Szerző: Armand

Orient Fall – A főpapnő

A progresszív metalcore vonalán mozgó budapesti Orient Fall még a nyár elején jelentette be, hogy másfél évtized után befejezi pályafutását. Előtte azonban október 17-én, az A38 Hajón adnak egy búcsúkoncertet, valamint utolsó EP-jüként Catechism of Higher Chemistry címmel egy négy számos anyagot is kiadnak. Az EP hivatalos megjelenése október 6-án lesz, amiről Aether daluk okkult ihletésű videója megnézhető.

𝐎𝐑𝐈𝐄𝐍𝐓 𝐅𝐀𝐋𝐋 ȶ 𝔞𝔢𝔱𝔥𝔢𝔯

 A klip főszereplője Szász Júlia egy tarot inspirálta főpapnőként (High Priestess) látható, aki egy gnosztikus rend vezetőjeként és gráljaként jelenik meg a történetben, bemutatva az egyén belső átalakulási folyamtának utolsó lépéseit: feloldódni a semmiben, meghaladva a materiális létezés börtönét. Minderről így beszélt:

Különleges forgatás volt ez számomra. Nem csak azért, mert dolgoztunk már együtt Krisztiánnal, hanem mert az utóbbi időben foglalkoztat a tarot. Nemrég amikor Zürichben jártam rátaláltam egy igazán egyedi paklira, amiben PJ Harvey – a kedvenc előadóm – mint Főpapnő szerepelt a kártyán. Úgy éreztem, hogy az egész pakli értem kiált. Mondjuk úgy, hogy sok minden összecsengett az életemben, és vonzott ez az állapot, rezonáltam a Főpapnő minőséggel. Valahol ezért is mondtam igent, mert amikor Krisztián elmesélte, mit szeretne és mit vár tőlem, a saját paklijából pont ezt a kártyát húzta elő és tette le elém. Számomra ettől vált igazán személyessé és különlegessé a szerep. Én lettem a Főpapnő (High Priestess).” 

Az Orient Fall utolsó kiadványa egy igazi relikvia lesz. Mindössze 66 darab, két színváltozatban elérhető kazettán lát napvilágot, melyhez egy 80 oldalas booklet és további kiegészítők társulnak. A zenekar elmondása szerint az eddigi legnagyszabásúbb fizikai kiadvány lesz, amit valaha készítettek, egyúttal az üzenet és a dalok megértéshez elengedhetetlen lesz a beszerzése. Az előrendelés már elindult a zenekar bandcamp oldalán.

Wolfheart – Kint az új EP

Október 5-én az Analog Music Hallban koncertezik a Wolfheart. A Tuomas Saukkonen vezette finn melo-death csapat szeptember 19-én adta ki új EP-jét Draconian Darkness II címmel, amiről Forefathers daluk kapta meg a második videót.

WOLFHEART - Forefathers (Official Music Video)

A Draconian Darkness II című EP-re két vadonatúj daluk, egy koncertfelvétel, egy akusztikus dalváltozat, illetve egy szimfonikus verzió kapott helyet.

Playlist: Draconian Darkness II

KICSI A BORS, DE ERŐS – EP VÁLOGATÁS #285

EP sorozatunkban ha nem is a szélsőségek irányába, de elmegyünk a szokásostól kissé eltérő hatások, irányzatok felé. De mi is a rock-metal és rokon zenékben a szokatlan, vagy épp az eltérő… jó kérdés? Szóval, inkább azt mondanám, hogy ismét öt érdekes banda, öt (ha nem is 100%-ban) figyelemre méltó új anyagát hoztuk el nektek. November […]

Tovább »

Orion Dawn – Itt van lemezük második nagy adagja

Már nem kell sokat várni az Orion Dawn új lemezére. Az ősz folyamán érkező anyagról újabb dalként máris itt van a Nightcrawlers. Egyben ezzel a dallal vált egésszé vadonatúj Danger EP-jük, ami korábbi (márciusban megjelent) Banger EP-jükkel együtt lemezük második nagy adagját képviseli.

A Danger EP-vel megjelenő új dal, a Nightcrawlers egy újabb fejezetet hoz el az októberben érkező nagylemez dühös történetében. Az általános közöny, fásultság mellett a hamis barátságok, semmitmondó beszélgetések, az üres megmondóemberek és kontentvadászok ihlették, akik csak azért járják az utcákat, a kocsmákat, és közelednek hozzád, hogy felépítsenek egy teljesen fiktív valóságot. De amikor otthon leülnek a kanapéra, csak eltévedt lelkek maradnak, valódi érzések nélkül. 

A dal az egyedüllét elfeledett értékéről szól, arról, hogy merj szembenézni önmagaddal, megérteni saját gondolataidat, és legyen bátorságod önazonosnak lenni ebben a fertőző társadalmi és politikai közegben.” – mondta Kovács Gábor énekes, dalszerző.

