Szerző: Armand

Varmia – Különleges halott

A lengyel black / pagan folk metal zenekar, a Varmia Halloween hétvégéjén adta ki Zwykli Zmarli (közönséges halott) című új dalának videóját, mely egyben készülő, ötödik nagylemezük előfutára is.

A Zwykli Zmarli egy dal azok tiszteletére, akik már nem részei testünknek, de még mindig közöttünk vándorolnak. Őseink, az óporoszok, úgy búcsúztak el az elhunytaktól, hogy a felöltözött holttestet a házba tették, és körülötte lakomáztak, mintha még mindig egy átlagos lakó lenne. Ennek a szokásnak egy változata nem is olyan régen még élt néhány házunkban itt Észak- és Kelet-Lengyelországban. Egy rítus, amelyet az idő és a kultúra átalakított, de a lényege megmaradt. November 1-jén kapcsolatba lépünk a túlvilággal, és keressük azt a szálat, amely segít nekünk egyesülni az elhunytakkal. Ez a dal a mi vokális kísérletünk arra, hogy megteremtsük ezt a kapcsolatot.” – mondta a zenekar énekes, gitáros, szövegírója, Lasota.

VARMIA - Zwykli Zmarli - Ordinary Dead (Official Music Video)

Ez egyben az első dal is új albumról, amely az M-Theory Audio gondozásában jelenik meg 2026 tavaszán. A videóban bepillantást nyerhetünk az album felvételeibe, amelyek a Pieniężno városában, a Warmińskiej-i Zamek Kapituły-ban zajlottak. Ezt a számot is élőben vettük fel, ezek között a történelmi romok között. Ezek identitásunk szerves részét képezik.” – zárta mondandóját.

Architectural Genocide – A brutalitás következő szintje

A texasi brutal death metal gyilkológép, az Architectural Genocide öt év debütáló albuma, a Cordyceptic Anthropomorph megjelenése után adja ki második albumát. Malignant Cognition című lemezük hivatalos 2026. január 16-án fog megjelenni a Comatose Music kiadásában. A lemezről máris itt van az abszolút gyilkos atmoszférájú Malicious Wager című daluk, „melyben az Architectural Genocide egyre mélyebbre hatol a sötétségbe, és szabadjára engedi a kegyetlen brutalitás következő szintjét”. -olvasható kiadójuk közleményében.

ARCHITECTURAL GENOCIDE 'Malicious Wager' (Single / 2025)

Stryper – Karácsonyi témájú lemezt adnak ki

Karácsonyi témájú lemezt ad ki az amerikai keresztény hard rock/ heavy metalos Stryper. The Greatest Gift Of All című lemezük november 31-én fog megjelenni a  Frontiers gondozásában. A lemez ötletéről Michael Sweet, a zenekar énekes/gitárosa a következőket mondta:

Mióta csak 1985-ben megjelent a Reason For The Season dalunk, a rajongók állandóan teljes karácsonyi albumot kérnek tőlünk. Most végre elérkezett hát az idő! Öt tradicionális dalban és öt saját szerzeményben gondolkodtunk, hogy ne olyan legyen a lemez, mint az összes többi hasonló. A végeredménnyel nem is lehetnénk elégedettebbek!

A lemezről eddig szöveges videóval kísért daluk jelent meg.

Stryper - "On this Holy Night" - Official Lyric Video
Stryper - "Winter Wonderland" - Official Lyric Video
Stryper - "Still The Light" - Official Lyric Video

Rotten Sound – Új EP-t adnak ki

A finn grindcore daráló, a Rotten Sound december 12-én adja ki új EP-jét a Season of Mist gondozásában. Mass Extinction című mini-lemezükre nyolc gyilkos dal kerül fel, melyek közül elsőként a Brave New World hivatalos videója nézhető meg. Az EP 2023-as albumuk, az Apocalypse vonalát folytatja.

Ez az EP egyik legagresszívebb dala. A Brave New World arról szól, hogy a félrevezető információk, a megosztottság, az összeesküvés-elméletek és a cenzúra hogyan vezettek az emberek bizalmatlanságához. Az erős közösségi érzést ma már a szkepticizmus és a félelem váltotta fel. A hiteles és megbízható információkért folytatott küzdelem állandó harccá vált.”

