Címke: Vintersorg

Vintersorg – A víz erőinek játéka 

Vattenkrafternas Spel címmel adta ki új 11. nagylemezét a Vintersorg. Az új album nyolc évvel ez előtt kiadott Till fjälls: Del II albumukat követi. A kilenc dalos album koncepciója a víz köré épült.

A Vattenkrafternas Spel nagyjából annyit tesz, mint „ A víz erőinek játéka ”. Ez egy konceptalbum a négy elemből álló ciklusunk utolsó fejezete. A Jordpulst a Földett, az Orkant a Levegőt, a Naturbålt a Tűzet, és ez a lemez a Vizet képviseli.

Sokkal korábban el kellett volna készítenünk ezt az albumot, de úgy éreztük, muszáj lesz folytatást készítenünk a Till Fjälls című albumhoz, amivel 2017-ban (Till Fjälls: Del II) megszakítottuk az elemek ciklusát. Tehát ez az album lezárja ezt a korszakot. A koncepció egyszerű, mégis rétegzett – egy téli történet, amely az ember és a természet kapcsolatát vizsgálja. Sok természetimádat van benne, és a vizet sok szemszögből vizsgáljuk: jég, hó, köd, felhők – a teljes téli időjárás szerint. Nagyszerű élmény volt ennyi perspektívából beleásni magunkat a víz elemébe. Most, hogy ez a szegmens elkészült, készen állunk az új kalandokra.” – mondta Andreas Hedlund / Vintersorg

Vintersorg - Vattenkrafternas Spel (Full Album Stream)

Vintersorg – Sebes hullámok

Szeptember 26-án Vattenkrafternas Spel címmel adja ki új nagylemezét a Vintersorg. 11. stúdióalbumuk nyolc évvel követi legutóbbi, 2017-es Till fjälls: Del II albumukat és zenéjük továbbra is a „szokásos” progresszív, atmoszférikus folk / epic black dallamaikat követei. Ennek ékes bizonyítékaként máris itt van az újabb előzetesükként megjelent Störtsjö.

A Störtsjö (sebes hullámok) egy olyan dal, amely tartalmazza a klasszikus Vintersorg elemeket, mégis új nézőpontokat kínál. Ez a darab nagyon erős kapcsolatot mutat a víz témájával, és az óceán hullámainak természetes hangzását ötvözi a Vintersorg univerzum gerincét alkotó népdallamokkal.”

Vintersorg - Störtsjö (Official Audio) 2025

Vintersorg – Köd és pára

A Vintersorg szeptember 26-án a Hammerheart Records kiadásában jelenteti meg Vattenkrafternas Spel című új nagylemezét. A kilenc dalos lemez második előzeteseként a Efter Dis Kommer Dimma ismerhető meg.

Ez a szám felvonultatja a Vintersorg összes védjegyei: a kemény black metal elemek, a viking kórus, a dallamos gitárok, a nagyívű énekhangszerelés és némi akusztikus gitár a refrénben. Dalszövegét tekintve a ködről és a páráról szól, és arról, hogy mit jelent ez a víz kontextusában.”

Vintersorg - Efter Dis Kommer Dimma (Official Audio) 2025

Vintersorg – Nyolc év után új lemezzel térnek vissza

Nyolc év után új lemezével tér vissza a Vintersorg. A svéd folk / epic black, prog.-metal vonalas banda szeptember 26-án a Hammerheart Records kiadásában jelenteti meg Vattenkrafternas Spel. A kilenc dalos lemez borítóját Kris Verwimp készítette, amelynek első előzeteseként Malströmsbrus című daluk ismerhető meg.

Vintersorg - Malströmsbrus (Official Audio) 2025

Vintersorg – Vattenkrafternas Spel

(Hammerheart Records)

1. Efter dis kommer dimma

2. Störtsjö

3. Malströmsbrus

4. Från djupet dunstar tiden

5. Ur älv och å

6. Kraftkällan

7. Regnskuggans rike

8. Skyrök

9. Ödsliga salar

Dordeduh – Har (2021)

Amilyen stílusmeghatározások vannak egyes leírásokban, meg sokszor nálunk is a HP keretein belül, néhányan biztosan alaposan megzavarodnának a Dordeduh meghallgatása után. Ezt sajnos csak közhelyesen tudom világossá tenni: elkeverednének a hangok sokaságában, mint vasorrú bába a mágnesviharban. Ez nem feltétlenül azért van így, mert olyan megfejthetetlen a román csapat zenéje, mint egy több ezer éves, […]

Tovább »

Moonsorrow – Kivenkantaja – 2003

    A 90-es évek elején igencsak felkorbácsolódott az északi országok, mint Norvégia, Svédország, Finnország nemzeti öntudata, ebben pedig jelentős részt vállalt Quorthon munkássága a Bathory révén. A folk és viking metal hordák nagyrészt a black metal mozgalommal kombinálva pedig végtelen mennyiségben kezdték el ontani a mitológiai témákkal foglalkozó, népi elemekkel teletűzdelt lemezeket. A trend […]

Tovább »

Sons Of Crom – The Black Tower – 2017

    A svédek érzik az acélt, ehhez kétség sem fogható, a finnek pedig ismerik a szélsőségeket, ameddig csak ember képes elmenni. Ha e két nemzet összefog, akkor pedig kő kövön nem marad, ennek legjobb példája a Sons Of Crom zenekart működtető kettős, Iiro Sarkki (Finnország) és Janne Posti (Svédország). Ez utóbbi rendelkezik papírforma szerint […]

Tovább »

Andras – újra gyülekeznek a pogány fellegek

 Egy erős 7 éves szünetet tartott az 1994 óta aktív német Andras zenekar, akik a kezdeti, puritán black metalból kiindulva építették fel pogány, epikus hatásoktól sem mentes világukat az évtizedek folyamán. Utoljára 2008-ban olvashattatok róluk nálunk, 2010 után pedig hallani sem lehetett a bandáról. Most azonban új lemezzel törik meg a csendet, ez lesz a hamarosan megjelenő Reminiszenzen. A szép borító alá (nem ez látható a videón, szerencsére) ezúttal sem került túl sok meglepetés, de a minőségre nem lehet panaszunk. 

ANDRAS "Altar der Finsternis" (Lyric Video, Album Out October 2017)

Vintersorg – Till fjälls, del II – 2017

   Megfogadtam, hogy távol tartom magam egy ideig a hangpróbáktól, hogy kicsit feltöltődhessek, pihenhessek, ettől függetlenül folyamatosan pörögnek a lemezek és fogalmazódnak meg bennem a különböző gondolatok. A jelenlegi pontozások éllovasa sem kivétel, a svéd Vintersorg amúgy sem áll távol tőlem, régi ismerősök vagyunk. A projektet kikerülni egyébként nem egyszerű feladat, mivel 1996-óta léteznek (pár […]

Tovább »
123