Szerző: ensomhet

Cloudscape

A svéd CLOUDSCAPE a „Crimson Skies” nevet adta új, második albumának, mely 2006 júniusában jelenne meg Európában a Metal Heaven kiadó gondozásában. Az ázsiai kiadást 2006 őszére ütemezték a Marquee/Avalon kiadó által. Az album grafikája Mattias Norén-tól származik.

A zenekar december 26-án vonul be a Malmö-i RoastingHouse stúdióba, hogy Anders „Theo” Theander producer és Pontus Lindmark segítségével felvegyék az új CD-t, mely a zenekar szerint „egy kicsit dallamosabb és kissé progresszívebb lesz, mint a debütáló album volt”.

MetalMania 2006

Alakul a 2006. március 3-án a PeCsában megrendezésre kerülő MetalMania 2006 fesztivál programja. Jelenleg a következő külföldi bandák fellépése várható:
TESTAMENT, ANATHEMA, NEVERMORE, SOILWORK, CARPATHIAN FOREST, CHARON, PAINMUSEUM

Rajtuk kívül valószínűleg lesz még 1 külföldi csapat, akik a kisszínpadon játszanak majd.

Hazai bandák közül eddig a Gire, CasketGarden, The Dethroners, Relikvia, Prompt és Black Leaves nevei lettek megemlítve.

Jegyinfó a szervező Negative Art honlapjáról:
„Elkezdtük a jegyárúsítást is: az első 100 jegyet 6000 Ft-ért vehetitek meg pénteki Marco Polo Clubos bulijainkon és a negative art online boltján keresztül. Szokásos jegyértékesítő helyeinket, a Ticketportal.hu-nál és a Ticket Expressnél is rendelhetők már a jegyek, valamint megszokott lemezboltokban is nyugodtan keressétek a MM2006 belépőket. A jegyár január 31-ig 6500 Ft, érdemes minél hamarabb bebiztosítani a helyeket, mert az utóbbi évek egyik legerősebb metal bulijának ígérkezik a fesztivál!”

További infók: www.negativeart.hu

Radio Criminals

Az alábbi hírt kaptuk a Start Produkciós Irodától a Radio Criminals zenekarral kapcsolatban:

„Holnap, tehát kedden, délben Radio Criminals interjú a Főnix TV-ben, és az új clipet is leadják. Szintén ezen a napon, délután 5 körül a Fix Rádióban interjúzik a csapat.”

Frissült a zenekar holnapja is: www.radio-criminals.com

Aljas Kúszóbab hírlevél

Nagy a készülődés Babföldön, hogy igazán maradandó élményben legyen része mindenkinek, aki december 13-án, kedden, ellátogat a fővárosi Petőfi Csarnokba, az Első Budapesti Babkarácsonyra.

A legfrissebb szenzáció, hogy az este sztárvendége, a 12-szeres Magyar bajnok, freestyle Világkupa bronzérmes, amerikai freestyle 4. helyezett és MX1 motocross VB versenyző, NémeTH Kornél lesz! Kori már látható volt az „Itt az én időm” című videoklip főszerepében. De hogy milyen meglepetésre készülnek srácok a felejthetetlennek ígérkező estére, arról csak találgatni lehet.

Egy biztos, ha összeadjuk a motocrosst, Németh Kornélt, a Petőfi Csarnokot és az Aljas Kúszóbabot, egy igen veszélyes keveréket kapunk ami hatalmasat fog robbanni december 13-án!”

Aljas Kúszóbab turnédátumok:
GYŐR
2005. november 4. (péntek)
Kentucky Music Pub (Móricz Zs.rkp. II. hajója)
Kezdés: 18:00 – Belépő: 1000

ZALAEGERSZEG
2005. november 5. (szombat)
Atlantis
Kezdés: 18:00 – Belépő: 1000

ELSŐ BUDAPESTI BABKARÁCSONY
2005. december 13. (kedd)
Budapest, Petőfi Csarnok
Kezdés: 18:00 – Belépő: 1900

PÉCS-BABKARÁCSONY
2005. december 20. (kedd)
Pécs, Ifjúsági Ház
Kezdés: 18:00 – Belépő: 1400

2004.10.02. III. Szólarádió Underground Fesztivál (Debrecen, Új Vigadó) – Phaidon, Chrysos Calva, Watch My Dying, Ahriman, Tesstimony

A Debrecenben és környékén fogható Szólarádió Underground című műsorának szerkesztői immár harmadik alkalommal vállalkoztak arra, hogy összehozzanak egy minifesztivált, melyen nem túl közismert, de mindenképpen változatos és igényes zenét játszó csapatok mutatkozhassanak be az ország keleti részében. A fesztivál az Új Vigadó nevű helyen került megrendezésre, mely már tavaly is nagyszerűen bevált. Az eredetileg hat […]

Tovább »

Gorgoroth

Novermber 2-án startol a norvég Gorgoroth európai turnéja, melyen a szintén norvég 1349 kíséri őket. A turné érinti Magyarországot is, november 15-én a Kultiplexeben játszanak (vendég a Gholgoth).