Rotten Sound - Brave New World (Official Music Video)

Rotten Sound – Mass Extinction EP

(Season of Mist)

1. Recycle

2. Ride of the Future

3. Gone

4. Polarized

5. Brave New World

6. Empty Shells

7. Idealist

8. Mass Extinction

Death Obvious – Nem tudni mi várható, mi következik

A Death Obvious a semmiből bukkant fel, hogy kiadja debütáló albumát. A finn duó, amelyet Lea Lavey énekes, és a multi-zenész Sima Sioux alkot zenéjében a black, a death és a doom metal elemeit ötvözi, melyek által egy megrázó, mégis érdekes hangzást hoztak létre, ez furcsa módon egyszerre riasztó és megnyugtató. December 5-én, a Transcending Obscurity Records kiadásában megjelenő hét tételes Self Titled debüt-lemezükön egy bizarr, kísérteties kirándulásra invitálnak a komor sötétségbe, ahol nem tudni mi várható és mi következik. Első sétáitokat As Absence Expands Over Everything, valamint Santuario dalaik által tehetitek meg.

DEATH OBVIOUS (Finland) - As Absence Expands Over Everything | Transcending Obscurity
DEATH OBVIOUS (Finland) - Santuario (Avantgarde Death/Black/Doom Metal) Transcending Obscurity

Humming Whale – A hosszú munka gyümölcse beérett

November 21-én az Inverse Records gondozásában adja ki debütáló albumát a finn progresszív metalos Humming Whale. A zenekar elmondása szerint Chasing Rabbits című album munkálatai még 2016-ban kezdődtek meg gitárosuk, Lassi Paunonen házi stúdiójában. A dalok az elmúlt évek során folyamatosan finomodtak, fejlődtek és mostanra nyerték el végleges formáikat. A nyolc dalos lemezről kettő, a The Wake és az Ocular máris meghallgathatóak.

Gabbro – Sabbatista riffek Dél-Koreából

A Gabbro egy nehéz sabbatista heavy psych/doom/fuzz rock szólóprojekt Dél-Koreából. Alkotójáról sajnos nem sokat tudni, de hat dalos, október 4-én saját neve kiadott debütáló albuma az alábbiakban máris meghallgatható.

Nornes – Lassan égő melankólia

November 28-án érkezik a francia doom metal zenekar, a Nornes debütáló albuma, a Thou Hast Do Nothing. A Sleeping Church Records gondozásában megjelenő lemezre öt terjedelmes, gyásszal átitatott dal kerül fel, amelyek által az egzisztenciális kétségbeesésbe és az érzelmi sivárságba merülhetünk alá. Eben a lassan égő melankóliába való alámerülésben láthatjuk összeomlás szélén álló világot. A lemezről elsőként Oneness daluk ismerhető meg.

NORNES "Oneness" - SINGLE 2025

Nornes – Thou Hast Do Nothing

(Sleeping Church Records)

1. Never Ending Failure

2. A Rose To The Sword

3. Our Love Of Absurd

4. Perceptions In Grey

5. Oneness

Finality – Haunted – új videó

Az amerikai heavy metalos Finality két évnyi hallgatást után tért vissza Haunted című új dalának videójával. A dal története 2009-re nyúlik vissza. A dalalapötletét a zenekar énekese, Tony Asta írta barátja és egykori zenekartársa Joe Cady halála után, hogy tisztelegjen emléke előtt.

A Haunted nem szellemekről szól, hanem a bennünk csendben élő szellemekről –a változás, a kétség, a lelkiismeret minden suttogásának visszhangjáról. Az árnyék és a fény közötti térben a Haunted a lélek végtelen küzdelmének tükre, hogy megtalálja önmagát.”

Finality - Haunted (Official Video)

Calcraft – Klasszikus horrorfilmek bűvöletében

A texasi death metal banda, a Calcraft november 21-én a Lifeforce Records gondozásában adja ki új albumát Reborn Through Torture. A lemezükről Perpetually Stabbed daluk videóját osztották meg.

A Calcraft dalszövegeit a Giallo horror és a klasszikus amerikai slasher filmek ihlették. Ez nem egy vadonatúj határterület az amerikai death metal számára, hanem inkább a nagyra becsült hagyomány folytatása. Hasonló azokhoz a pólusokhoz, amelyekhez a horrorközönség hozzászokott, amikor egy új filmet néz a moziban. Az Perpetually Stabbed tekinthető az album horror iránti tematikus tisztelgésének csúcspontjának.”

CALCRAFT - Perpetually Stabbed (official music video)