLEMA // The Worm Inside // Official Lyrics Video

A lemez elérhető minden streaming szolgáltatónál.

Fémforgács podcast #9

https://faklyaradio.hu/singlepodcast.php?id=13&episodeid=343

Fémforgács 9. adás a Fáklya Rádióban