Március 10-én Winter címmel érkezik az atmoszférikus post black metalt játszó Fen ötödik nagylemeze, amiről most a Winter II (Penance) dalukra készített videójukat nézhetitek meg.
Fen - Winter II (Penance) Official Video
Az album korábban már bemutatott I (Pathway) dalát az alábbiakban hallgathatjátok meg.
A texasi illetőségű Venereal Baptism nevű sátánista black metal zenekar március 24-én az Osmose Productions jóvoltából szabadítja a világra első debüt-lemezét Deviant Castigation Liturgy címmel.
A Venereal Baptism-t 2014-ben Adversor (Nethermost, Grieving Mirth, Mysteria Inframundi, Gibbet) alapította az indíttatással, hogy egy sötét és egyben gyors muzsikát kreáljon, a black és a death metal határvonalait elmosván. A frontemberhez a megalakulás évében csatlakozott D.H. (Exaltatio Diaboli, Grieving Mirth) énekes, akivel közösen felvette a Progenitor of all Aberrations című EP-jüket, amit most az első albumuk követ.
Az album első előzeteseként a Death March of Glory című dalukat ismerkedhettek meg.
Áprilisban Blackhearts címmel jelenik meg DVD-n és digitálisan az a dokumentumfilm, ami norvég black metal misztériumát kívánja bemutatni.
A film három black metal rajongó – Hector a kolumbiai black metal sátánista banda a Luciferi frontembere, Kaiadas a görög jobboldali neonáci párt az Arany Hajnal képviselője és a Near Mataron frontembere, valamint Sina Iránból, ahol törvényileg tiltva van a black metal – szemszögén keresztül közelíti meg a műfajt, akik el szeretnének jutni Norvégiába, a black metal Mekkájába.
A Norvég black metal a mai napig egybe van kötve a 25 évvel ezelőtti hírhedt templomgyújtogatásokkal, öngyilkosságokkal és gyilkosságokkal.
A dél-kaliforniai alternatív rock banda, a Smile Empty Soul egy ritkaságokkal teli válogatásalbumot ad ki, amire eddig kiadatlan nótáik és feldolgozásaik kerülnek fel. A lemez Rarities címmel március 10-én lát napvilágot.
„Nagyon boldog vagyok, hogy végre kiadhatjuk azokat a dalokat, amiket az elmúlt 14 évben rögzítettünk, de végül mégsem kerültek fel egyik albumunkra sem. Reméljük, ti örültök ezeknek a felvételeknek, és a soron következő turnékon eljátszhatunk néhány tételt ezek közül is!” – mondta Sean Danielsen, a Simle Empty Soul frontembere.
Az albumra feldolgozásként felkerült a Nirvana – Aneurysm, valamint Sarah McLachlan – Possession című dala, ezekett hallgathatjátok most meg.
Fight For Rock címmel mutatta be új single-dalát a tradicionális heavy metalt játszó chilei Iron Spell zenekar. A dal a germán Metal Királynő, Doro Pesch nevéhez szorosan fűzhető metal legenda, a Warlock klasszikusának feldolgozása, ami egy a Chilében megjelenő Metal Queen Doro, to be featured on the Chilean Tribute lemez egyik dalaként is hallható lesz.
Iron Spell - Fight for Rock (Warlock Cover)
A 2013-óta létező Iron Spell a tavalyi évben adta ki 11 számos Electric Conjuring című debüt-albumát, ami az alábbiakban hallgatható meg.
A texasi southern rock zenekar, a Blacktop Mojo március 10-én Burn the Ships címen adja ki új stúdióalbumát. A lemezről most Pyromaniac címmel hallgathatjátok meg az első dalt.
Blacktop Mojo - "Pyromaniac" [Audio Only]
„Igencsak hosszú utat jártunk be, míg erre a pontra elérkeztünk, szóval izgatottan mutatjuk be legújabb, Pyromaniac című számunkat, a Burn the Ships album előzeteseként. Ez a szám speciális helyet foglal el a szívünk mélyén; és mondanunk sem kell, roppantul ütősen szól élőben is. Reméljük, ti is épp annyira élvezitek hallgatni ezt a nótát, mint amennyire mi élvezzük az előadását…” – adta közre a banda.
A post-sludge metalos görög Allochiria zenekar március 17-én, az Art of Propaganda Records jóvoltából adja ki második stúdióalbumát. A Neurosis, az ISIS, az Amenra és a Cult of Luna vonalán mozgó csapat Throes címmel megjelenő albumába az alábbiakban hallgathattok bele.
<a href=”http://music.allochiria.com/album/throes”>Throes by Allochiria</a>
Február 17-én MMXL címmel jelent meg az atmospheric post-black metalos Nemesis Sopor harmadik lemeze, amiről most Despot daluk szöveges videóját láthatjátok.
Nemesis Sopor - Despot [Official Lyrics Video]
A lemez a digitális változat mellett, egy 6 paneles, 16 oldalas füzet mellékletet tartalmazó exkluzív, limitált 300 példányszámos CD kiadásban is beszerezhető. Maga a lemez az alábbiakban érhető el.
<a href=”http://nemesissopor.bandcamp.com/album/mmxl-2″>MMXL by Nemesis Sopor</a>
Az olasz horror metalos Cadaveria február 20-én adta ki új Mondoscuro című első bakelit EP-jét. A kislemezre felkerült a Type O Negative klasszikus dalának, a Christian Woman egyedi feldolgozása. Ezt hallhatjátok most.
CADAVERIA - Christian Woman (Official Audio)
A Cadaveria frontasszonya így nyilatkozott: „Történetünk során ez a legelső bakelitkiadvány, szóval meglehetősen izgatottak vagyunk! Általában videoklipekkel promótáljuk kiadványainkat, de ezúttal egy kicsit eljátszadoztunk a lehetőségekkel. Jómagam fogom megszemélyesíteni a Mondoscuro három dalcímét az adott kislemezek borítóján – ezek végül a Mater Tenebrarum, a Dominion Of Pain és a Christian Woman illusztrációi formájában elevenednek meg. Áprilisig tehát minden hónapban kiadunk egy-egy digitális kislemezt. A sorozat első része a Christian Woman, amivel Peter Steele előtt szeretnénk tisztelegni.”