Szerző: farrrkas

Whispering Woods – Elkészült a második lemez

Még februárban megjelenteti második lemezét a kolozsvári Whispering Woods zenekar. A szimfonikus/gótikus/doom metalt játszó csapat 2011-ben debütált a Fairy Woods lemezzel, amit most a Perditus et Dea című album követ. A Loud Rage kiadó gondozásában készült anyag keverését és utómunkálatait a finn Hiili Hiilesmaa végezte, aki korábban az Amorphis vagy a Swallow The Sun lemezein is dolgozott.

A csapat körül felgyorsultak az események, ugyanis jelenleg klipet forgatnak, majd áprilisban indulnak első európai turnéjukra. Ha belehallgatnál az új lemezükbe, ez az ízelítő biztosan megteszi a klip érkezéséig.

Whispering WoodsPerditus et Dea

1.Perditus
2.Original Sin
3.Demon Blood
4.Călușarii
5.Autumnal
6.My Altar
7.Farewell Ladybug
8.Poetica
9.If Ever
10.Timeless
11.Circle Complete
12.Dea

Whispering Woods – Perditus et Dea – 2015

A hét (koncerteken nyolc) tagot számláló Whispering Woods 2011-ben jelentette meg Fairy Woods című első lemezét, amely jelen pillanatban nálam a bepótolandó lemezek közé sorolódik. Az ezt követő Perditus et Dea éppen ebben a hónapban lát napvilágot, ezért az alábbiakban ez lesz írásom tárgya. Bevallom, stílusbeli besorolása miatt, kicsit félve kezdtem el hallgatni a szimfonikus/gótikus […]

Tovább »

Subarctic Nocturnes – Doom válogatás

A Hypnotic Dirge kiadó egy ingyenesen letölthető doom válogatást tett közzé Subarctic Nocturnes néven. E háromfelvonásos kiadvány első részének a címe Doomed To Be. A kiadó a következőket nyilatkozta az összeállítás kapcsán:

„Idén valami sokkal átfogóbb kiadvánnyal rukkolunk elő, mint eddig bármikor. Ez egy három részből álló válogatássorozat lesz, minden részben más-más műfajra fektetve a hangsúlyt. Mindhárom összeállítás napvilágot lát majd az elkövetkezendő hónapokban. Kimondhatatlanul büszkék vagyunk az első megjelent anyagra, amely a doomhoz köthető irányzatok egyes képviselőinek ad érvényesülési lehetőséget. A zenekarokat gondosan válogattuk ki, hogy a veterán bandák is éppúgy jelen legyenek, mint az újonnan jöttek. Ami a választékot illeti, a dallamos death-doomtól, a gótikuson doomon át, egészen a sludge dooming minden megtalálható.”

A lemez letöltéséhez klikkelj ide, vagy pedig hallgasd meg itt:

<a href=”http://hypnoticdirgerecords.bandcamp.com/album/subarctic-nocturnes-doomed-to-be-volume-i-2015″>Subarctic Nocturnes: Doomed to Be [Volume I: 2015] by Hypnotic Dirge Records</a>

Subarctice NocturnesVolume I: Doomed To Be

1.Altars of Grief – The Plague that Haunts the Darkness
2.Orphans of Dusk – Nibelheim
3.Norilsk – Planète heurt
4.Psychotic Gardening – Searing Cital
5.Lavagoat – Ageless Nonsense
6.Nethermost – Weald Reams
7.Lycanthia – The Harbinger
8.Evadne – Colossus
9.Human Collapse – Deep
10.Enshine – Above Us
11.Atten Ash – The Hourglass
12.Woccon – Wandering

Heidevolk – A nyitódal klipje

A Heidevolk folk metal harcosai Hollandia erdeiből szólnak hozzánk. A Velua című új lemezhez elkészült a nyitódal klipje, a Winter Woede. A szöveg egy száműzetett katonáról szól, akinek a túlélésért kell csatába szállnia. A lemez március 20-án jelenik meg a Napalm kiadó gondozásában.

