Szerző: Armand

Dark Funeral – újra lobog a pokol tűze

A legsötétebb sátánista svéd black metal horda, a Dark Funeral június 3-án a Century Media gondozásában adja ki hatodik albumát Where Shadows Forever Reign címmel, amiről az első klipes nóta, az Unchain My Soul máris megtekinthető.
 

DARK FUNERAL - Unchain My Soul (OFFICIAL VIDEO)

„2016-ban elhozzunk nektek azt, amire régóta vártok: egy újabb epikus, Sátáni Szimfóniát! Nagyon várjuk már, hogy ti is rátehessétek a kezeteket, és élvezhessétek azt a művet, amit a jövőben a black metal referenciájaként fognak emlegetni. Ez lesz az eddigi legdinamikusabb és legváltozatosabb albumunk; de megnyugodhattok: a Dark Funeral magja és sötét lelke továbbra is él! – mondja egy interjúja során az új albumról Lord Ahriman a zenekar gitárosa, majd így folytatja.

– Hat év telt ez azóta, hogy utoljára meggyújtottuk a Pokol lángját, de ne féljetek: visszatérésünk minden eddiginél erősebb lesz. Új Sátáni Szimfóniánk teljesen új dimenzióba fogja helyezni a black metal műfajt. Sötét, melankolikus, kísérteties, filmzenei hatású és epikus – nagyjából ezekkel a szavakkal lehetne összefoglalni új albumunk atmoszféráját!


A bandánkhoz méltóan ezúttal is komoly zenei határokat feszegetünk, és új, még sötétebb, még zordabb dimenzióba helyezzük a black metalt. A Where Shadows Forever Reign az eddigi legprofesszionálisabb, legtechnikásabb, legdinamikusabb legepikusabb albumunk. A korábbi lemezeinkhez viszonyítva, itt minden egyes dal saját spiritusszal és identitással rendelkezik minden eddiginél intenzívebb magaslatokba emelkedtünk. Attól függetlenül, hogy szereted az extrém black metalt, vagy sem, biztos vagyok benne, hogy ezen a lemezen találsz több olyan dalt is, ami bejön! Természetesen most is azon voltunk, hogy totális perfekciót vigyünk véghez, a zene, a dalszövegek, a hangszerelés, a produkció, a performansz és a borító tekintetében egyaránt. Ez utóbbit egyébként Necrolord készítette”.

Az új Dark Funeral album megjelenik normál tokos CD-n, limitált, fordított kereszt alakú digipakban ajándék poszterrel, többféle színű LP-n, valamint digitális formában.
Az albumról a Nail Them To The Cross című dal már korábban napvilágot látott hallgassátok meg ezt is.
  
DARK FUNERAL - Where Shadows Forever Reign (Album Track)

Shapat Terror – Újratervezés

2016.06.06. jön az egri stoner-grunge metalt játszó Shapat Terror (shpt) ˝Újratervezés˝ című új anyaga.

Utazó zenei-ügynökünk értesülése szerint a hír hallatán: „Megszakította a misét, beleivott a miseborba és a püspöki székből ordibálva fenyegette a híveket az egri bazilikában egy férfi”. Na, de semmi vicc, a hír komoly. Lehet készülni az új shpt dalokra.
 

Vainaja – titkos rituálék

A korai ’90 – es évek (Celtic Frost, Asphyx) súlyos death doom hagyományait folytató Finnországi Vainaja trió 2014-es Kadotetut debüt albumán a 19. századi finn folklór egy kevésbé ismert radikális vallási terror hullámát, és a hozzá köthető titkos leírásokat tartalmazó könyvét eleveníti meg.
  

Vainaja: ViimeinenTuomio (Official Music Video)

Az írás ˝Verenvalaja˝ különböző titkos rituálékat, élőhalott feltámadást, ember áldozatott, istenkáromlást, az ősi tanok, hagyományok szentségeit mutatja be. A kutatók úgy tartják, hogy a felfedezett könyv csak egy prológus és, hogy része még egy nagyobb könyvnek, s úgy becsülik, hogy a teljes könyv 17 fejezetből áll. Nos, hogy a könyv további részei előkerülnek-e, vagy sem az még a jövő titka. De annyi biztos, hogy e borzalmaknak folytatása itt van a zenekar nem régiben megjelent Verenvalaja című második albumán.
 

<a href=”http://vainaja.bandcamp.com/album/verenvalaja”>Verenvalaja by Vainaja</a>

Funeral Mantra – reinkarnáció, tudatalatti heavy/stoner/doom

Az olasz heavy/stoner/doom színtér legújabb üdvöskéje, a Funeral Mantra tavaly novemberében jelentette meg Afterglow című első nagylemezét.
A Black Sabbath, Saint Vitus, Orange Goblin, Spiritual Beggars, Grand Magus hatásaiból táplálkozó banda dalszövegei az önelemzés, a halál, az utóélet, a reinkarnáció és az álomszerű tudatalatti tematikáját boncolgatják. Mint ahogy teszik az nemrégiben megjelent Parsec című daluk szöveges videójában.
 

