Az idei Beltine Fest elnevezésű turnésorozat első állomása 2012. április 23.-án, (azaz ma) Horvátország fővárosában Zágrábban a Boogalo nevű szórakozóhelyen kerül megrendezésre, ahol fellép a Korpiklaani, a Trollfest, az Avven, a Cruadalach, és az Oganj. Ezen a bulin a Niburta is tiszteletét tette volna.
A zenekar a következő üzenetet küldte:
Vasárnap délután, alig 24 órával a tervezett zágrábi soundcheckünk előtt érkezett a telefon, hogy a helyi szervező által elkövetett hiba miatt a Niburta zenekar nem tud fellépni a Korpiklaani és a Trollfest társaságában. Mint azt tudjátok ez az állomás indította volna a tavaszi Beltine Fest koncertsorozatot, aminek során az Avven, az Oganj és a Cruadalach társaságában Horvátország, Szlovénia, Szlovákia, majd kis hazánk színpadait zúzta volna szét a folk metal különítmény. Az akkor már a buszba pakoló zenekarunk azóta is értetlenül áll a dolog előtt. A koncert elmaradása nem csak azért érint minket fájón, mert ezzel elvesztettük a lehetőségünket bemutatkozni a horvát közönségnek (főleg a stílus két meghatározó zenekarának társaságában), hanem azért is, mivel a turnévideónk anyagának nagyrészét a hétfői koncert, a keddi városnézés, valamint a szerda délelőtti nemzeti park látogatás (naturemetalkodás) adta volna, ami emiatt szintén elmarad.
A többi Beltine koncertet ez nem érinti, a Niburta ugyanúgy le fogja szaggatni az első sorban állók fejét balkáni folk metalcore muzsikával mind Mariborban, mind Pozsonyban, mind Budapesten!
Természetesen elindult a dolog mentése is:
– a klub rendezvényszervezőjével jelenleg is folynak az egyeztetések egy pótkoncert kapcsán
– mivel a turnévideó felvételéhez nem lenne elegendő anyagunk, így egyik fő szponzorunk, a Magyar RockTV felajánlotta, hogy a teljes budapesti koncert felvételére biztosítja nekünk a technikai hátteret.