(Jonas Tamas) multi-instrumentalista zenész, zeneszerző, akinek nevét két korábbi instrumentális lemeze, valamint az általa szervezett három hazai gitárverseny kapcsán ismerhetjük a napokban The Four Seasons – Part 1: Spring címmel jelentette meg új négy számos kislemezét.
Az új EP egy konceptalbum-sorozat első része (4 EP a 4 évszakról), melyben Tamás a tavasz hangulataiból készített zenét. A számok címei a tavaszi megújulás folyamatát is jelképezi: Awake, Rise, Burst, Flourish. A témák a tavasz fokozatos beköszöntét és kibomlását mutatják meg, emellett a zenei történet az emberi életben beköszöntő új időszakok, új kihívások fázisaira is utal. A Flourish című számban Sergey Boykov, a Vital Science és a Vivaldi Metal Projekt billentyűse is játszik egy vendégszóló erejéig.
A teljes sorozat összesen 80 perces lesz és összesen 16 progresszív instrumental tételből fog állni . A Tavasz-hoz hasonlóan már készül a 2. rész is, aminek címe Nyár – Summer lesz.
Az alábbi linkre kattintva egy cikket olvashattok el Tamástól, amelyben arról ír, hogy milyen lépések vezetnek el egy zenei anyag megírásához és annak megjelentetéséhez.
<a href=”http://jonastamas.bandcamp.com/album/the-four-seasons-part-1-spring”>The Four Seasons – Part 1: Spring by Jonas Tamas</a>
Katartikus, hegyomlásnyi doom riffek. Valahogy így lehetne jellemezni a Finn psy/dark/doom/stoner trió, a Dö nemrégiben megjelent Tuho című második stúdióalbumát.
Természetesen lehetne itt roskadásig sorolni a legendás – inspiráló – régi bandák neveit, de ezek a srácok nagyon is jó tudják, hogyan kell azt a bizonyos kultikus remegő lelkiállapotot előidézni albumuk epikus döngöléseivel, ami erősen ajánlott minden hagyományt, tradíciótisztelő doom hívőnek.
<a href=”http://doofficial666.bandcamp.com/album/tuho”>Tuho by Dö</a>
A kanadai power/thrash metal banda, a Medevil augusztus 26-án Conductor Of Storms címmel adja ki első nagylemezét.
A 2015-ös kanadai Wacken Metal Csata döntőjében a 6. helyén végzett csapat saját zenéjét így írja le: „Alapvetően power/thrash-t játszunk fénysebességű riffekkel, erős refrénekkel, amiket Liam Colingwood énekesük domináns hangja tesz igazán ütőssé.” Legnagyobb hatásaik közt emlegetik az Iron Maiden-t, a Megadeth-et, az Accept-et és a Metal Church-öt.
Az amerikai heavy/doom/ stoner banda a Mos Generator július 15-én Abyssinia címmel jelentette meg új albumát.
Tony Reed frontember így beszél az új lemezről: „A nyitó Strangest Times-nak már az első két másodperce elárul mindent erről az albumról. Imádom, amikor egy lemez már az első számnál belecsap a lecsó közepébe. Ezek az új dalok jelentős változást, fejlődést prezentálnak bandánk részéről, ezért szerettem volna, ha mindez a lemezborítón is megmutatkozik. Eredetileg is egyfajta művészi kollázs-stílusban képzeltem el a művet, de aztán amikor képek után kutattam, rábukkantam erre a cím nélküli alkotásra. Az Abyssinia valójában egy szleng kifejezés, az I’ll be seeing you átirata. Egyszóval összefoglalva: az agyam néha olyan, mint ez a kép a borítón.”
Korábban már olvashattatok a desret rock koronázatlan királyának Brant Bjork-nek hamarosan megjelenő új szólóalbumáról. A nyolc dalos Tao Of The Devil című lemez szeptember 28-án a Napalm Records kiadásában fog megjelenni, amiről Dave’s War címmel máris itt az első közel 10 perces sivatagi psychedelia.
Június 3-án Unden!able címmel jelent meg az ex-Pantera dobos Vinnie Paul vezette Hellyeah legutóbbi albuma, amiről most itt van Phil Collins – I Don’t Care Anymore feldolgozás dalának videója. A dal érdekessége, hogy Vinnie Paul néhai testvére Darrell ˝Dimebag˝ Abbott gitárjátéka hallható benne. Vinnie és Dimebag még 14 évvel ezelőtt vették fel a dal alapjait.
HELLYEAH - I Don't Care Anymore (Official Video)
Vinnie az alábbiakat mondta a feldolgozás kapcsán: „Amikor producerünk, Kevin előszedte Dimebag eredeti felvételeit, modernizálta őket, javított rajtuk, majd meghallgattuk az egész számot, és mindvégig libabőrösek voltunk. Érzésünk szerint Dimebag a kezdetektől fogva inspirációja volt ennek a bandának. Az ő energiája és lelke mindörökké elkísér bennünket. Nagyon örülök, hogy 2016-ban is hallhatják az emberek az ő játékát.”
A budapesti The Wonderland nem éppen a mai trendeket követi. Most megjelenő kétszámos demójuk minimális cicomával ellátott karcos, torzított gitártémái leginkább a ’80-as, ’90-es évek psy-alter-grunge garázs bulijainak hangulatát idézik.
