Címke: Negura Bunget

Negură Bunget – Tinerețe Fără Bătrânețe – új lemezelőzetes dal

Zău címmel november 26-án fog megjelenni a román progresszív atmoszférikus black metal legenda Negură Bunget utolsó albuma, ami egyben Erdély-trilógiájuk utolsó része. A zenekar alapítója, dobosa Gabriel Mafa  (Negru) 2017-es márciusában hunyt el szívrohamban, a csapat többi tagjai ezutén úgy döntöttek, hogy befejezik a tevékenységüket. A Zău (magyarul: öreg isten) lemezen Negru eredeti dobfelvételei hallhatók.

Negru tragikus halála után mindannyian úgy éreztük, hogy az ő elképzelései és kívánságai szerint kell befejeznünk az örökségét, azaz az ‘Erdély-trilógiát’. Miközben ezen az albumon dolgoztunk, végig éreztük Gabriel jelenlétét. Minden részletet közvetlenül tőle tudtunk meg, ugyanis egy nagyon gondos ember volt, mindent leírt. A lemezen hallható dobokat Gabriel a halála előtt játszotta fel, mi pedig a szokásos módon hozzátettük a magunkét, annak ellenére, hogy ez egy nagyon nehéz időszak és folyamat volt számunkra. Hiányoztak a zenei és filozófiai beszélgetések is Gabriellel. Végül sikerült befejezni a munkát.” – írták közleényükben,

A lemez újabb előzeteseként Tinerețe Fără Bătrânețe dalukat hallgathatjátok meg.

Negură Bunget - Tinerețe Fără Bătrânețe (Edit)

Negură Bunget – Jön Erdély-trilógiájuk utolsó része

Zău címmel november 26-án lát napvilágot a progresszív atmoszférikus black metal vonalán mozgó román Negură Bunget utolsó albuma és egyben Erdély-trilógiájuk utolsó része. A lemezről elsőként Brad daluk hivatalos videóját nézhetitek meg.

Negură Bunget - Brad (Edit) [Official Music Video]

A Negură Bunget alapítója, dobosa Gabriel Mafa (Negru) 2017-es márciusában, 42 éves korában szívrohamban hunyt el, ezután a zenekar többi tagja úgy döntött, hogy befejezik a tevékenységüket. A Zău (magyarul: öreg isten) lemezen Negru eredeti dobfelvételei hallhatók.

Negru tragikus halála után mindannyian úgy éreztük, hogy az ő elképzelései és kívánságai szerint kell befejeznünk az örökségét, azaz az ‘Erdély-trilógiát’. Miközben ezen az albumon dolgoztunk, végig éreztük Gabriel jelenlétét. Minden részletet közvetlenül tőle tudtunk meg, ugyanis egy nagyon gondos ember volt, mindent leírt. A lemezen hallható dobokat Gabriel a halála előtt játszotta fel, mi pedig a szokásos módon hozzátettük a magunkét, annak ellenére, hogy ez egy nagyon nehéz időszak és folyamat volt számunkra. Hiányoztak a zenei és filozófiai beszélgetések is Gabriellel. Végül sikerült befejezni a munkát.

Ez az album az erdélyi tájakra, a mitológiára és a spiritualitásra összpontosít. A ‘Brad’ fenyőfát jelent, és ez az album legfilmszerűbb száma. A fenyőfa szimbolikája a hagyományos román kultúrában nagyon széleskörű. Például az élet körforgásában a halhatatlanságot jelképezheti, mivel minden fontos szakaszt végigkísér: születés, házasság és halál.”

Negură Bunget – Zău
(Lupus Lounge/Prophecy Productions)

1. Brad
2. Iarba Fiarelor
3. Obrăzar
4. Tinerețe Fără Bătrânețe
5. Toacă Din Cer

Dordeduh – Har (2021)

Amilyen stílusmeghatározások vannak egyes leírásokban, meg sokszor nálunk is a HP keretein belül, néhányan biztosan alaposan megzavarodnának a Dordeduh meghallgatása után. Ezt sajnos csak közhelyesen tudom világossá tenni: elkeverednének a hangok sokaságában, mint vasorrú bába a mágnesviharban. Ez nem feltétlenül azért van így, mert olyan megfejthetetlen a román csapat zenéje, mint egy több ezer éves, […]

Tovább »

Negură Bunget – Lesújtó hír: elhunyt a zenekar alapítója

Szörnyű hírekkel indul a nap. Mindössze 42 évesen hirtelen elhunyt a román Negură Bunget alapítója, dalszerzője, szövegírója, dobosa, Gabriel Mafa (Negru). A zenekar tagjai mély fájdalommal és megdöbbenéssel nyilatkoznak a március 21-i  szomorú hír kapcsán, de a halál okát hivatalosan nem tette közzé a zenekar. 

A Negură Bunget Románia legfontosabb metal zenekara, amelynek jövője így kérdésessé vált, de a részletekre hamarosan visszatérünk. A 2015-ben Negruval készült Fémforgács interjút ezen a linken olvashatjátok el.

R.I.P. 

