Nem tagadom, mindig is szerettem a dallamorientált, szinte egyből tapadó melódiákkal átszőtt zenéket, legyen az gyakorlatilag bármilyen stílusban íródott. Sőt, számomra nagyon sokat nyom a latba a dallamérzék, a jó dalírói, dallamírói véna. Nem ismertem a német Asenblut nevű bandát korábban, de az idén augusztusban megjelent ötödik lemezük – az Entfesselt – mind a 42 […]
Hamarosan debüláló albumát adja ki a dán Vansind. A 2021-ben megjelent, ígéretes EP és számos dal (kislemez) után folk metal rajongók számára örömteli hír a banda Mørket című első albumának megjelentetése. A zenekar szilárdan megvetett lábakkal hozza a csatákhoz, lánctánchoz, a hangosan szóló dudákhoz illő, népzene inspirálta dallamait a folk metál színtéren. A Vansind muzsikája néha erőteljes metállal, máskor dübörgő morajlással és a tiszta női énekkel keveredik. A lírai témákat az északi mitológia és a skandináv történelem sötét oldala ihlette.
A dán banda tagjai az ország különböző részeiről származnak. Ezek a földrajzi különbségek a csapat zenei hátterét is igazolják. Felállásuk az albumon: J. Asgaard – ének, Line Burglin – ének, Kirk Backarach – gitár, Mikael Christensen – basszus, Rikke Klint Johansen – billentyű, sípok, duda, Danni Lyse Jelsgaard – dobok. Az album fekete korongon is megjelenik, november 17-én a Mighty Music kiadásában.
Kissé nehéz dolgom volt Ragnarok című kiadvánnyal. Ennek oka pedig leginkább az, hogy a dán énekesnő, Amalie Bruun, ezúttal egy olyan művet készített ami eredendően nem is lemeznek készült. A helyzet viszonylag egyszerű: a Ragnarok a Dán Királyi Színház ugyanezen címen futó előadásának hivatalos aláfestő zenéjének íródott, ám a nagyérdemű számára is elérhetővé tették, mint […]
Új dallal és egyben szöveges videóval jelentkezik az izlandi pagan/viking black metal egyik kiváló képviselője, a Fortíð. A Fimbulvetur a banda következő EP-jéről származik, amelynek a címe Dómur um Daudan Hvern. November 18-án vonjátok ki kardotokat és induljatok rövid, de velős hadjáratra az izlandi vikingekkel.
15 éves jubileumát ünnepli idén a svéd folk/viking metalt játszó Grimner, melynek apropóján negyedik lemezük megjelentetésére készülnek. Az Urfader november 18-án jön majd ki a Despotz Records-nál és az első számhoz készült klipet már meg is hallgathatjuk, nézhetjük.
Grimner – Urfader (Despotz Records)
1. Hämtad av Valkyrior 2. Där Fröet Skall Spira 3. Västerled 4. Ulvhednars Natt 5. Ur Vågorna 6. Helvandrarna 7. Elftevisan 8. Glöd 9. Ivaldes Söner 10. En Sista Sköldborg 11. Tiundaland
Érdekes dolog ez a multikulturalizmus és világiasodás, amelyet az utóbbi évtizedekben megéltünk, megélünk: a kedvenc északi, vikinges lemezem például tőlünk délebbre született. Talán ennek is köszönhető, hogy nem vésődött bele annyira a köztudatba az olasz DoomSword zenekar neve, aminek említése csak hatásai és példaképei mellett állja meg minőségében a helyét: Bathory, Candlemass, Manowar, Solstice és […]
A 90-es évek elején igencsak felkorbácsolódott az északi országok, mint Norvégia, Svédország, Finnország nemzeti öntudata, ebben pedig jelentős részt vállalt Quorthon munkássága a Bathory révén. A folk és viking metal hordák nagyrészt a black metal mozgalommal kombinálva pedig végtelen mennyiségben kezdték el ontani a mitológiai témákkal foglalkozó, népi elemekkel teletűzdelt lemezeket. A trend […]
Megfogadtam, hogy távol tartom magam egy ideig a hangpróbáktól, hogy kicsit feltöltődhessek, pihenhessek, ettől függetlenül folyamatosan pörögnek a lemezek és fogalmazódnak meg bennem a különböző gondolatok. A jelenlegi pontozások éllovasa sem kivétel, a svéd Vintersorg amúgy sem áll távol tőlem, régi ismerősök vagyunk. A projektet kikerülni egyébként nem egyszerű feladat, mivel 1996-óta léteznek (pár […]
Az Isole nevű epikus doom formáció oldalhajtásaként indult Ereb Altor a zenészek viking hagyományok iránti tiszteletét kívánta kifejezni a kezdetektől, nem kevés Bathory hatással a zenéjükben. Ennek a rajongásnak az eredménye a hivatalosan hónap végén megjelenő hetedik, Ulfven című nagylemezük, amit a banda már most meghallgathatóvá tett. Epikus, doomos, black metalos viking történeteik ezúttal is minőséget képviselnek.
<a href=”http://erebaltor.bandcamp.com/album/ulfven”>Ulfven by Ereb Altor</a>
2009-ben megjelent rövid demója óta először ad magáról jelet az olasz atmoszférikus/viking black metal zenekar, a Neravendetta. A folkos elemekkel tarkított, ősi eposzok nagylemez formájában öltöttek most testet a zenekar jóvoltából, amit bárki meghallgathat a brigád bandcamp oldalán. A kozmikus utazást 7 lendületes, hangulatos szerzemény aláfestő zenéje mellett élhetjük át a Szardínia szigetéről származó fiatalokkal a Magnum Chaos keretein belül.
<a href=”http://neravendetta.bandcamp.com/album/magnum-chaos”>Magnum Chaos by Neravendetta</a>