Szerző: Armand

Efflore – A múltat és a jelent összekötő rémtörténet

A tajvani dallamos black metal zenekar, az Efflore a napokban Liu’s Haunted House címmel tette közzé új dalát. A dalt Tajvan egyik leghírhedtebb kísértetjárta háza ihlette. Az egykor virágzó arisztokrata rezidenciaként szolgáló Liu család birtoka a kegyetlenség és a neheztelés helyévé vált. A dal egy szolgáló történetét meséli el, akit egy tiltott viszony és terhesség után bebörtönöztek – rosszul bántak vele, elvetélt, majd öngyilkos lett. Azonban gyűlölete nem halt meg vele. Saját testét feláldozva, kinyitotta az alvilág kapuját, ami a Liu-rezidenciát a vándorló szellemek gyűjtőhelyévé alakított át.

Liu's Haunted House

A dal kettős idővonalon bontakozik ki. Az egyik szál a múltba tér vissza, elmesélve a szolgáló bebörtönzését, gyötrelmeit és azt a vérrel lezárt rituálét, amellyel a túlvilág isteneit idézi meg bosszúja bevégzéséhez. A másik a jelenben gyökerezik, az elhagyatott ház első személyű felfedezését követően – zseblámpafények, visszhangzó lépések az ürességben, csípős hideg – jeges és nyomasztó dallamokon keresztül egyre közelebb vezetve a hallgatót a nyitott ajtó szívéhez.

Efflore elmagyarázza, hogy „a szám black metal vázra épül, de instabil tonális mozgásokat, pentaton elemeket és gong-hangsúlyokat tartalmaz: „A taoista varázsigéket – »Tiān ling ling, Di ling ling« (ami egyenértékű az Abrakadabrával) – fohászként ismétlődően éneklik, a múltat ​​és a jelent egyetlen rituálévá kötve össze.

Tiān ling ling, Di ling ling – kelj fel velem, és foglald el a Liu házat.

Eximperitus – Egy újabb ostorcsapás a társadalomra

A fehérorosz brutal death metal zenekar, az (Eximperituserqethhzebibšiptugakkathšulweliarzaxułum) Eximperitus január 30-án adja ki harmadik albumát Meritoriousness Of Equanimity címmel a Willowtip Records gondozásában. A kortárs világ repedéseibe való mélymerülésként megfogalmazó album a belső stabilitás keresését kutatja viharos időkben.

A Meritoriousness of Equanimity kilenc dalt tartalmaz, melyeket jelen világunk zűrzavaros korában a belső támasz keresésének gondolata egyesít. A romokban heverő emberiség, a társadalmi dogmák és morbid hajlamok leleplezése és megostorozása a régi világ romjain. Egy olyan mű, ahol a death metal ereje a káosz elleni bensőséges ellenállás hajtóerejévé válik.” – áll közleményükben.

Újabb dalukként a Golden Chains for the Construction of Individual Greatness ismerhető meg tőlük.

Eximperitus "Golden Chains for the Construction of Individual Greatness" - Official Track

Eximperitus – Meritoriousness Of Equanimity

(Willowtip Records)

I. One Step Long Infinity

II. Contemplation of the Plastic Fibers of Perfection at the Second Level of Reality

III. Twelve Centuries of Triumph of the Third Kingdom: the Idea of the Inner Creation of the Aristocratic Character of the Leader and the Process of Tempering Him in the Crucible of Trials in the Face of the Exaltation of Life as an Ode to the Heroic Ideals of Future Civilizations (Instrumental)

IV. Finding Consistency in the Fourth Quadrant of Eternity

V. The Untimely Fruit of the Unsaid

VI. Golden Chains for the Construction of Individual Greatness

VII. Molecular Disintegration of an Unattainable Solitary Will in a Vessel of Wisdom… (Instrumental)

VIII. Chalkionic Wandering Among the Wreckage of the Future

IX. Standing at the Skirt of the Ruins of Human Nature (…on the Other Side of Man and Time)

Novomundo – Lemezelőzetesek

Az olasz Novomundo március 1-jén adja ki debütáló The Cursed Cult címet viselő albumát. A zenekar 2012 körül alakult Rómában, zenéjükben a heavy/thrash/death és groove metal textúráit ötvözik a világ minden tájáról származó különféle hatásokkal, ritmusokkal és hangszerekkel. Első nagylemezük, a 14 dalos The Cursed Cult ebből az ötvözetből nyújt egy vad és nyers energiájú robbanást.