St.Wonderland - Satan's Boogie (Demo)
A nem akármilyen előélettel rendelkező belvárosi pszichedéliában úszó csapat egyébként idén tavasszal nyerte el végleges formáját: West – dob, Danny – basszusgitár, Alice – ének, gitár.
St.Wonderland - We're All Alone (Demo)
„Tizenhárom éves koromban belekeveredtem egy drogos bandába. Ők hívták magukat Wonderlandnek, innen jött a név. A szüleim sosem támogatták a zenélést, így pénz sem volt nagyon. Sajnos nem is voltunk jóban, s nem akadt más hely, ahová tudtam volna menekülni. Így kezdtem el utcazenélni, utcazenészektől lestem el dolgokat.” – meséli Alice, a csapat gitáros-énekese.
A nemrégiben újra összeállt svájci technikás thrash metal banda, a Coroner hamarosan egy 3 lemezes szettel jelentkezik, valamint emellett új nagylemezén dolgozik.
A 3 lemezes szett szeptember 23-án Autopsy címmel fog megjelenni (3 Blu-ray + LP, valamint 3 DVD + CD), ami elsősorban a legendás zenekar történetét összefoglaló dokumentumfilm, másodsorban koncertlemez, harmadsorban pedig válogatásalbum. A 3000-es limitált példányszámú LP + Blu-ray box valódi kincsnek fog számítani a rajongók körében, ugyanis a kiadvány minden egyes darabját a csapat három tagja (Tommy Vetterli gitáros, Diego Rapacchietti dobos és Ron Broder basszusgitáros-énekes) saját kezűleg dedikálta.
A Coroner friss lemezszerződést kötött a Sony Music Switzerland kiadóval, ami a Century Media Records-al közösen 2017 folyamán adja ki a banda új nagylemezét.
Ide kapcsolódó hír, hogy a No Remorse Records nemrégiben kiadta a Coroner klasszikus Death Cult demó-felvételét, CD-n és bakeliten. Ez a négy-számos kiadvány az 1986-ban rögzített Death Cult első hivatalos kiadása. A 250 példányszámúra limitált kazettán is megjelenő anyag decemberben került a boltokba. A demó a lenti lejátszón meghallgatható.
Az eredetileg a Celtic Frost turné-stábjaként funkcionáló Coroner együttes rövid idő alatt a ’80-as évek egyik legprogresszívebb extrém metal bandájává nőtte ki magát. A zürichi banda és a Celtic Frost közt szoros volt a kapcsolat, olyannyira, hogy Tom G. Warrior felajánlotta, hogy felénekli a csapat első demóját. A Coroner 1985. október 10-én vonult be a Magnetix Stúdióba 9 nappal később pedig már el is készült a négyszámos Death Cult.
Elkészült a román progresszív/folk black metal banda, a Negură BungetTransilvanian Trilogy anyagának második része. A folytatás ZI címen szeptember 30-án a Prophecy Productions kiadásában fog megjelenni.
A Transilvanian Trilogy projekt egy „hangzásbeli és vizuális tisztelgés a Negură Bunget szülőföldje előtt”. A tripla album első része, a Tău a román, pontosabban az erdélyi természet szépségeivel, míg második és harmadik epizódja elsősorban emberekkel, tradíciókkal és spirituális gyakorlatokkal foglalkozik.
A ZI (jelentése: nap) a Negură Bunget eddigi legsokszínűbb lemeze lesz. „A banda az erdélyi tájképekbe ezúttal is jól beillesztett ősi, kezdetleges black metal zenéjét, illetve meditatív folklorisztikus hangzásvilágot oltott; tette mindezt azonban a lehető legrituálisabb módon. A Tău albumon újításnak számított, hogy a zenekar történetében először trombitát és brácsát is használt, kiterjesztvén ezzel egyébként is széles aurális területét. A ZI azonban a modern, gondolkodó ember zenéjének tökéletes leképzéseként van beharangozva. Ettől függetlenül a zenekar zord black metal-elemei természetesen itt is akusztikus átvezetőkkel, elvont hangképekkel, széles panorámájú atmoszférákkal, intenzitással, lendülettel és az ősi román folk zene sajátosságaival vegyülnek.”
A ZI albumborítóját Daniel Dorobanțu, a fotók és egyéb vizuálismunkákat Anita Ramona tervezte, és kivitelezte. Az album kapható lesz:
– CD Digipak
– LP (180g-os bakelit – fekete) speciális LP-hangzással, poszterrel, tökéletes minőségben nyomott fotókkal, illusztrációkkal és PVD protekciós védőfóliával 500 példányszámra limitálva.
– 2CD + DVD ‘artbook’, keményfedeles, 28×28 cm-es, 72-oldalas illusztrált szövegkönyvvel, megjegyzésekkel, és a dalszövegek angol nyelvű fordításával + CD négy bónusz dallal + DVD három videoklippel és interjúval 1,000 példányszámra limitálva.
A Negură Bunget 2016 végén és 2017 első felében a Transilvanian Trilogy első két részének promóciójával lesz elfoglalva. Azonban még ez év szeptemberében egy nagyszabású, közel két hónapon át tartó európai turnéra indulnak, melynek keretében Budapestet is érintik.
Hamarosan jönnek a premierek, addig is itt van Tău albumuk Nametenie videója.