Az „Ad Majorem Sathanas Gloriam” című következtő albumuk megjelenése a stúdiómunkálatok miatt csúszik, ezért a turné különböző állomásain élő felvételeket rögzítenek és ezekből „True Norwegian Black Metal” címmel koncerlemezt fognak kiadni.

Tervben van még egy album, mely várhatóan 2007 késő őszén fog megjelenni, s a zenekar 15 éves fennállását ünnepli meg vele.

Gorgoroth / 1349 túrnédátumok:
11.02. „Nouveau Casino” – Paris, France
11.03. „Mephisto” – Barcelona, Spain
11.04. „Caragol” – Madrid, Spain
11.05. „Sala Musicalia” – Alicante, Spain
11.06. „Sala Q” – Sevilla, Spain
11.08. „Colinas Bar” – Branca, Portugal
11.09. „Trunk” – Irun, Spain
11.10. „Rockstore” – Montpellier, France
11.12. „Bikini Test” – La Chuax de fonds, Switzerland
11.13. „Alpheus” – Rome, Italy
11.14. „Ortobar” – Ljubljana, Slovenia
11.15. „A 38” – Budapest, Hungary
11.16. „Guru Club” – Zilina, Slovakia
11.17. „Planet Music” – Vienna, Austria
11.18. „Mír” – Unerske Hradiste, Czech rep
11.19. „East club” – Bischofswerda, Germany
11.20. „K17” – Berlin, Germany
11.22. „Backstage” – München, Germany
11.11. „Goldene Krone” – Darmstadt, Germany
11.24. „Markthalle” – Hamburg, Germany
11.25. „Basement” – Rotterdam, Holland
11.26. „Rock City” – Nottingham, UK
11.27. „Voodo Lounge” – Dublin, Ireland
11.28. „Satans hollow” – Manchester, UK
11.30. „Underworld” – London, UK
12.01. „Goudvishal” – Arnhem, Holland
12.02. „Voxhall” – Aarhus, Denmark
12.03. „Kolingsborg” – Stockholm, Sweden
12.04. „Musikens Hus” – Göteborg, Sweden

V. Szóla Rádió Underground Fesztivál

Az V. Szóla Rádió Underground Fesztivál 2005. október 22-én szombaton kerül megrendezésre új helyszínen, a debreceni Klinika Moziban. Az eddigiektől eltérően most ismertebb bandák is színesíteni fogják a programot. A Blind Myself neve már sokak számára ismerősen csenghet, de talán a lassan 20 éves debreceni Diktátor zenekart sem kell külön bemutatni, akik lemezbemutatót fognak tartani az augusztusban megjelent „Vigyázz, jön a vadász” albumuk kapcsán. Egy újabb érdekessége a fesztiválnak, hogy az ugyancsak debreceni Chrysos Calva zenekar itt ünnepli 5 éves születésnapját, így rengeteg meglepetés, sok vendég várható koncertjükön. Fellép még a ritkán koncertező kisvárdai Moon Of Soul, akik már az Evergrey előtt is játszottak és két igen erős lemezzel rendelkeznek. Végül, de nem utolsósorban még két mostanában magukról egyre többet hallató zenekar is tiszteletét teszi, ők a zúzós északias metalt játszó tatai Killing Art és a komplex, modern hatású metalt nyomó hajdúböszörményi Inner Din.

A koncertek előtt 16 órától a helyszínen filmvetítések és közönségtalálkozó lesz a fellépő zenekarokkal, valamint természetesen a stand sem maradhat el, ahol a fellépők hanganyait, pólóit és egyéb más érdekességeket is megtalálhatsz majd.

A rendezvénnyel és a bandákkal kapcsolatos friss hírek, információk, interjúk és játékok a Szóla Rádió Underground című műsorában és az underground@szolaradio.hu e-mail címen kapható.

Chrysos Calva

Frissült a thrash metal-t játszó debreceni Chrysos Calva zenekar honlapja, ahonnan az alábbi híreket lehet megtudni:
A zenekar 5 éves fennállását október 22-én ünnepli az V. Szóla Rádió Underground Fesztiválon (Debrecen, Klinika Mozi), ahol egy hosszabb koncert keretében régebbi számokat is előadnak vendégek közreműködésével. (A fesztiválon fellép még: Blind Myself, Diktátor, Killing Art, Inner Din, Moon of Soul)
Nemrég készült egy interjú a zenekarral, mely a debreceni Total Underground újságban jelent meg, de olvasható a zenekar honlapján is.
Egy új hangzóanyagon is dolgoznak a srácok, mely nagyjából már összeállt, s terveik szerint jövő év elején lát napvilágot. Mivel erre akanak koncentrálni, így a koncertezés kicsit szünetel.
A honlapjukra felkerült néhány háttérkép is.

Stainless Steel – Wigant – 2000

A csolnoki Stainless Steel zenekart 1994-ben alapította 4 rockzene iránt rajongó fiatal, majd csatlakozott hozzájuk egy újabb gitáros, így lett teljes a felállásuk. A kritika tárgyát képező Wigant album előtt két demót is rögzítettek (Tűzpróba – 1997, The Fable of Prowess – 1999), ennek ismeretében talán már nem tűnik túl merész vállalkozásnak, hogy első albumként […]

Tovább »