Szerző: Etele

Kun Péter emlékkiálítás

20 éve, 1993. július 10-én hunyt el Kun Péter, korának egyik legtehetségesebb gitárosa. Rövid pályafutása 1984-ben, saját alapítású zenekarában, a Tritonban kezdődött, játszott a Magazin, a Sing Sing, és a Pokolgép zenekarokban, majd tragikus halálát megelőzően az Edda gitárosa volt. Az űr, amit maga mögött hagyott, rajongói számára a mai napig betöltetlen.

A szomorú évforduló alkalmából 2013. augusztus 17-19. között Kun Péter emlékkiállítás kerül megrendezésre a Zorall Sörolimpia keretein belül, a balatonszemesi Rider Beachen. Kiállításra kerül majd Kunos gitárja, dzsekije és egyéb emléktárgyai is. Megismerhetjük részletes életrajzát, barátain és pályatársain keresztül.

Deep Purple a FEZEN Fesztiválon

Az alábbi hírlevél érkezett a FEZEN Fesztivál szervezőitől:

Kevés legenda él és virul napjainkban, és még kevesebb teszi tiszteletét közülük Székesfehérvárott. A Deep Purple viszont alsó hangon is legenda, mától pedig hivatalos, hogy amennyiben a Föld 2013-ban is forogni fog, ők bizony itt lesznek! Helyszínt a FEZEN Fesztivál biztosít a jövőre 45. életévébe lépő, megkerülhetetlen jelentőségű csapatnak, és abban már most egészen biztosak lehetünk, hogy ezzel városunk évezredes történelemkönyve egy igen fontos fejezettel bővül augusztus 3-án, a MÁV pályán.

A hírt Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere jelentette be december 6-i sajtótájékoztatóján; megerősítendő az információt ezzel szinte egy időben a zenekar hivatalos oldalán is megjelent a 2013. augusztus 3-i koncertdátum.

Úgy tűnik idén Yule szelleme igazán kedves az igazi zene fanatikusokkal, hiszen a város önkormányzatának jóvoltából december 24-ig közel fél áron, 8700 Ft-ért lehet megvásárolni a FEZEN bérletet. „Egy több generációt megszólító, korszakos jelentőségű zenekar a Deep Purple. Jelenlétük Székesfehérváron nagyban hozzájárul a 2013-as Szent István emlékév méltó megünnepléséhez. Mikor Székesfehérvár Város Önkormányzata 3 évvel ezelőtt arról döntött, hogy megemeli a FEZEN Fesztivál támogatását, tette mindannak reményében, hogy ne csak a város, az ország, hanem a határainkon túl élőknek is vonzó legyen a fesztiválra ellátogatni és a belépőjegyek árát alacsonyan tudjuk tartani.”- fogalmazott a polgármester.
_ELVALASZTO_

Az, hogy a Purple egészen elképesztő népszerűségre tett szert és, hogy a mai napig minden idők egyik legismertebb (és legelismertebb) rock zenekaraként működhet, annak köszönhető, hogy több hidat építettek, mint amennyi a Dunát átszeli, ezáltal több embert hoztak össze, mint a városegyesítés kora. Kísérletező kedvükben megannyi stílust házasítottak: rockot a komolyzenével, bluest a progresszívvel, popot a pszichedelikus hatásokkal, ezzel pedig szélesre tárták a világ arénáinak kapuit, és a tömegek hömpölyögtek, hömpölyögnek azóta is megállás nélkül befelé. Ebben elévülhetetlen szerepe van az olyan generációs himnuszoknak is, mint a Black Night, a Perfect Strangers, vagy minden hangszerboltos verejtékes rémálma, a Smoke On The Water. (Sokat elmond a dal erejéről, hogy tíz gitárosból hét a mai napig ennek főriffjével próbálja ki az áhított hangszert.) Emellett nem csak a közönség és a zenész szakma hajtott egyként fejet előttük, de a Guiness Rekordok Könyvébe is beírták nevüket: 1972-ben elnyerték „A leghangosabb pop zenekar” címet.

Karrierjük során 18 stúdióalbumot adtak ki, ezeknek több mint fele a slágerlisták élmezőnyét ostromolta, összesen bőven megfejelve a 100 millió eladott példányt. Megszámlálhatatlan koncertlemezük jelent meg, melyek közül leghíresebb, az 1972-es Made In Japan, melyet sok helyen minden idők legjobb élő felvételeként jegyzik. A FEZEN-en is megfordult Dream Theater például több ízben lerótta tiszteletét a csapat előtt azzal, hogy teljes egészében előadták ezt az anyagot. Kevés kereskedelmileg gyengébben teljesítő lemezük is bővelkedik a zenei értékekben, minden korszak meghatározó volt a mögöttük sorakozó muzsikusgenerációk számára. Egyaránt erős hatást gyakoroltak olyan tradicionális bandákra, mint az Iron Maiden, és olyan progresszív csapatokra, mint a Mars Volta, a tavalyi FEZEN legzajosabb sikerét elérő Machine Head pedig a nevét is a Purple egyik klasszikus albumáról kölcsönözte.

Négy és fél évtized elképzelhetetlen változások nélkül, ezek pedig több ízben érintették a zenekar felállását, ám nálunk a lehető legklasszikusabb formáció háromötöde tiszteletét teszi! Jon Lord, a Hammond Ura, minden idők egyik leghíresebb billentyűse idén nyáron elhunyt, így ő már sajnos nem, de az együttest vele megalapító Ian Pace, A Purple énekes Ian Gillan, Roger Glover basszer (szintén a klasszikus felállás alappillére), a közel 20 éve csatlakozott Steve Morse és a Lord helyén játszó Don Airey itt lesznek! Ez az impozáns névsor pedig az egyik oka annak, hogy a legenda szó velük kapcsolatban kevés, hiszen nem egy, hanem egyszerre öt legenda lesz jelen augusztusban Székesfehérváron. Amit pedig nekünk játszanak majd, az egyértelműen felejthetetlen lesz, hisz ők mindig meglepik a közönséget.