HEIDEVOLK - Winter Woede (Official Video) | Napalm Records

Heidevolk Velua

1.Winter Woede
2.Herboren in Vlammen
3.Urth
4.De hallen van Mijn Vaderen
5.De Vervloekte Jacht
6.Het Dwalende Licht
7.Drankgelag
8.Velua
9.Een Met de Storm
10.Richting de Wievenbelter
11.In Het Diepst der Nacht
12.Vinland

Stoneghost – Klip a debüt albumhoz

Aki még nem találkozott a Stoneghost névvel, az a banda nevéből is kitalálhatja, hogy zenéjük a stoner/groove metalhoz áll közel. Az angol formáció a Snakebite zenekar utódjának is tekinthető. Bemutatkozó anyaguk a New Age of Old Days lesz, amelyet április 28-án jelentet meg a Mascot Records. Hogy mire lehet számítani, az most kiderül a Faceless Ghost című dal videoklipjéből.

Stoneghost - Faceless Ghost - Official Video


Stoneghost New Age of Old Days

1.Faceless Ghost
2.Devil’s Motion
3.All They Need Is The Light
4.Seconds To Breathe
5.The Sound Remains
6.Raynardine
7.Sleeper
8.Your Triggr, My Finger
9.Third Degree
10.Let Sleep Beasts Lie

Thurisaz – Konkrétumok az új lemezről

Az atmoszférikus death/black metalt játszó belga Thurisaz új albumáról végre konkrét információkkal tudunk szolgálni. A 2011-es The Cimmerian Years várva várt folytatása a The Pulse of Mourning lesz, és a Sleaszy Rider kiadón keresztül jelenik meg március 31-én. A borítót Mathias Theuwen gitáros/énekes készítette Jeroen Myll (Amenra) együttműködésével. A dalcímeket szintén elérhetővé tették.

 Thurisaz The Pulse of Mourning

1.Longing…
2.…For a Change
3.Patterns of Life
4.Tangram
5.Rays of Light
6.One Final Step
7.Enslaved Dreams
8.In All Remembrance
9.Stargaze

Abscession – Klip az első lemezhez

A Svédországban tevékenykedő halál metal alakulatnak nemrég jelent meg az első lemeze, melynek címe Grave Offerings. Az Abscession mostanra már klipet is készített a bájos Cabin 13 zúzalékra. Van itt, kérem, láncfűrész, balta, meg az Evildead-re emlékeztető kameramozgás is. Váljék kedves egészségetekre!

Abscession - Cabin 13 [Grave Offerings]

Abscession Grave Offerings

1.Where Sleeping Gods Dwell
2.Gargoyle
3.In My Coffin
4.Cabin 13
5.Blowtorch Blues
6.Freshly Dug Graves
7.Plague Bearer
8.The Ruiner
9.Engorged With Gore
10.Downfall

Squidhead – Prohibition [EP] – 2014

A Squidhead név a belga Pierre Minet egyszemélyes projektje, és a Prohibition című ötszámos kislemez az első kiadványa. A teljes egészében instrumentális anyagot a házi stúdiójában vette fel, és ő maga is adta ki. Ha még ehhez hozzátesszük a róla készült tintahalmaszkos fotót (squid = tintahal), még azt hihetnénk, hogy egy mizantróp figura szürreális világában […]

Tovább »

Vader – Korai demók újrakiadása

A lengyel death metal keresztapák április 3-ra tervezik három korai demójuk újrakiadását a Witching Hour kiadónál. A Vader legénysége úgy döntött, hogy a Live in Decay (1986), a Necrolust (1989) és a Morbid Reich (1990) demók megérettek arra, hogy CD-n, kazettán és bakeliten is kiadassák őket. Ezek mind külön-külön lesznek beszerezhetőek, ellentétben a 1996-os Reborn in Chaos gyűjteménnyel. A hamarosan megjelenő anyagok jól tükrözik majd a zenekar természetes evolúcióját a korai speed/thrash/death masszából egy kifinomultabb, karakteresebb death metal felé, amely elvezetett a The Ultimate Incantation című első nagylemezükhöz.

Trepalium – Meg kellett változtatniuk az EP címét

A stílusukat groove/death metalként definiáló francia Trepalium tagjai kénytelenek voltak megváltoztatni az új EP-jük címét, hogy elkerüljék a bírósági eljárást. A The Voodoo Moonshine nevű amerikai zenekar panaszát figyelembe véve, a 2014-es EP-t mostantól Damballah’s Voodoo Doll néven lehet beszerezni. A Voodoo Moonshine címen megjelent első kiadást, értelemszerűen, gyűjtők veszik majd célpontba.