A The Cursed Cult egy konceptuális-album, melynek középpontjában a vudu áll – annak misztériumai, rituáléi és szimbolikus ikonjaival. Dalszövegeikben a rabszolgaságot, az előítéleteket és a halált érinti, mint az élet értékének megteremtésének módjait…  többek között. A számok hallgatása során megismerhetjük a vudu istenségek, a Loa panteonján, feltárva történeteiket és hiedelmeiket, hogy azok közvetítsék az album fő üzeneteit. Ezekből máris itt van három előzetesként.

Novomundo - Deathless (a Night of the Living Dead by George A. Romero Tribute)
Novomundo - The Coven (Official Music Video / Short Movie)
Novomundo - Vodun (Official Lyric Video)

Paganizer – Továbbra is 100% death metal

Devoured címmel osztotta meg hamarosan megjelenő albumának újabb dalát a svéd death metal legenda, a Paganizer. A Rogga Johansson vezette csapat tizennegyedik nagylemeze február 5-én As Mankind Rots címmel jelenik meg az Xtreem Music gondozásában CD, bakelit, kazetta és digitális formátumban. Csalódás kizárt. Továbbra is 100% death metalt kapunk!

PAGANIZER - Devoured (Official Visualizer) [2026]

Nytt Land – A Tajga gyermekei vagyunk

A szibériai Kalachinskból való és világszerte jól ismert pagan folk duó, a Nytt Land hamarosan tizedik nagylemezét adja ki. Aba Khan című lemezük várhatóan február 20- án jelenik meg, amiről máris itt van Taiga daluk animált videója.

Ez a dal nagyszerű anyánkról, Tajgáról és rólunk szól, akik az ő gyermekei vagyunk. Azokról szól, akik itt születtek Szibéria zord erdői, végtelen sztyeppéi és magas hegyei között. Mély tisztelettel ajánljuk ezt a dalt őseink emlékének!

Nytt Land - Taiga [Official Music Video]

A Nytt Land új lemezén ismét felveszi a korábbi, Ritual (2021) című albumukkal megkezdett stilisztikai fonalat. Ez azt jelenti, hogy a zene általánosságban a rituális dark folk alapjaira épül, amelyhez a szibériai duó többek között hazájuk őshonos hagyományainak elemeit is hozzáadja. Az Aba Khan-nal visszatér a kevésbé szigorú formulához, inspirációjukat egy egész éves, Szibéria hatalmas területein tett utazás adja. A pár utazásuk során új területeket fedezett fel, és megismerkedett az ott élő őslakos népek spirituális hagyományaival, Ennek az eredménye felbecsülhetetlen értékű kincsek gyűjteménye, amelyet tiszteletteljesen fordítottak le kortárs zenei nyelvre.

Fontos megemlíteni azt a zenei alapot, amelyből a Nytt Land kiindult, mivel a zenekar olyan kiadványokat is készít, amelyek célja Szibéria ősi és ma is élő sámán hagyományainak hiteles megőrzése és rekonstruálása. Ezeket azt előző, a Songs of the Shaman (2025) című albumuk is megtestesítették.

A lemezről korábban már bemutaott Totem és Tygir Tayii (Heavenly Sacrifice) dalaik videói itt nézhetőek meg.

Nytt Land - Totem [Official Music Video]
Nytt Land - Tygir Tayii (Heavenly Sacrifice) [Official Music Video]

Nytt Land – Aba Khan

(Prophecy Productions)

1. Aba Khan

2. Taiga

3. Totem

4. Uitag

5. Mansi

6. The Oath

7. Prayer

8. Tygir Tayii (Heavenly Sacrifice)

Zerre – Megzenésítik jelen világunk káoszát

Március 7-én a Dying Victims Productions kiadásában érkezik az old-school thrash/crossover vonalas német Zerre új albuma. Rotting On A Golden Throne című negyedik nagylemezük egy sötétebb, nyíltabban és egyben agresszívabb politikai nyilatkozat, mint az elődje.

A Zerre negyedik lemezén megzenésíti jelen világunk káoszát. A zenekar fejest ugrik a hatalom, a korrupció és az emberi bomlás rothadásába. Brutális filmzene egy olyan világ számára, amely a vég peremén billeg.” – olvasható a kiadó infójában.

A nyolc dalos lemezről az alábbiakban Pigs Will Be Pigs daluk hallgatható meg

Zerre - Pigs Will Be Pigs (Rotting on a Golden Throne 2026)

Zerre – Rotting On A Golden Throne

(Dying Victims Productions)

1. Intro

2. Pigs Will Be Pigs

3. Deception Of The Weak

4. Mental Vacation

5. Concrete Hell

6. Rotting On A Golden Throne

7. Killing Taste

8. No Alibi

Aggressive Perfector – Dead Undead – lemezelőzetes dal

A brit speed/thrash/heavy metalos Aggressive Perfector zenekar március 27-én a Dying Victims Productions gondozásában – CD, bakelit és digitális formátumban – adja ki Come Creeping Fiends című albumát. A lemez 2019-ben kiadott Havoc At The Midnight Hour debütáló albumuk egyenes folytatása lesz, amiről elsőként Dead Undead dalukkal ismerkedhettek meg.