A „világ egyik legtöbbet turnézó zenekara” címet büszkén viselő formáció a kiszámítható rutint elkerülendő, a jól ismert dallamokat improvizatív, izgalmas zenei betétekkel dobja fel, ezzel pedig minden koncertjüket megismételhetetlen eseménnyé teszik!

Kroda – live album

2012. november 29-én jelent meg az ukrán Kroda Heil Ragnarok Live under Hexenhammer élő lemezes albuma.
A teljes album meghallgatható az alábbi linken:
http://kroda.bandcamp.com/

1.Schwarzpfad V – Kalte Aurora (intro I)
2.Schwarzpfad I – First Snow
3.Schwarzpfad II – Universal Provenances
4.Schwarzpfad III – Forefather of Hangmen
5.Schwarzpfad IV – Heil Ragnarok!
6.Noregsgard (Storm cover)
7.Kroda (ntro II)
8. Eternal Path of Legends
9. In the Smoke Breath
10.Beginning of the Wild Winter Night of Oskorei
11.Soul Wandering (Summoning cover) (intro III)
12.The Passing of the Grey Company (Summoning cover)
13. Der Scharlachrote Tod (Absurd cover)

Vreid – A hatodik

Javában zajlanak a Vreid új albumának munkálatai, amely az Indie Recordings gondozásában fog megjelenni 2013. február 22-én. A korong címe: Welcome Farewell.

1.The Ramble
2.Way of the Serpent
3.The Devil’s Hand
4.Welcome Farewell
5.The Reap
6.Sights of Old
7.Black Waves
8.At the Brook

Devilish Triumph Tour 2012

Október 31-én bécsi állomásához ért a Devilish Triumph turné, melynek a Viper Room adott otthont. Amikor a helyszínre értem volt még egy órám a kapunyitásig, amelyet a környék feltérképezésével töltöttem. Később visszaértem a helyszínre láttam, hogy Ole Hartvigsen (Mistur basszusgitárosa) hagyja el az épületet és a turnébusz felé tart, kiderült, hogy 2011-óta a Kampfar sorait is […]

Tovább »

Fire Walk With Me, European Tour Vol. I.

A „Fire Walk With Me” egy koncertsorozat / fesztivál Norvégiában, amely idén első alkalommal kibővült egy tíz állomásból álló európai turnéval is. Sajnos Magyarország nem szerepelt a listában, viszont Csehország (Prága), Ausztria (Bécs) és Horvátország (Zágráb) igen. Jómagam a bécsi állomást választottam, ahol az Escape Metalcorner adott neki otthont. Most voltam ott először, és nagyon […]

Tovább »

Serpent Sermon Tour 2012

Ismét kinyitotta kapuit a Yuk! Ennek alkalmából augusztus 31-én a doom kedvelőinek kedveztek, szeptember 1-én a thrash kapott főszerepet, szeptember 3-án pedig a black/death metal. A kapunyitás 18:00 órára volt meghirdetve. Némi csúszással (kb. 15 perc) meg is történt. Előtte és ezen idő alatt már folyamatosan érkeztek az emberek és várták, hogy bejuthassanak. Némi várakozás után […]

Tovább »

Tankard – új klip

Elkészült a Tankard zenekar új vidóklipje, amelyet a július 27-én megjelenő A Girl Called Cerveza lemezük címadó dalához forgattak.

TANKARD - A Girl Called Cerveza (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

1.Running on Fumes
2.A Girl Called Cerveza
3.Witchhunt 2.0
4.Masters of Farces
5.The Metal Lady Boy
6.Not One Day Dead (But One Day Mad)
7.Son of a Fridge
8.Fandom at Random
9.Metal Magnolia
10.Rapid Fire (A Tyrant’s Elegy)

Idén október 28-án, a budapesti Dürer Kertben élőben megtekinthető a banda.

Korpiklaani – új klip

Elkészült a finn Korpiklaani új videóklipje, melyet a Rauta dalhoz készítettek. A klip elérhető finn, illetve angol nyelven is.

Finn:

KORPIKLAANI - Rauta (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

_ELVALASZTO_

Angol:

KORPIKLAANI - The Steel (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

Nyolcadik nagylemezük augusztus 03-án lát napvilágot Manala címmel, a Nuclear Blast gondozásában. A limitált digipack verzión angol nyelven is hallható az új korong.

1.Kunnia
2.Tuonelan Tuvilla
3.Rauta
4.Ruuminmultaa
5.Petoeläimen Kuola
6.Synkkä
7.Ievan Polkka
8.Husky Sledge
9.Dolorous
10.Uni
11.Metsälle
12.Sumussa Hämärän Aamun

Denial of God

Az idei év fémzenei szempontból elég változatos, egyre több- és több nemzetközi zenekar látható/hallható a magyar színpadokon, ráadásul olyan bandák is, akik eddig még nem játszottak Magyarországon, vagy nagyon rég… Június 2-án, szombaton is ilyen estére lehetett számítani, ugyanis kishazánkba látogatott a soenderborgi Denial of God! Személy szerint már nagyon régen vártam arra, hogy élőben […]

Tovább »