Szerző: Armand

Humulus – Varázslók és elkárhozott lelkek

A pszichedelikus stoner rockot játszó olasz Humulus október 9-én adja ki ötödik nagylemezét Smuggler’s Cave címmel. A hét dalos korongot a Ripple Music fogja kiadni.

A lemez alapjai a zenekar 2023-as Flowers Of Death című albumának Európai turné körútjának szünetekben rögtönzött improvizációiból születtek meg, amint aztán órákig tartó, maratoni próbatermi felvételek során dalokká kovácsoltak. Lemezük hét dala a klasszikus stoner crunch-tól a pszichedelikusabb és introspektívebb mélységekig nyúlnak, szövegeikben pedig titokzatos helyszíneken, varázslókról szóló meséken, elkárhozott lelkek és sötét erdők árnyékán keresztül vezetik át hallgatóikat. Kedvcsinálóként máris itt van Rise And Fall című daluk.

Servant – Tabula Rasa – új videó

A német black metal horda, a Servant közzé tette új dala, a Tabula Rasa hivatalos klipjét. A videóban a GROZA gitárosa P.G. vendégeskedik. A dal a zenekar október 2-án Lux Ex Inferis címmel megjelenő negyedik albumának első előzetese. Az album az AOP Records gondozásában fog megjelenni rajta kilenc dallal.

Servant - Tabula Rasa feat. P.G. of GROZA (Official Music Video)

Servant – Lux Ex Inferis

(AOP Records)

1. In Noctem

2. Tabula Rasa feat. P.G. from GROZA

3. Glorification

4. Thanatos, Embrace of the Night

5. De Profundis feat. Lethian from Nornír

6. Lux Fulget

7. Of Stones, Sleep and Death

8. The Accuser

9. Hypnos I See You

Cloven Hoof – Érkezik a 10. nagylemezük

A legendás brit heavy metal banda, a Cloven Hoof szeptember 25-én, a High Roller Records gondozásában adja ki tizedik nagylemezét Never A Prophet In Your Own Land címmel.

A Never A Prophet In Your Own Land előző albumunk, a Heathen Cross egyenes folyatatása. Ez is ez egy nagyon változatos album, nagy tempójú dalokkal, gyorsabb ritmusokkal, epikus kompozíciókkal.  Ebben az albumban minden benne van, amit csak egy heves metalalbum kínálhat.”

A 10 dalos lemez első dalaként a szöveges videóval kísért Iron Mask ismerhető meg.

CLOVEN HOOF - "Iron Mask" (LYRIC VIDEO | HIGH ROLLER RECORDS)

Cloven Hoof – Never A Prophet In Your Own Land

(High Roller Records)

1 Terror from the Sky

2 Conquistador

3 Never a Prophet

4 Gypsy Roller

5 The Bigger They Are

6 The Man in the Iron Mask

7 Phantom Chaser

8 Flying Dutchman

9 Prodigal Son

10 Seven Sacred Wonders

Fog Wall – Dark fantasy death metalban

Az amerikai death metal duó, a Fog Wall szeptember 4-én jelenteti meg debütáló albumát Gloomweaver címmel. A 10 dalos album ötvözi a dark fantasy-t, a horrort és a zúzós extrém metal hangulatát.

 A Fog Wall két barát Zak Brady és Alex Malmquist projektje, akik régóta megszállottjaik sötét fantasy történeteknek, horror művészetének és a videojátékok által teremtett világoknak. Céljuk, hogy ezekből egy saját, jellegzetes death metal identitás teremtsenek meg.

A Gloomweaver egy a fantasy irodalom legsötétebb zugaiból, valamint a japán FromSoftware játékstúdió által létrehozott brutális univerzumából inspirált koncepció. Az albumon olyan témák, mint az elátkozott erődök, emberfeletti lények és félelmetes rituálék, sűrű gitárhangokon és agresszív vokális előadásokon keresztül kerülnek bemutatásra.” – mondták lemezükről, aminek első előzetesét vad hangulata Knife, Sting, Tooth daluk által ismerhető meg.

Knife, Sting, Tooth

Beyond Seventh Dimension – Lemezelőzetesek

A Beyond Seventh Dimension egy finn atmoszférikus black metal zenekar, amely 2025-ben egy egyszemélyes instrumentális projektként indult, ám gyorsan Anssi Pennanen dobos (Sincreation) és Saku Moilanen gitáros/basszusgitáros (Before the Dawn, Godflesh Deformed, Red Moon Architect, Slaughterror) duójává fejlődött. Szeptember 4-én az Inverse Records gondozásában adjál ki debütáló albumukat Tähtien ikuinen Suru címmel, amelyről eddig két daluk, az ‘Eternal Love For The Unreachable és a Silurian Seas kerültek bemutatásra.

