Január 30-án a Season Of Mist gondozásában jelent meg a nordic folk & jazz fusion zenekar, a HÉR debütáló albuma. Az album hét dala a szláv, illetve északi ihletésű folk hatásokban gyökereznek, ahogyan a lemez harmadik videójaként megismerhető Going Down is.
„Ez a dal arról szól, hogy kitartóan küzdünk azért, hogy jobbá váljunk. Általa olyan utat követünk végig, mely egyre mélyebbre ásunk, elérve a belső sötétség magját, hogy kiszabadulhassunk és fejlődhessünk.” – mondta Maciej Świniarski énekes, dalszövegíró.
HÉR - Going Down (Official Music Video)
A HÉR Lengyelország északi partjairól származik, ahol öt zenész találkozik a rituálé és az ösztön határán. Művészetük a szláv dallamokat és a skandináv hangulatot egyetlen elementáris hanggá ötvözi, amely a skandináv költészetet és az ősi közösséget idézi.
A Monochrome a jelenlétről szóló meditáció: hét tétel, amely a csend és az erő, a fény és az árnyék közötti küszöböket kutatja. A lemez a „Chant” hipnotikus hívásától a „Praise the Day” égető rituáléjáig minden darab úgy bontakozik ki, mint egy utazás a fagyon és a tűzön keresztül. Tanúi lehetünk a türelemnek, az erőnek és a tiszteletnek minden iránt, ami örökké kitart.
Mindenki tapasztalhatja, hogy a világban egy generációváltás megy végbe – mindentéren. így van ez a metal műfajában is. Nap, mint nap érkeznek hozzánk fiatal zenekarok demói, EP-i, bemutatkozó dalai. Ezért úgy gondoltuk indítunk egy új cikksorozatot Feltörekvő generáció néven, melyben ezeknek a csapatoknak adunk és kínálunk bemutatkozást hazai metalkedvelő réteg felé. A cikk tematikája egyszerű, 5 alapkérdésre […]
Új albumot készül kiadni a Winterfylleth. A brit black metal csapat kilencedik albuma március 27-én The Unyielding Season címmel fog megjelenni új kiadójuk, a Napalm Records égisze alatt. A zenekar első albuma, amelyet a soraikba tavaly érkező basszusgitáros/énekes Mark Doyle-al készítenek el.
„2026 nagy változásokkal teli év lesz a Winterfylleth számára! Új lemezkiadó, új tag, új album és a közös zenélésünk 20. évfordulója. Izgatottan várjuk, mit tartogat számunkra ez az új fejezet, és ennek eredményeként most az egész világon bemutathatjuk a kilencedik albumunkat, a The Unyielding Seasont. Ez egyben egy olyan erőteljes és harcias első kiadvány is, amelynek segítségével megpecsételjük új együttműködésünket a Napalm Recordsszal. Az új album sok szempontból reflexió – és lázadás – a zűrzavarral és a félelmekkel szemben, amelyek sok ember életét darabokra tépik szét. Ez egy kiáltás a fenntarthatatlan és folyamatos rosszindulat és nyomás ellen, amelyet a nyughatatlan és hajthatatlan gonosz erők ügynökei nyomnak a világra. Reméljük, hogy az album rezonál veletek, megérinti a lelketeket, és reményt ad nektek. De azt is reméljük, hogy kérdéseket vet fel bennetek a saját körülményeitekkel kapcsolatban, és arra késztet, hogy elgondolkodjatok azon világ nyugtalanító állapotán, amelyen mindannyian osztozunk.”
A 9 + egy Paradise Lost feldolgozást tartalmazó lemez első videójaként a Heroes Of A Hundred Fields nézhetó meg.
„A Heroes Of A Hundred Fields háborús, csatatéri környezetben játszódik, és azt a témát dolgozza fel, hogy a katonák összefognak, testvérekként egyesülnek, hogy harcoljanak egy hatalmas, elnyomó és uralkodó ellenséggel szemben. Arról szól, hogy az embereknek össze kell fogniuk és harcolniuk kell a szabadságukért, és nem szabad megadniuk magukat azoknak, akik támadnak rájuk és megpróbálják gyengíteni, vagy teljesen kiiktatni őket. Az elmúlt néhány évben olyan sok ötlet és terv került a világba, amelyek csak arra szolgálnak, hogy lassan, apránként aláássák az emberek személyes szabadságait, amíg azok teljesen el nem tűnnek. Ez a dal azért jött létre, hogy ‘meggyújtsuk a lázadás jelzőtüzeit’ azok ellen, akik alá akarják ásni azt az életmódot és szabadságot, amelyet (remélhetőleg) mindannyian nagyra tartunk.”
WINTERFYLLETH - Heroes of a Hundred Fields (Official Video) | Napalm Records
Winterfylleth – The Unyielding Season (Napalm Records)
1. Heroes Of A Hundred Fields 2. Echoes In The After 3. A Hollow Existence (feat. Flagrum) 4. Perdition’s Flame 5. The Unyielding Season 6. Unspoken Elegy (feat. Arthur Thompson) 7. In Ashen Wake 8. Towards Elysium 9. Where Dreams Once Grew 10. Enchantment (Paradise Lost cover – bonus)
A 2002-ben alakult finn industrial metal zenekar, a Ruoska február 27-én adja ki hatodik stúdióalbumát Kade címmel. A 11 dalt tartalmazó lemez az Inverse Records kiadásában fog megjelenni, amiről az alábbiakban Ikirouta és Ihtiriekko dalaikat hallgathatjátok meg.
A finn garázs rock trió, a Sweatmaster büszkén mutatja be új, More! című albumát, amely a Svart Records gondozásában jelent meg január 31-én. Ötödik nagylemezükre 14 éles hangvételű, minden polírt nélkülöző dal került fel. Az alábbiakban a lemez címadójának, valamint Destroyer dalának hivatalos videóit láthatjátok.