Negură Bunget – Zi – 2016

Másfél év elteltével el is érkeztünk a temesvári Negură Bunget Erdély-trilógiájának második epizódjához. A tavalyi Tău a természet szépségeire helyezte a hangsúlyt, míg a Zi néven megjelent folytatás a természettel harmóniában élő egyszerű ember mindennapjait, szokásait, gondolatait foglalja dalokba. A lemez címe ismét kettős jelentéssel bír, akárcsak a tavalyi Tău lemez: tău = hegyi tavacska, […]

Tovább »

Negură Bunget – az Erdélyi Trilógiája hivatalos album-filmje

Korábban már hírt adtunk az román progresszív/folk black metal banda, a Negură Bunget Transilvanian Trilogy ˝Erdélyi Trilógia˝ anyagának folytatásáról. A trilógia második része ZI címen, szeptember 30-án a Prophecy Productions kiadásában fog megjelenni, amiről most itt láthatod az album hivatalos filmjét, amit a korábban már bemutatott Tul-ni-că-rînd videoklipjéhez hasonlóan Erdély erdeiben forgattak.  
 

Negură Bunget - Zi [Official Album Film]

A Negură Bunget október 10-én Budapestre is ellátogat a Dürer Kertbe. Részletek a Facebook eseményen belül.

Negură Bunget – egy újabb dal

Szeptember 30-án nyolcadik nagylemezével fog visszatérni a Negură Bunget. Az új korong címe Zi lesz. Erről már korábban is olvashattatok. Ezúttal a Zi albumról meghallgatható a Tul-ni-ca-rind c. tétel.

Negură Bunget - Tul-ni-că-rînd [official music video]

Október 10-én Budapestre, a Dürer Kertbe is ellátogat a Negură Bunget az Ossific társaságában. Mindezt a Negative Art-nak köszönhetően.

Negură BungetZi (2016)

1.Tul-ni-că-rînd
2.Grădina stelelor
3.Brazdă dă foc
4.Baciul Moșneag
5.Stanciu Gruiul
6.Marea Cea Mare

Negură Bunget – jön az Erdélyi Trilógia folytatása

Elkészült a román progresszív/folk black metal banda, a Negură Bunget Transilvanian Trilogy anyagának második része. A folytatás ZI címen szeptember 30-án a Prophecy Productions kiadásában fog megjelenni.

A Transilvanian Trilogy projekt egy „hangzásbeli és vizuális tisztelgés a Negură Bunget szülőföldje előtt”. A tripla album első része, a Tău a román, pontosabban az erdélyi természet szépségeivel, míg második és harmadik epizódja elsősorban emberekkel, tradíciókkal és spirituális gyakorlatokkal foglalkozik.

A ZI (jelentése: nap) a Negură Bunget eddigi legsokszínűbb lemeze lesz. „A banda az erdélyi tájképekbe ezúttal is jól beillesztett ősi, kezdetleges black metal zenéjét, illetve meditatív folklorisztikus hangzásvilágot oltott; tette mindezt azonban a lehető legrituálisabb módon. A Tău albumon újításnak számított, hogy a zenekar történetében először trombitát és brácsát is használt, kiterjesztvén ezzel egyébként is széles aurális területét. A ZI azonban a modern, gondolkodó ember zenéjének tökéletes leképzéseként van beharangozva. Ettől függetlenül a zenekar zord black metal-elemei természetesen itt is akusztikus átvezetőkkel, elvont hangképekkel, széles panorámájú atmoszférákkal, intenzitással, lendülettel és az ősi román folk zene sajátosságaival vegyülnek.”

A ZI albumborítóját Daniel Dorobanțu, a fotók és egyéb vizuálismunkákat Anita Ramona tervezte, és kivitelezte. Az album kapható lesz:

– CD Digipak
– LP (180g-os bakelit – fekete) speciális LP-hangzással, poszterrel, tökéletes minőségben nyomott fotókkal, illusztrációkkal és PVD protekciós védőfóliával 500 példányszámra limitálva.
– 2CD + DVD ‘artbook’, keményfedeles, 28×28 cm-es, 72-oldalas illusztrált szövegkönyvvel, megjegyzésekkel, és a dalszövegek angol nyelvű fordításával + CD négy bónusz dallal + DVD három videoklippel és interjúval 1,000 példányszámra limitálva.

A Negură Bunget 2016 végén és 2017 első felében a Transilvanian Trilogy első két részének promóciójával lesz elfoglalva. Azonban még ez év szeptemberében egy nagyszabású, közel két hónapon át tartó európai turnéra indulnak, melynek keretében Budapestet is érintik.
 

Hamarosan jönnek a premierek, addig is itt van Tău albumuk Nametenie videója.
 
Negură Bunget - Nămetenie [official music video]

Negură Bunget – ZI
(Prophecy Productions)

1.Tul-ni-că-rînd (Horn-ing)
2.Grădina stelelor (Garden of Stars)
3.Brazdă dă foc (Furrow of Fire)
4.Baciul Moșneag (The Old Shepherd)
5.Stanciu Gruiul (Stanciu Gruiul)
6.Marea Cea Mare (The Vast Sea)

Bónusz CD:

1.Tul-ni-că-rînd (Daniel Dorobanțu remixe)
2.Brazdă dă foc (a Silent Strike remixe)
3.Schimnicește (Tibor Kati & Ionuț Cârja remixe)
4.Baciu moșneag (Adrian “Oq” Neagoe & Tragacanth remixe)

Bónusz DVD:

ZI – album rövidfilm
Tul-ni-că-rînd – videoklip
Stanciu Gruiul – videoklip
 

1234