Szerző: Armand

Oceanwake – hangulati alkonyzóna

A finn Oceanwake együttes zeneileg valahol a doom és a post-metal közötti depressziós „hangulati” alkonyzónából származik. Hamadik stúdióalbumok Earthen címmel, március 10-én jelenik meg.

Az album első előzetese a Vesa Ranta és Harri Haataja rendezésében készült Storm Sermon (2nd Movement) című daluk hét perces kisfilmje, ami egyben az album nyitó dala is és, ami önnön valóságában 21 perces.

Oceanwake - A Storm Sermon (2nd movement)

„Ezen a lemezen megpróbáltuk egy kicsit kitolni a határokat; és mindvégig a megérzéseinket követtük. Habár az album egyes részei úgy tűnhetnek, mintha nem evilágiak lennének, de garantálhatjuk, hogy zenénk minden másodpercének megvan a maga célja. Érzésünk szerint még a legváratlanabb pillanatok is rezonálnak mindazzal, amit a korábbiakban csináltunk, zenei kísérletezés címszó alatt. Minden bizonnyal ez az Oceanwake legnagyobb erőssége„

 

Zuhatag – megjelent a pécsi post-rock csapat új EP-je

Arbiter címmel jelent meg a pécsi illetőségű, zenéjében post-rock, post-metal műfaj és a világzene sajátosságait elegyítő Zuhatag zenekar második EP-je.

A zenekar kiadványai sajátos koncepció mentén jelennek meg: „Évente 2-3 rövidebb kiadványt a megelőző évet összefoglaló nagylemez követ. Ennek célja, hogy a rövidebb és gyakrabban érkező kiadványok mindig tükrözzék a zenekar tagjainak aktuális zenei érdeklődését és betekintést engedjenek annak alakulásába és a Zuhatag zenéjének folyamatos megújulásába.„

 <a href=”http://zuhatag.bandcamp.com/album/season-ii-arbiter-ep”>Season II. – Arbiter EP by Zuhatag</a>

Skeleta – finn thresherek

A finn Skeletal zenekar február 3-án az Inverse Records kiadásában jelentette meg nyolc, csonttörő thrash attack dalt tartalmazó debüt-albumát Dreadful Life címmel.

A ’80-as, ’90-es évek klasszikus thrash, old-school death metal vonalát idestova tíz éve meglovagló csapat első albumáról most a Death Works Overtime című daluk videóját, valamint Sewers of this World csontropogtató tempóit ismerhetitek meg.
 

Skeletal - Death Works Overtime, Music Video

Skeletal - Sewers of this World

 

Skeletal – Dreadful Life

(Inverse Records)

1.Death Works Overtime
2.Sewers of this World
3.Leap of Faith
4.Life and Dread
5.Downward Spiral
6.Reaching Out
7.Ravaged
8.Return to the Grave

 

Venenum – szentségtelen horror

Trance of Death címmel debütál a német death metalos Venenum zenekar első albuma. Az album március 17-én fog megjelenni világszerte. Észak-Amerikában az Ajna Offensive, Európában pedig a Sepulchral Voice Records adja ki.
„Az albumon a Venenum az önfeláldozás újabb szintjét produkálja, illetve a sötétség soha nem látott formáit prezentálja. A csapat hat vadonatúj kompozíciója egy roppantul egyedi vízión alapszik, valamint egy sajátos tradícióra épül, a szentségtelen horror komplex egységét alkotva. A Trance of Death közel sem egy újabb egydimenziós tribute a sírontúli metalzene előtt. Jóval inkább tiszteletnyilvánítás a közelgő, mindent elpusztító végzet előtt. A Trance of Death’ az eddigi legkomolyabb próbálkozás a Halál tökéletes megzenésítésére.” – olvasható közleményükben.

A lemezborítótját Timo Ketola (Dissection, Deathspell Omega) készítette, amiről most a Cold Threat daluk szentségtelen ritmusaival ismerkedhettek.

 

Pass On Hope – megjelent a győri metalcore banda új EP-je

Sold For Nothing címmel jelent mega modern metalcore, post-hardcore vonalas győri Pass On Hope zenekar harmadik kislemeze. A 3 dalos EP címadó dalához egy szöveges videót is készült.