Aggressive Perfector - Dead Undead (Come Creeping Fiends 2026)

Sylosis – Erased – új klip

The New Flesh címmel február 20-án jelenik meg a modern death/thrash vonalas brit Sylosis új nagylemeze, aminek második videójaként a Pavel Trebukhin által rendezett Erased nézhető meg.

Az Erased volt az egyik dal, amit az utolsók közt írtunk az albumhoz. Ahogy közeledett a leadási határidő, egyre inkább éreztük a nyomást, és ez segített abban, hogy ez a szám valami igazán különlegessé váljon. Van benne egy hatalmas refrén és az egyik kedvenc középső nyolc ütemes részünk, amit valaha írtunk. Alig várjuk, hogy élőben is bemutathassuk!

SYLOSIS - Erased (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

A Sylosis ezt a dalát sok más slágerével együtt január 30-án, Budapesten, a Barba Negra Blue Stageben, a Revocation, a Distant és a Life Cycles társaságában élőben is bemutatja a hazai közönségnek.

Tailgunner – Eulogy – új videó

Február 6-án a Napalm Records kiadásában érkezik a brit heavy metal új generációját képviselő Tailgunner második lemeze, a Midnight Blitz. A 10 számos korong harmadik videójukként máris itt van az Eulogy.

Az Eulogy az eddigi karrierünk legepikusabb kiadványa. Legfőképpen a Helloween-es és a Blind Guardian-os hőseink ihlették. Ez a Tailgunner, teljes gázzal, elmesélve egy epikus utazást a túlvilágba. Szükségünk volt egy videóra is, amely megfelelő ehhez a küldetéshez, ezért újfent felkértük Andy Pilkingtont a Very Metal Arttól, hogy segítsen nekünk. Andy először a Judas Priest Painkiller című albumán végzett munkájával keltette fel a figyelmünket, és természetesen a legutóbbi kislemezünkkel, a Tears in Rainnel is nagy sikert aratott. Mindenki készüljön fel a démonokkal való harcra, a tűzön és jégen való átjutásra, és a végzetes sorssal való szembenézésre! Ez az Eulogy!”

TAILGUNNER - Eulogy (Official Lyric Video) | Napalm Records

Tailgunner – Midnight Blitz

(Napalm Records)

1. Midnight Blitz

2. Tears In Rain

3. Follow Me In Death

4. Dead Until Dark

5. Barren Lands And Seas Of Red

6. War In Heaven

7. Blood Sacrifice

8. Night Raids

9. Eye Of The Storm

10. Eulogy

Puscifer – Menedék, híd, vagy koporsó

Normal Isn’t címmel február 6-án érkezik a Puscifer új lemeze. Újabb dalukként a ImpetuoUs ismerhető meg róla, ami vizuális videót is kapott. Ez a videó egyben betekintést is nyújt a Puscifer a hamarosan megjelenő Tales From The Pusciverse című képregénysorozatában. A mostani dalban nagyobb reflektorfénybe helyezik Bellendia Black-et, akit már korábbi, Pendulum videóban is láthattunk.

„Élvezd az ImpetuoUst – a Normal Ist új bemutatóját.

Nagyon várom, visszajelzéseket arról, hogy hova viszi az embereket ez a dal. Íróként elfelejtjük, hogy bizonyos értelemben ácsok vagyunk. Valamint építünk és nézőpontunk eltérhet az általunk kialakított térben lévő egyénektől. Ez a dal lehet menedék, híd, akasztófa, vagy koporsó?” – mondta Maynard James Keenan.

Puscifer - "ImpetuoUs" (Visualizer)

Új lemezükkel kapcsolatban Maynard James Keenan az alábbiakat osztották meg:

Határozottan támaszkodunk a korai hatásokra. Ez az a hely, ahol a gótika találkozik a punkkal. Ez az a hely, ahonnan én jövök. A Normal Isn’t tükrözi a jelenkorunkat. Előadókként és művészekként a mi feladatunk megfigyelni, értelmezni és beszámolni. Figyeljük a környezetünket, és megosztjuk, amit látunk. Márpedig ami körülöttünk látható, az nem tűnik normálisnak. Egyáltalán nem.”

A fent említett Pendulum daluk videója itt látható.

Puscifer - "Pendulum" (Official Music Video)