
Készülő negyedik lemezének első előfutáraként egy új thrash-bombával jelentkezett a Vesztegzár. A Megszállott című dalt a rajongók már jól ismerhetik, hiszen az elmúlt időszakban koncerteken párszor már a zenekar programjába is bekerült, most pedig hivatalos videót is kapott.
“2021 második felében komoly átalakuláson ment keresztül a zenekar. A jelenlegi felállás a következő év elejére állt össze, és gyakorlatilag azóta dolgozunk a negyedik lemezünkön. A 2026-ban megjelenő albumhoz ez a dal készült el először, melyhez tavaly le is forgattuk a videoklip anyagát a komáromi Monostori Erődben. Most végre megszületett a hanganyag is, amit a Töfi vezette Denevér Stúdiónak köszönhetünk. Az énekfelvételeknél Ficzek András (Dalriada) volt segítségünkre, Susu pedig megvágta hozzá a videót. Fogadjátok sok headbang-gel!”
A zenekart idén még két helyszínen, december 19-én Révkomáromban, 20-án pedig Sopronban lehet élőben elcsípni.













