Szerző: Armand

Full Scale Riot – New York-i all-star hardcore

Az all-star felállású New York-i hardcore csapat, a Full Scale Riot, november 25-én, Empower címmel jelenteti meg első nagylemezét.

„A közel félórás Empower album egy punk/thrash/ hardcore beütésű remekmű.” – olvasható kiadójuk, az Eulogy Recordings közleményében. A lemezen többek közt olyan neves vendégek is szerepelnek, mint Jimmy Gestapo (Murphy’s Law), Tsarina Romanoff, és Chris Rivers bronxi rapper (a néhai legenda, Big Pun fia). Mellettük továbbá a híres blues/reggae-zenész, Ben Harper, valamint a Soulfly gitárosa, Marc Rizzo is feltűnik egy-egy dalban. Az albumról most a Hold You To The Fire daluk előzetesét hallgathatod meg.

A Full Scale Riot zenekart a legendás M.O.D. egykori gitárosa, Tim McMurtrie alapította 2006-ban, miután saját rap-rock bandája, a Rhythm Trip feloszlott. Tim-hez rövid időn belül csatlakozott BJ Allen énekes, akivel közösen nekiláttak a dalszerzésnek. Habár Allen az egyik alapító, az F.R.S debüt-EP-jén nem ő, hanem a Generation Kill basszgitárosa, Rob Moschetti énekel. Dalaikat országszerte játszották kisebb rádiók és tévécsatornák, New York környékén pedig számtalan koncertet adtak. Néhány éve azonban különváltak a tagok, mivel egyéb elkötelezettségeik nem tették lehetővé a projekt működtetését. Tim és BJ azonban nemrég újra felelevenítette kapcsolatát, így 2015-ben ismét visszatért a zenekar. A két alapító mellett Jeff Wood basszusgitáros (szintén egykori M.O.D.-tag), valamint Evan Rossiter dobos egészítette ki a felállást.

Debütáló EP-jük, a Depopulation újra felvett változata az alábbiakban hallgatható meg, illetve a kislemezük Betrayus dalának ˝HCWW version˝ videója is megtekinthető.

FULL SCALE RIOT - BETRAYUS - HARDCORE WORLDWIDE (OFFICIAL HD VERSION HCWW)

 

<a href=”http://fullscaleriot.bandcamp.com/album/depopulation”>DEPOPULATION by FULL SCALE RIOT</a>

Ephedra – sivatagos riffek Svájcból

A svájci instrumentális stoner rockot játszó Ephedra 2017. január 30-án, az Argonauta Records gondozásában adja ki második nagylemezét Can’- Ka No Rey címmel. Az album címét Stephen King – Setét torony című fantasy könyvsorozatának egyik helyszíne kölcsönözte.

A 2012-ben alakult zenekar dalaiban a korai Kyuss, Karma To Burn, illetve a Monster Magnet stoner feelingje érezhető. De jelen vannak bennük még a tradicionális heavy metal, a hardcore punk és a death metal egyes elemei is. Első lemezük Ephedra címmel 2013-ban jelent meg, ami bandcamp oldalukon teljes egészében elérhető. A jövő januárban megjelenő kettes lemezükről, pedig előzetesként a Mother Stone daluk sivatagos riffeit hallgathatjátok meg.
 

<a href=”http://ephedra.bandcamp.com/track/mother-stone”>Mother Stone by Ephedra</a>

Tank – az igazi metal

A brit heavy/power metálos Tank 2015 szeptemberében adta ki Valley of Tears című albumát, aminek címadó dalára készült egy vadonatúj hivatalos videoklip.

TANK - 'Valley of Tears' - Official Video (From the album - Valley of Tears)

A Valley of Tears lemez munkálatai során Mick Tucker és Cliff Evans gitárosok mellé hivatalosan is csatlakozott a Dragonforce egykori, jelenleg a Skid Row énekese, ZP Theart, aki az elmúlt három esztendőben a ˝kölcsön˝énekesként segítette a banda munkáját. Őket egészítette ki két újonnan érkezett csapat tag, a Sodom egykori dobosa, Bobby Schottkowski, valamint a Blind Guardian jelenlegi basszusgitárosa, Barend Courbois.
 

