Az amerikai alternatív, ipari, noise rocker Health bemutatta Vibe Cop című dalának hivatalos videóját. A dal, amelyben Willie Adler, a Lamb of God gitárosa is közreműködik, a zenekar december 11-én megjelenő Conflict DLC című albumáról származik.
HEALTH :: VIBE COP
A 12 dalt tartalmazó lemez első videóját Ordinary Loss kapta meg a zenekartól megszokottnak mondható anime klip képében.
Hamarosan új lemezét adja ki a noise/sludge-doom metalos Primitive Man. Október 30-án, a Relapse Records kiadásában megjelenő negyedik sorlemezük, az Observance, a Denver-i trió eddigi legsúlyosabb alkotásának ígérkezik, aminek témáit a világ elmúlt néhány évének katasztrofális állapotából merítették. A hét tételes lemez újabb előzeteseként Natural Law című daluk több mint 14 perces videója nézhető meg.
„Örömmel mutatjuk be a Relapse Recordsnál megjelenő új albumunk, az Observance második kislemezes dalának, a Natural Lawnak a videóját. A korongon szereplő dalok közül a Natural Law az egyik leginkább transz-szerű dal. Erősen támaszkodik arra a fajta sötét, pszichedelikus hangulatra, amellyel az egész lemezen kísérleteztünk. Szövegileg az elszigeteltség érzését dolgozza fel, amelyet az ember akkor élhet át, amikor egy közeli személyes kapcsolata fokozatosan széthullik. Rávilágít arra, hogy az erőszak lehetősége mindig ott rejlik bennünk, és hogy minden személyes döntés kérdése: engedünk-e neki, vagy sem, illetve hogyan vívjuk meg a belső küzdelmünket. A gyűlöletben ott van az erő és a szikra, amit felhasználhatunk arra, hogy előrelendítsük az életünket, vagy hagyhatjuk, hogy halálba, illetve börtönbe juttasson bennünket. Attól függően, hogy az embereknek milyen az élethelyzetük, előfordulhat, hogy ezt a döntést minden egyes nap meg kell hozniuk. ’Az igazi félelmem abban rejlik, hogy képes lennék meghalni a gyűlöleted árnyékában.’.”
PRIMITIVE MAN - Natural Law (Official Music Video)
Első dalával debütált a finn Godsize Error. A modern melo-death metal vonalas csapat 2023 végén alakult meg és bemutatkozó daluk, a The Beauty of Shadows szöveges videója az Inverse Records kiadásában jött ki.
Godsize Error - The Beauty of Shadows (Official lyric video)
Második nagylemezét készül kiadni a hazai old-school death metalos Deprived Of Salvation. Az még cím nélküli lemez első kedvcsinálójaként The Heinous Faculty daluk került bemutatásra.
The Heinous Faculty
A dallal párhuzamban kiadtak egy másik dalt is, ami első lemezük, az Everflowing Sands Of Time újravett verziójáról való. Íme, a friss Gutted Visions.
Gutted Visions (Re-Imagined)
A Deprived Of Salvation legközelebb november 22-én az „Unhallowed Night”elnevezésű rendezvényen ad koncertet, Budapesten az S8 Underground Klubban, az Angerseed, Feretrum és a Closure társaságában.
A brit doom legenda, a Cathedral közzétette utolsó dalát. Bár a zenekar 2013-ban hivatalosan is befejezte tevékenységét, a napokban egy új dallal lepte meg rajongóit. A közel 30 perces Society’s Pact with Satan című szerzeményüket, még 2013-as The Last Spire album munkálatai során rögzítették, de valamilyen oknál fogva végül sosem lett lekeverve. Most előásták archívumukból és a Rise Above Records gondozásában nyilvánosságra hozták.
Cathedral - Society's Pact With Satan Full Version with lyrics
Lachrymose Monuments Of Obscuration címmel adta ki hetedik nagylemezét a Hooded Menace. A gyászos hangulatú death/doom finn nagymesterei október 3-án, a Season of Mist kiadásában adták ki új lemezüket, amely az alábbiakban hallgatható végig.
Hooded Menace - Lachrymose Monuments of Obscuration (Official Album Stream)
Új EP-t adott ki a hazai rock/metal új generációjához tartozó szeghalmi Mudfield zenekar. Öt dalos Stylekarate című kislemezük két daluk, a Bóduló és Hurrikán videóinak kíséretében jelent meg október 3-án.
A WitcheR ismét megidézi a természetfeletti erőket. A hazai atmoszférikus black metal duó Szélhozó címmel mutatta be második videóját a hamarosan megjelenő Öröklét című negyedik nagylemezéről. A lemez november 4-én jelenik meg CD-n és kazettán a Filosofem Records, vinylen pedig a Beveria Productions gondozásában.
Witcher - Szélhozó (Official Music Video)
A Szélhozó című dal a korábban bemutatott Örökség folytatásaként megidézi a szélhozók átkát, miközben zeneileg a black metal hideg monumentalitását gyönyörű dallamokkal ötvözi olyan zenekarok nyomdokain, mint a Summoning, vagy a korai Dimmu Borgir.
„A második klip a történetmesélés szempontjából is szoros kapcsolatban áll az előző videóval: az Örökség által megnyitott misztikus világot viszi tovább, kibővítve annak narratíváját. A dal a szélhozó boszorkányok legendáját idézi fel, akik az elemek felett uralkodva a változás és a katarzis szellemi hordozói voltak. Ahogy a történet kibontakozik, a hallgató nemcsak a sötét atmoszféra és a black metal monumentális erejét tapasztalja meg, hanem a boszorkányok misztikus útját is, akik az örökkévalóság szélén táncolnak és formálják a világot.„
Labirintus címmel adta ki új videóját a Pair o’ Dice. A soproni zenekarnak februárban, Sírásó címmel bemutatott szöveges videója után idén ez már a második dala/klipje.
„Megjelent új videónk a Labirintus! A jó munkához idő kell, Zolink rendesen bele is aszalódott!
Hallgassátok, szeressétek!”
Pair o' Dice - Labirintus (Official Music Video) 2025
Az ipari hatásokkal megszínezett okkultista black metalt játszó cseh Master’s Hammer november 26-án, a Darkness Shall Rise Productions gondozásában adja ki kilencedik nagylemezét Maldorör Disco címmel. A lemezre 10 szám kerül melyek minden táncoslábú blackernek az örömére lesznek. Elsőként máris itt van a Beast Within videója.
„Akik a sírból újra feltámasztottak minket, azok táncolniuk kell velünk!”
Master's Hammer - Beast Within (DSR331 Maldorör Disco - DSR Productions)