Funeral Mantra // Parsec [Lyrics Video]

Afterglow by Funeral Mantra

Heavy Metal Parking Lot – 30 éves a kultikus dokumentumfilm

A sokak által a filmtörténelem legjobb rock dokumentációjának titulált Heavy Metal Parking Lot a Judas Priest és a  Dokken közös Fuel For Your Life turnéjának egyik koncertje előtti pillanataitt foglalja össze, bemutatván a rockerek gyülekezési szokásait, közösségi összetartását. A legendássá vált rövidfilm 1986. május 31-én jelent meg.
 
A Heavy Metal Parking Lot már a ’90-es évek elejére kultikussá vált underground-körökben, miután hivatalos formában nem lehetett hozzájutni – kizárólag másolt VHS-kazettákon terjesztették, illegálisan. Több neves zenekarra, zenészre nagy hatással volt ez a kisfilm (a Nirvana turnébuszában például rendszeresen ezt vetítették). Lévén egyre nagyobb érdeklődés övezte a dokumentációt, a jogdíjak végül a Judas Priest-re szálltak.
 
Heavy Metal Parking Lot - 1986 - Judas Priest in USA

A Jeff Krulik és John Heyn által rendezett film DVD-s megjelenésére egészen 2006 májusáig kellett várni. A 20. évforduló alkalmából kiadott lemezre felkerült az eredeti, 17-perces film, valamint egy kétórás bónusz felvétel vágatlan videókkal és ˝elveszett˝ interjúkkal.

Krulik és Heyn 1988-ban egyébként belevágott a projekt második, Monster Truck Parking Lot részének összeállításába, de ezt a verziót végül sosem fejezték be. Ennek ellenére 1996-ban megjelentették a Neil Diamond Parking Lot című filmet, amiben egy ’86-os Neil Diamond koncert előzményeit dokumentálják.
 

Neil Diamond Parking Lot - 1997

A Heavy Metal Parking Lot film kultikus mivoltát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az alkotás nyomán számos további mellék-dokumentáció és projekt született. 2006-ban napvilágot látott például egy közel 20 perces film, amiben megtudhatjuk, mi történt az alkotókkal és a szereplőkkel az elmúlt 20 év során. Egy Craig Griffen nevű metal-rajongó pedig nemrég összegyűjtötte, és egyesével kielemezte az eredeti filmben látható, rajongók által viselt pólókat.

A Heavy Metal Parking Lot a VH1 ‘100 Leg-metalosabb Pillanat listáján a 16. helyet nyerte el. A Rolling Stone magazin a 33. legjobb rock-dokumentációként’ tartja számon. A Revolver magazin az 50 legkeményebb film 3. helyére rangsorolta a filmet. Idén márciusban a világhírű SXSW Filmfesztiválon is megünnepelték az alkotás harmincadik évfordulóját.

Throne – a reménytelenség hallucinált univerzuma

Május 27-én jelent meg Dehn Sora multi-instrumentalista (Ovtrenoir, Sembler Deah, Treha Sektori) által vezetett Throne első albuma. A nehéz légkörű Derrière-Nous, La Lumière címre keresztelt album egy hallucinált univerzumot alkotott, aminek atmoszférája egyaránt szívszaggató és reménytelenséget árasztó.

THROANE - Un Instant Dans Une Torche

Az egyszemélyes projekt zenekar stílusát leginkább a dark-ambient, industrial post-black kategóriába lehet besorolni. Az albummal egy időben megjelent egy a „nyugalom megzavarására alkalmas” videó is, amely az Un Instant Dans Une Torche című alkotására készült.
 

<a href=”http://dmp666.bandcamp.com/album/derri-re-nous-la-lumi-re”>Derrière-Nous, La Lumière by THROANE</a>

Sludgehammer – technikás brutalitás

The Fallen Sun címmel június 10-én jelenik meg a torontói death/groove metal Sludgehammer első nagylemeze. A 11 ökölrázós tételéből előzetesként itt van a csapat Carrion Eater című hivatalos videoklipje.