A Valley of Tears címével kapcsolatban Cliff Evans korábban így nyilatkozott:

„A 1973-as Yom Kippur háború, azon belül is a híres tank-csata ihlette az album címét. A harc során az egyik oldal hatalmas emberhátrányban állt, mégis dicsőséges győzelmet arattak. Érzésünk szerint, a Tank féle metalzenei stílus szintén kiveszőben van, ezért mi magunknak is küzdenünk kell az életben maradásért. Reményeink szerint a Valley of Tears más bandákra is inspiráló hatással lesz és a rajongók sosem fogják elfelejteni, miről is szól az igazi metal.”

Az albumról korábban már megjelent a Make a Little Time című dal videója, ezt láthatjátok most.
 

TANK - 'Make a Little Time' - Official Video (From the album - Valley of Tears)

Imperial State Electric – noir feelingű éjszakák

Szeptember 23-án All Through the Night címmel jelent meg a svéd klasszik hard rockos Imperial State Electric ötödik stúdióalbuma, melyek címadó dalához egy nagyon feelinges kis videót készítettek.

Imperial State Electric - All Through The Night (Official Video)

„A dal a koncertjeink nagy közönség kedvence, ezért is választottunk. A videó témáját a ˝noir˝ feelingű Stockholmi éjszakák ihlették.”
 

 

Dropkick Murphys – Blood – klippremier

2017. január 7-én jelenik meg a bostoni ír punk-folk rock csapat, a Dropkick Murphys kilencedik stúdióalbuma.

A több mint húsz éve működő csapat új lemezének címe, 11 Short Stories of Pain and Glory lesz, amit a megjelenést követően rögtön egy európai turné is követ, A turnénak sajnos budapesti állomása nincsen, de Bécsben, január 20- án elcsíphető.

Az albumról most pedig még frissen, melegében a Blood című daluk hivatalos szöveges videóját nézhetitek meg.
 

Dropkick Murphys "Blood" (official video)

Sibiir – fagyos és rideg

A norvég post-hardcore black metalos Sibiir december 9-én adja ki bedüt-albumát, amiről előzetesként itt van a Beat Them To Death című daluk hivatalos videoklipje, illetve bandcamp oldalukról még meghallgatható a Bekmörke címet viselő fagyos és rideg himnikus eposzuk.
 

SIBIIR - Beat Them To Death

<a href=”http://sibiir.bandcamp.com/album/sibiir”>SIBIIR by SIBIIR</a>

Gone is Gone – Gift – a készülő album új videója

A Mastodon és a Queens of the Stone Age tagjainak új bandájaként megismert Gone is Gone július 8-án jelentette meg bemutatkozó kislemezét.

A csapat néhány klub buli után máris nekilátott első lemeze munkálatainak, ami jövő év januárjában fog megjelenni Echolocation címmel. Készülő albumuk új Gift című dalához máris egy videót készítettek.

 

Gone Is Gone - Gift (Official Music Video)

Crimson Day – új énekessel jelenik meg a finn heavy metalosok második lemeze

Előreláthatólag a jövő év elején fog megjelenni a finn heavy metal banda, a Crimson Day második nagylemeze. Az egyenlőre még cím nélküli új albumon mutatkozik be a csapat új frontembere, Lassi Landström, aki az eredeti énekest, Valtteri Heiskanen-t váltotta.

A készülő albumról előzetesként a Beasts Of Prey és a My Last Rites című dalaik hivatalos videóit láthatjátok.
 

Crimson Day - Beasts Of Prey (Official Music Video

Crimson Day - My Last Rites (Official Music Video)

And Harmony – Dies Birthday – klippremier

Az olasz avant-gárd black metalos duó, az And Harmony Dies áprilisában adta ki legutóbbi Totenamt albumát, aminek Birthday című dalára készítettek egy művészi videóklipet.

And Harmony Dies // Birthday [Official Video]

A két multi-instrumentalista zenész (Whisper és Black) alkotta csapat idén 10 éve űzi nem hétköznapi zenei stílusát. Mindezidáig 5 nagylemezük és négy EP-jük jelent meg.

Az alábbiakban Birthday daluk 2015-ös Garage Music – Radio Veneto Uno stúdió live felvétele mellett az egész studio session-t megnézhetitek. Érdemes!
 

AND HARMONY DIES Birthday @ Garage Music - Radio Veneto Uno

AND HARMONY DIES Live & Intervista @ Garage Music - Radio Veneto Uno

A studio session dalai:

Sometimes
Birthday
First Flame
Faith in Chaos
Rising and Shining