Beyond Seventh Dimension - Eternal Love For The Unreachable
Beyond Seventh Dimension - Silurian Seas

End of Green – Újra a mélységbe tekintenek

Kilenc év után új albumával tér vissza a német gótikus metal színtér egyik legmeghatározóbb zenekara az End of Green. Ashes & Gold címet viselő albumuk december 4-én fog megjelenni a Reaper Entertainment kiadásában. A 10 + 1 bónusz dalos album témáját tekintve „a kétségbeesés és a remény, a fájdalom és az erő, a sötétség a mélységbe tekint„. Első videóját címadó daluk kapta meg.

END OF GREEN - Ashes & Gold (Official Music Video)

Chelsea Wolfe – A szellemeket ugyanúgy kísértik az élők

A folk doom előadó, Chelsea Wolfe bejelentette kilencedik stúdióalbumát, amely The Dark címmel augusztus 21-én jelenik meg a Loma Vista gondozásában.

A szellemeket ugyanúgy kísértik az élők, mint az élőket a szellemek. Ezen az albumon nem mutogatok senkire. Vállalom a felelősséget. Valakire, aki mérgező jelenlét lehetett az életemben… talán én is rossz voltam nekik. Rendben van, ha eltávolodunk az ilyen típusú kapcsolatoktól, amelyek látszólag csak zavart okoznak mindkét fél számára, miután hosszasan próbáljuk megoldani a helyzetet.” – foglalta egybe új lemeze lényegét.

A 10 dalos albumról eddig három dalának hivatalos videói kerültek bemutatásra.

Chelsea Wolfe - The Dark (Official Visual)
Chelsea Wolfe - Cold (Official Music Video)
Chelsea Wolfe - Death is Not the End (Official Visual)

Chelsea Wolfe december 7-én visszatér Budapestre, hogy az Akvárium Klubban adjon koncertet.

Misery Index – Tartsd tiszteletben a természet csodáit

A baltimore-i deathgrind banda, a Misery Index négy év után tért vissza Feral Future című új kislemezes dalával. A dalhoz egy szöveges videó is készült ezt láthatjátok az alábbiakban. Jason Netherton basszusgitáros/énekes a következőket osztotta meg új daluk kapcsán:

A Feral Future arról szól, hogy változtassuk meg a természethez fűződő viszonyunkat. A természet nem olyasvalami, amit irányítunk, vagy aminek a határain kívül létezünk. Hanem olyan dolog, amelynek mindig és mindenhol részesei vagyunk. Ez a dal a sérült és eltorzult emberi terek újravadítását hirdeti, helyreállítva azt a vad kapcsolatot, amely tiszteletben tartja a természet fenséges csodáját.

A Feral Future volt az egyik első dal, amelyet készülő nyolcadik stúdióalbumunkra írtuk, amelyet a Season Of Mist fog kiadni.

Misery Index - Feral Future (Official Video)

Psycroptic – Hallgasd meg új lemezüket

Az ausztrál tech-death metal veterán Psycroptic kiadta kilencedik nagylemezét The Pulse of Annihilation címmel. Az albumról címadó daluk kapott friss videót.

Imádom ezt a számot. Az a fajta dal, ami hallgatás közben képekben pompázik. Lassú, olvadt bevezető… a következő pillanatban máris futnod kell az életedért. Nagyszerű, intenzív pillanatok, mindezt jó móka közepette. Kibaszottul agresszív, de olyan is, mint egy bulizós dal! Nagyon ajánlom.” – mondta Todd Stern basszusgitáros.

Psycroptic - Ashes of a New Dawn (Official Video)

Az albumra kilenc OSDM gyökerű, de a műfajt némileg új szemszögből megközelítő dal kerül fel, amelyekről Joe Haley gitáros a korábbiakban így beszélt.

Az Old-school Psycroptic-riffelés adott, de keveredik egy kicsit sludge-os, lazább, progos-témákkal való megközelítés is. Minden egyes általam irt dalban van egy ilyen ’tempó’, amely végtelen headbangelést tesz lehetővé, és teret hagy a fantasztikus vokál-témáknak. Ráadásul van bennük egy jammelős rész, ahol a gitár teljes erővel szól.

Psycroptic - The Pulse of Annihilation (FULL ALBUM)

Crawlers – Minden COOL

A zenéjében az alter-rock és a grunge rock hatásait ötvöző liverpooli Crawlers nevű csajzenekar a napokban osztotta meg COOL című szöveges videóját. Videójuk dala augusztus 14-én megjelenő Turn Off Your TV című EP-jük újabb előzetese. A dalban egyszerre reflektálnak személyes és társadalmi problémákra.

A COOL arról szól, hogy milyen állandó nyomás alatt éljük életünket. Áállandóan azt akarjuk mutatni, hogy minden rendben van, miközben belül darabokra hullunk. Valamint arról is beszél, amikor az ember különböző menekülési módokkal próbál megbirkózni a társadalmi problémáival szemben, miközben fenntartja a látszatot, hogy minden rendben van.” – mondta Holly Minto énekesnő.

CRAWLERS - COOL - LYRIC VIDEO

Hasonló témákat boncolgat EP-jük korábbi videója, az AFRAID TO DIE is.

CRAWLERS - AFRAID TO DIE - LYRIC VIDEO