Sludgehammer - Carrion Eater (Official Music Video)

„A Sludgehammer büszkén mutatja be a világnak a Carrion Eater-t, ami a The Fallen Sun album legelső videoklipje. Ez volt az egyik elsőként megírt dalunk, és egyben a mindenkori kedvencünk is. Egy igazán ambíciózus nótáról van szó, mivel – mint az hallható – sok különböző zenei elemet gyúrunk benne eggyé. Ezáltal is lett a végeredmény egy energikus, kegyetlen, fertőző és iszonyatos rombolás! Kemény munkánk van ebben a lemezben; de persze a szórakozást sem hanyagoltuk. Reméljük, ti is élvezni fogjátok első teljes értékű alkotásunkat!” – mondta Jeff Wilson a csapat gitárosa.

Sludgehammer – The Fallen Sun

1.Demons From The Woodwork
2.Intestines Entwined
3.The Black Abyss
4.Ectogenesis
5.Carrion Eater
6.Consuming Afterbirth
7.Carnivorous Forest
8.Utopian
9.Revolting
10.Organ Harvester
11.Casualties

Serj Tankian – Aurora Prize jótékonysági gála kisfilmjének zenéje

Serj Tankian már többször, több médiumon keresztül – csak úgy mint zenében – is kifejtette véleményét különböző politikai irányzatokról, népekről és természetesen az örmény népirtásról is. Legutóbbi alkalommal az Örmény nyelven íródott Artsakh című akusztikus dalával. Ezúttal a 100 Lives szervezett Aurora Prize jótékonysági gálájához készült kisfilm aláfestő zenéjét írta meg.
 
Aurora - A Film by Eric Nazarian - Music by Serj Tankian

„Az Aurora’s Dream évek óta az egyik legjobb dalszerzői munkáim egyikének az eredménye. Örülök, hogy ezt 100 Lives szervezet részére tehettem meg, akik csodálatos dolgokat tesznek azért, hogy felhívják a figyelmet a pusztító tragédiákra és az ott született hősökre, főleg az Aurora Prize eseményekkel. – nyilatkozta a dalról Tankian.
Ezek az emberek évezredek óta éltek ott. Sok küzdelem, de sok szépség is leolvasható az arcaikról. Sztálin szeszélyes döntése alapján Azerbajdzsán területéhez csatolták őket. Azóta sikerült kivívniuk a függeltenségüket és virágzó életet éltek az elmúlt körülbelül 20 évben. Nem hiszek a háborúkban és a határokban sem, de mélyen hiszek az önállóságban és az elnyomás nélküli életben. Ezért van itt az ideje annak, hogy a világ elismerje az Artsakhi Köztársaság (Nagorno-Karabakh) létezését.”

Sürya – világvége előrejelzés

Megjelent az atmoszferikus post apokaliptikus drone doom metalt játszó Sürya – Apocalypse A.D. című nagylemeze. A hat dalos nyomasztó hangulatot árasztó album súlyos kompozíció monológ szövegmondásokkal és lidérces instrumentalis zajfoszlányokkal vetítik elénk a világvégét.
 

SURYA "Resurrection of Care" - music video

The Claypool Lennon Delirium – Les Claypool és Sean Lennon közös albuma

Június 3-án Monolith Of Phobos címmel jelenik meg Les Claypool, a Primus basszusgitárosának és John Lennon kisebbik fiának, Sean Lennon The Claypool Lennon Delirium névre hallgató közös projektjének első nagylemeze.
 

Cricket and The Genie (Movement I, The Delirium) [Lyric Video]

Az album témái, ha nem is kizárólagosan, de a dalok egy részében elsősorban a drogokat járják körbe.
„Vannak ex-junkie barátaim, és miközben felnőttem, mindenütt cuccozókat és alkoholistákat láttam magam körül – mondaja az album dalairól Les Claypool. „Tinédzser gyermekeim vannak, és eléggé aggaszt az ópiát használat kérdésköre. Egy barátom lánya mélyre süllyedt a heroinban, mert elkezdett OxyContint szedni (erős, oxikodont tartalmazó fájdalomcsillapító gyógyszer, amelyet gyakran drogfüggők szednek az elvonási tünetek enyhítésére – a szerk.), és most már gyakorlatilag azt sem tudja, hol van. Róla szól az Oxycontin Girl című dal, ami szövegét tekintve mindenképpen sötét: belebújok egy szereplő bőrébe, és így fejezem ki az aggodalmamat, így űzöm el a démonokat. Mindenképpen végigvonul a lemezen egy erős gyógyszerlobbi-ellenes vonulat. Ott van egyrészt az Oxycontin Girl, de a Cricket And The Genie is, ami egy olyan srácról szól, aki receptre kapható gyógyszerekre, legális cuccokra kapott rá, és tönkrement az élete. Az egyik leggonoszabb dolog a mai Amerikában az ellentmondás aközött, hogy a nagy gyógyszerkonszernek ráerőltetik a gyerekekre és a felnőttekre a legális drogokat, miközben a kriminalizált cuccok ellen meg megy a háború – ezek a társadalom másik rétegeit gyilkolják.”