PASS ON HOPE - Sold For Nothing (OFFICIAL LYRIC VIDEO)

„Az anyag elkészülését elég sok veszekedés övezte, de végeredményben csak megszületett az EP. Nehezítette a számírást, hogy a régi dobosuk pont a munkálatok alatt vált ki. Az őszre lekötött koncertekre a dalokat az új dobosnak be kellett tanulni, így természetesen ez is hátráltatta a bandát, mindennek ellenére Szilárd úgy érzi, életében először, hogy zenei pályafutása során sikerült egy olyan anyagot kiadnia, amivel maximálisan elégedett.” – mondta, Waldmann Szilárd énekes-gitáros.

Az EP teljes egészében meghallgatható és le is tölthető.
 

Sold For Nothing by Pass On Hope

Sinister – Neurophobic – klippremier

Február 24-én Syncretism címmel jelenik meg a holland death metal legenda a Sinister új albuma, amiről máris itt az első klippremier, a Neurophobic.

SINISTER - Neurophobic (OFFICIAL VIDEO)

„A szentségtörés egy újabb eposzát alkottuk meg. A Sinister továbbra is a legsötétebb vallások és rituálék kitartó támogatója. Gyilkos riffek, mennydörgő dobok és különleges dimenziók formálják ezt a zord atmoszférát! Egyenesen a föld alól szállítjuk nektek a Syncretism albumot, ami színtiszta death metal zenével van tele!” – nyilatkozták az albumról.
 

 

Ever Circling Wolves – megjelent a finn csapat régóta várt albuma

Of Woe or: How I Learned to Stop Worrying and Love the Gloom címmel január 27-én jelent meg a post-doom/sludge-death metalos finn Ever Circling Wolves régóta várt második nagylemeze. A banda nyolc évvel 2009-es The Silence from Your Room című debüt-albuma után a Cimmerian Shade Recordings gondozásában adta ki új lemezét, melynek borítóját Otto Forsberg és Maija Maronen tervezte.
„Az Ever Circling Wolves régóta várt második albuma most megérkezett! Lehet, hogy nem is vetted észre, de te is sokat vártál erre a pillanatra. Szinte már lélegzetvisszafojtva epekedtél erre a remekműre, és nem is véletlenül…” – áll közleményükben.

 Of Woe or: How I Learned to Stop Worrying and Love the Gloom by Ever Circling Wolves

Rottenness – hamarosan új album

Hat év után új albummal jelentkezik mexikói egyik legismertebb grindcore csapat, a Rottenness.

A Rottenness 1994-es megalakulása óta komoly nyomot hagyott a nemzetközi death metal-színtéren. A banda nem csak Mexikó területén számít az egyik legaktívabb extrém metal bandának, de a világ többi táján is hatásként emlegetik őket a fiatal, kezdő grindcore/brutál-death bandák. Habár a csapat több felállásbeli változáson is átesett az évek során, mindvégig jelentős státuszuk volt a színtéren, többek közt olyan fesztiválokon léptek fel az elmúlt esztendőkben, mint a Maryland Deathfest, a Los Angeles Murderfest és az Obscene Extreme Fest.

„Remek hírekkel szolgálhatunk! Izgatottan jelentjük be, hogy egy fantasztikus metal-család tagjává váltunk; lévén új leigazolt minket a Gore House Productions!” – nyilatkozta a Rottenness alapítója, gitárosa, Jaleel Castillo. „Ez a kollaboráció mindkét fél részéről nagyszerű megállapodás – jómagunk nagyon boldogok vagyunk, hogy a világ egyik legnevesebb underground kiadójához tartozhatunk. Hamarosan bejelentjük soron következő nagylemezüket. Készüljetek fel, mert a 2017-es év betegesen brutális lesz!”

A csapat legutóbbi videója A Perpetual State Of Destuction tavaly decemberben jelent meg. Ezt láthatjátok most.

 

ROTTENNESS - "A PERPETUAL STATE OF DESTRUCTION" (OFFICIAL VIDEO)