Címke: ANTAL

Babona projekt – Miskolc Miskolcról

Rózsa Tomi (ex-ANTAL) a RockStation szerkesztője egy úgynevezett one-man projektbe fogott, aminek itt az első műve. Tomi így vall a projektről:

„A Babona egy szóló projekt, egy tanulási folyamat, egy változás lenyomata. Mindent saját kezűleg készítettem, terveztem. A MISKOLC egy darab az életemből. Tükörképet mutat az elmúlt egy évről, ami néhol sötét, néhol könnyed, máshol pedig agresszív volt. A legnagyobb inspirációt a kisfiam jelentette, aki tavaly született. Nélküle nem tudtam volna ezt az anyagot elkészíteni. Nincs két egyforma dal. Ez annak is köszönhető, hogy nincs két egyforma időszak sem az ember életében. Az egész albumot Will Mcum emlékének szeretném ajánlani.”

Babona - Miskolc (Full Album 2021)

ANTAL – Alone – 2016

Kezdjük a bemutatással. Az ANTAL zenekar 2015-ben alakult és azóta több szempontból is megváltozott. A zenekar csak nemrég vált trióvá, de nem ez az egyetlen szembeötlő változás, ha visszatekintünk az eddigi pályájukra.  A december 3-án megjelent Alone címet viselő lemezük az első, amin angol szövegek hallhatók és mit mondjak, szerintem ez rögtön minőségi ugrást is […]

Tovább »

ANTAL – jön az ALONE lemez

A fővárosi ANTAL zenekar 2015-ben alakult és azóta rengeteget formálódott. A csapat eddig duóként funkciónált, de perpillanat úgy néz ki, hogy megtalálták a basszusgitárosukat.

A kezdeti hardcore punktól eltérve zenéjük folyamatosan változott. Második, Aratás című albumuk után december 3-án, ALONE címmel megjelenő új lemezükön már egy merőben más, új anyaggal rukkolnak elő. Ami érződik előzetes daluk, a  The Funeral videóján is.

ANTAL - The Funeral

Azt írják a hatásaik főként, a groove metalban és a stoner-doom zenében találhatóak meg.

Várjuk hát az Alone-t, de addig is ismerkedjetek a csapat korábbi anyagaival, melyeket a Bandcamp oldalukon keresztül akár ingyért is beszerezhettek.

ANTAL – aratnak

A budapesti ANTAL zenekar, akik saját bevallásuk szerint P.h.P.-t, azaz Post hardcore punkot játszik. A banda tavaly novemberben alakult és eddig két anyagot (ANTAL – 2015. dec. és KözlekedÉS – 2016. febr.)) tudtak magukénak, melyek a Bandcamp oldalukon ingyen és bérmentve meghallgathatók és letölthetők.
 A zenekar első igazi komolyabb albuma 2016.06.06-án jelent meg Aratás címmel, melynek felvételénél MRC (Haw, Igor, Dick Dögless) segítkezett. 

<a href=”http://antalhungary.bandcamp.com/album/arat-s”>Aratás by ANTAL</a>