The Mist – A lélek anatómiája

Idén ősszel új lemezével tér vissza a brazil thrash metal ikon, a The Mist. The Dark Side of the Soul (An Anatomy of the Soul) című albumuk az Alma Mater Records révén fog megjelenni november 7-én. Az énekes, szövegíró Vladimir Korg vezette zenekar pontosan 30 évvel, legutóbbi lemezük, a Gottverlassen megjelenése után adja ki negyedik lemezét. A kilenc dalos, három felvonásra osztott konceptalbumról elsőként a Leandro Miranda rendezésében készült (Brain) – Geppetto’s Song című daluk videója ismerhető meg.

A Geppetto’s Song egy csavaros feldolgozása az alkotó és a teremtés közötti örök összecsapásnak – akárcsak Dr. Frankenstein és szörnyetege. Itt Pinokkió nem hajlandó »emberré válni« és beleegyezni a társadalom hazugságaiba. Ehelyett a kívülállók útját választja, elutasítva a Disney csiszolt erkölcseit a való élet nyers káosza javára.” – mondta Vladimir Korg.

(Brain) - Geppetto´s Song - The Mist - Official Music Video 2025

The Mist – The Dark Side of the Soul (An Anatomy of the Soul)

(Alma Mater Records)

1. The Curse Of Life
2. (Embryo) – Anatomy Of The Soul
3. (Cuore) – The Dark Side Of The Soul
4. (Brain) – Geppetto’s Song
5. (Liver) – Killing My Imaginary Friends
6. (Lungs) – Death Is Alive Inside Me
7. (Face) – Name + Number= Namber
8. (Bones) – Lesson Lived, Lesson Learned
9. (Death) – Return To Sender

Coroner – Symmetry – új videó

Október 17-én Dissonance Theory címmel adja ki új nagylemezét a Coroner. A technikás thrash metal svájci mesterei bő három évtized után térnek vissza új lemezükkel, ami a Century Media égisze alatt fog majd megjelenni. A 10 dalos lemez második videóját Symmetry című daluk kapta meg.

Ez a dal a hiúságról, az egóról és arról szól, hogy az önimádat milyen pusztító lehet. Ez a gondolatmenet alakította a dal előadásmódját is. A Symmetry újabb teret nyújtott nekünk a kísérletezésre.”

Coroner - Symmetry (Official Music Video)

Biohazard – A megtestesített frusztráció

A brooklyni hardcore legenda, a Biohazard több mint tíz év után tér vissza új albumával. Divided We Fall címet viseló lemezük október 17-én jelenik meg a BLKIIBLK kiadásában, amiről újabb dalként a Death of Me ismerhető meg.

A Death of Me az egyik kedvencem! Szerintem ez a dal megtestesíti azt a frusztrációt, félreértést és intoleranciát, amivel néha szembe kell néznünk az életünk folyamán. Ez egy középtempós sláger mindazok számára, akik úgy érzik, hogy az élet egy véget nem érő harc minden és mindenki ellen. Soha ne adjátok fel!” – mondta Danny Schuler, a Biohazard dobosa.

Biohazard - Death of Me - Official visualizer

Novembers Doom – Hallgasd meg új lemezüket

Az amerikai death/doom metal nagymestere, a Novembers Doom szeptember 19-én adta ki tizenkettedik nagylemezét Major Arcana címmel a Prophecy Productions gondozásában.

Ezt a lemezt a tarot és a jóslás inspirálta, ez a téma mind a dalszövegekben, mind az album borítóján megmutatkozik.” – mondta Paul Kuhr, a zenekar alapító énekese. „Egyben egy jelentős fejlődést is jelent számunkra, ahogy új ötleteket fedeztünk fel és kiléptünk a komfortzónánkból, zeneileg és tematikailag egyaránt. Mégis sikerült hűeknek maradnunk önmagunkhoz és ahhoz a művészi örökséghez, amit már évek óta építünk.

Novembers Doom - Major Arcana [Full Album Player]

Vast Pyre – Egy visszafordíthatatlan alászállás

A német stoner/doomer duó, a Vast Pyre november 28-án az Octopus Rising / Argonauta Records gondozásában adja ki második stúdióalbumát Bleak címmel. A lemez első kislemezes dalaként a Tenebrosity’s Path hallgatható meg.

A Bleak a jelenlegi állapotunk szűretlen tükröződése: sötétebb, súlyosabb és kompromisszummentes. Még az átható pszichedelikus pillanatok is rémálomszerű rettegésbe taszítanak. A Tenebrosity’s Path megalapozza azt, amire a hallgatók számíthatnak: egy visszafordíthatatlan alászállást.” – mondták új lemezükről.

VAST PYRE - Tenebrosity's Path (single 2025) [Octopus Rising / Argonauta Records]

Nest of Plagues – Koncert EP-t adtak ki

Live at Akvárium címmel tette közzé négy dalos koncert EP-jét a budapesti deathcore/metalcore vonalas Nest of Plagues. Az élő mini-lemez dalait tavaly megjelent legutóbbi nagylemezük, a Hellsolation lemezbemutatója során rögzítették az Akvárium Klubban.

Playlist: LIVE AT AKVÁRIUM

A Nest of Plagues „Hell Is A Place On Earth Tour” elnevezésű őszi/téli koncertjei így alakulnak.