Szerző: farrrkas

Hammer Horde – Új énekes a banda élén

A black/viking metalt játszó Hammer Horde hosszú keresgélés után végre rátalált Tom Sturniolo utódjára. A frontemberi posztot betöltő új családtagot Brock Bickelhaupt-nak hívják, akinek segítségével az új album munkálatai is felgyorsultak. Olyannyira, hogy már a Fed To The Wolves lemezcím is megvan.

Brock a következőket mondta csatlakozása alkalmából:

„Nagyon örülök ennek a lehetőségnek, és igazán megtisztelő, hogy részese lehetek a Hammer Horde történetnek, ugyanis ez egy nagyszerű csapat és megalakulásuk óta hatalmas rajongójuk vagyok. A zenekarban kiváló és tehetséges zenészek játszanak, és alig várom, hogy együtt alkothassunk a következő években.”

Az őt befogadó zenekar is kifejtette a véleményét:

„Ez a Hammer Horde számára egy egészen új fejezetet jelent. Meg szeretnénk köszönni Brocknak az elkötelezettségét és a kemény munkáját abban, hogy újra egy kerek egységet képezünk. Csatlakozása nagy előrelépés a zenekarnak és nagy megtiszteltetés is egyben. Örömmel nézünk elébe mindazoknak a győzelmeknek, amelyeket együtt fogunk elérni, és minél hamarabb szeretnénk megmutatni, mennyi életet lehelt Brock az új album felvételeibe. A rajongóinknak is köszönettel tartozunk a türelmükért és a támogatásukért az utóbbi években. Tudjuk, hogy ez az átmeneti időszak kemény volt a banda számára, de büszkén kijelenthetem, hogy Vinland farkasai visszatértek.”

Itt pedig a 2012-es Vinlander című lemezük klipje: 

Hammer Horde - Midgårdian Revelry (Official Video)

Slipknot koncert

2004 óta nem lépett fel Magyarországon a Slipknot, így nem csoda, hogy az egyik legjobban várt eseménynek számító koncert helyszíne előtt ijesztően hosszú sor fogadott. Az arénától a metróállomásig és onnan vissza az arénáig kígyózó tömeg percek alatt megduplázódott. Késés nélkül, pontban 7-kor kinyitották a kapukat, és szinte percek alatt bejutott mindenki. Egyébként a Papp […]

Tovább »

Soilwork – egy dal a koncert DVD-ről

A svéd melodikus death metal vonalon már húsz éve tevékenykedő Soilwork körül ismét pezseg az élet. A márciusban megjelenő Live In The Heart Of Helsinki az első koncert DVD-jük, úgyhogy nem csoda a türelmetlen várakozás a rajongók részéről. A Momentary Bliss számuk erről a felvételről került most nyilvánosság elé. Björn Strid frontember a következőket fűzte hozzá:

„Ennél jobb időzítést nem is lehetett volna találni ennek az anyagnak kereken 10 albummal és egy rendkívül változatos repertoárral a tarsolyunkban. A felállásunk most félig az eredeti tagokból, félig friss vérből tevődik össze, ami csak izgalmasabbá teszi az egészet. Főleg, hogy az új tagok rengeteget tettek hozzá a Soilwork mai hangzásához, arról nem is beszélve, hogy inspirálóan hatnak ránk, és persze koncerten is egy nagy adag energiát sugároznak a zenekarnak. Egyértelműen most jött el az ideje, hogy az emberek lássanak minket élőben. Higgy nekem!”

SOILWORK - This Momentary Bliss - Live In The Heart Of Helsinki (OFFICIAL LIVE CLIP)

Enslaved – Szöveges videó a Thurisaz Dreaming dalhoz

Norvégia neves progresszív black metal csapata, az Enslaved, végre új dallal jelentkezett. A Thurisaz Dreaming szöveges videója itt most megtekinthető, ami az In Times című tizenharmadik nagylemez nyitó dala. Mellesleg az album március 6-án jön ki a Nuclear Blastnál. A CD kézzel festett borítóját pedig az Enslaved hatodik tagjának is nevezhető Truls Espedal készítette.