Sweatmaster: More! (Official Video)
„A fő gondolat az volt, hogy egyenes, vokál által vezérelt dalokat készítsünk. Olyanokat, amelyek jól működnek élőben az agresszív játékstílusunkkal. Azt hiszem a zenekar össze tagjának nevében mondhatom, hogy ez jól sikerült ezen az albumon. Egy cseppet sem vesztetünk zenénk erejéből.” – mondta Matti Kallio dobos.
Sweatmaster: Destroyer (Official Video)
„Nyers és elektromos hangzást akartunk az új albumhoz, amely szorosan a mi hármunk köré épül. A cél az volt, hogy ragaszkodjunk a Sweatmaster eredeti energiájához, és ne távolodjunk el attól túlságosan. Azonban erőfeszítéseink ellenére 2010-es Dig Up the Knife című albumuk megjelenése után eltelt évek új hangzásokat is hoztak magukkal. Ez hallható a More! agresszív, nyers játékában.” – magyarázza Mikko Luukko gitáros az új album hátteréről.
A legendás japán szörny, ősi titán, Gojira ihlette a finn power metalos Metal De Facto új dalát. Ez a dal már a második előzetese a zenekar március 6-án The Land Of The Rising Sun – Part 2 című albumának. A dalhoz videó is készült.
„Míg a Land of the Rising Sun 2. albumhoz írtuk a dalokat, végignéztem az összes filmet, ami a legendás japán szörnyetegről készült, és rájöttem, hogy kell egy dal róla az albumra.” – mondta Sami Hinkka basszusgitáros.
METAL DE FACTO - Gojira (Official Music Video)
Az Reaper Entertainment kiadásában megjelenő 10 dalos lemez borítóját Havancsák Gyula készítette, elsőként bemutatott Across the Milky Way daluk videója pedig itt látható.
METAL DE FACTO - Across the Milky Way (Official Music Video)
Az német speed metal harcos Cruel Force bemutatta a vadonatúj dalának, a Whips-A-Swinginging videóját. A klippel Haneda című negyedik albumukat vezetik fel, a mely március 27-én jelenik meg a Shadow Kingdom Records kiadásában.
CRUEL FORCE – WHIPS-A-SWINGING (NEW SINGLE | OFFICIAL VIDEO)
A Haneda a tiszta, ősi old-school speed metal, amelyet a 80-as évek szellemében kovácsoltak. Epikus atmoszférákkal, neoklasszikus érintésekkel és borotvaéles riffekkel szólnak.
Cruel Force – Haneda
(Shadow Kingdom Records)
1. The Cross 2. Whips-A-Swinging 3. Savage Gods 4. Sword Of Iron 5. Crystal Skull 6. Warlords 7. Black Talon 8. Titan’s Awakening 9. Haneda
Új single-dallal jelentkezett a pop-punk vonalas NoWay! zenekar. A vég dallama című dalukkal tovább mélyítik azt az új korszakot, amelyet a zenekar a Hazugságok Karneválja megjelenésével indított el: hangzásában zúzósabb, nyersebb, témájában pedig egy kifejezetten posztapokaliptikus víziót tár a hallgatók elé. Az elmúlt hónapokban a NoWay! tudatosan építi új arculatát és zenei világát, amelynek A vég dallama egy fontos mérföldköve. A szerzemény sötét képet fest egy olyan világról, ahol a pusztulás nem hirtelen csap le, hanem lassan, elkerülhetetlenül válik valósággá.
„A Vég Dallamával azt a dühöt és elkeseredettséget szeretnénk átadni, ami abból fakad, hogy az emberiség milyen módon teszi tönkre önmagát, az élővilágot, az egész Földet. Ezt az érzést igyekeztünk beletenni a zenébe, ez az eddigi leghúzósabb, legpörgősebb dalunk.” – mondta a zenekar gitáros-zeneszerzője, Toperczer Ákos.
A francia egyszemélyes kísérleti black/industrial/krautrock projekt, a Maquerelle új albummal tért vissza. A Dépotoir des Hippocampes (tengericsikó szemétlerakó) című lemez öt évnyi munka eredménye, amely különféle reflexiókat és mellékprojekteket is magában foglal (például az alkotó elektro-indusztriális Flacorne projektjének hangjait). A február 18-án fog megjelenő lemez az álomlogika feltárásaként megfogalmazott cél az álomélmény elemeinek zenei világba való átültetése: szavak, gesztusok és helyzetek, amelyek jelentése nem azonnal nyilvánvaló, de érzelmi és szimbolikus töltettel bírnak.
Maquerelle úr, a projekt ötletgazdája elmagyarázza, „hogy az új fejezet kompozíciós folyamata ezen álomszerű anyagok személyes emlékekkel, érzelmekkel, fóbiákkal és megbánásokkal való összekapcsolásán alapul. Zeneileg és dalszövegileg az album az írásstílusok és -formák (vers, próza, improvizáció) hibridjére támaszkodik, célja a feszültség, a kellemetlenség és az elmélkedőbb pillanatok közötti kontrasztok által jellemzett érzékszervi folytonosság létrehozása.”
Az alkotó az album nem csak koherens egészként, de független darabok sorozataként is megálmodta, amelyek tetszőleges sorrendben, vagy akár részletekben is meghallgathatók. Íme az egyik ilyen részlet, a Les Pihis.
The Glimmering Expanse címmel befutott az atmoszferikus black metal vonalas Hænesy készülő új lemezének első dala. A zenekar legközelebb élőben február 21-én az A38 Hajón az Entrópia Architektúra lemezbemutatóján az Oaken társaságában fog fellépni.