Ivar Bjørnson gitáros a következőket mondta a dal kapcsán:

„Végre rászabadíthattuk az első dalt a világra! Ez a szöveges videó mindenképpen alkalmas arra, hogy bemutassuk a dalt és a lemezt. Ez a szerzemény elsőként készült el, és az egész album elkészítésének ideje alatt egyszer sem merült fel, hogy más dallal nyissuk a lemezt. Egyszerűen kiugrik a hangfalakból és megragadja a torkod. Ez egy olyan dal, ami már az elején felteszi neked a kérdést, hogy készen állsz-e az utazásra vagy sem — még szép, hogy készen állsz!”

ENSLAVED - Thurisaz Dreaming (OFFICIAL LYRIC VIDEO)

Magáról a lemezről pedig a következőket vallotta:

„Annyi ideje el vagyok mélyülve ezekben a dalokban és ötletekben, hogy képtelenség lenne véleményt formálnom róluk, csak a szokásos elszállt dicshimnuszokat tudnám zengeni. Ezek a dalok mind a belső és külső életem kiterjesztései, amelyben ugyanúgy megtalálhatóak a tudatos gondolataim, mint azok, amelyek a hétköznapi életben nem merülhetnek fel. Tükröződik bennük a hatalmasság, csakúgy, mint a banális élet apró-cseprő dolgai. Emellett pedig más zenék és művészeti ágak is hatottak az új anyagunkra. Azt azonban határozottan állíthatom, hogy az In Times a legegységesebb munkánk eddig. Magába foglalja a black metalos múltunkat, a progresszív rockból merített hatásainkat, a szabadságérzetünket és az örömünket, hogy ebben a zenekarban lehetünk. Több most az energia, agresszívebbek a nóták, mégis szebb és kifinomultabb a végeredmény. Egyszerűen hallani rajta az ihletettséget.”

 Enslaved In Times

1.Thurisaz Dreaming
2.Building With Fire
3.On Thousand Years Of Rain
4.Nauthir Bleeding
5.In Times
6.Daylight

Terra Tenebrosa – Új lemez alakulóban

A 2009-ben alakult, Svédországban székelő Terra Tenebrosa talán azért született meg, hogy horrorban gyökerező szürreális szerzeményeivel borzolja a kedélyeket. A nyugtalanító és nyomasztó The Tunnels és The Purging albumok után egy split következett, majd a tavalyi V.I.T.R.I.O.L. – Purging The Tunnels című bizarr kislemez. Az avantgarde rémálom a Debemur Morti Productions kiadóhoz szerződve készíti éppen a harmadik nagylemezét, amelyről bővebb információval hamarosan jelentkezünk. Addig is kedvcsinálónak álljon itt az előző nagylemez második tétele.

Black Shape Of Nexus – Dolgoznak az új dalokon

A doom/sludge/drone „barátságos” világában elmélyült német Black Shape Of Nexus egy rövid visszavonulás után újra életjeleket mutat. A 2012-es Negativ Black album után tavaly kijött egy split a Lazarus Blackstarral, és most úgy néz ki, dalokat írnak az új lemezre. A Facebook oldalukon az áll, hogy az utóbbi időszak fájdalmas és hosszú volt a BSON számára, de átvészelték a nehézségeket. Az új albumnak már munkacímet is adtak, de ezt még nem hajlandóak elárulni. Koncerten is csak ősztől lehet majd őket elcsípni. Aki nem ismeri a bandát, az kezdheti az előző anyag egyik dalával, a 400H-val. A csapat szavaival élve: Long live the discomfort!

Black Shape of Nexus - 400H (Negative Black)

Melechesh – új szöveges videó

Az izraeli származású, de Hollandiában székelő, keleti fűszerekkel megszórt black metalt játszó Melechesh egy újabb szöveges videót készített a hamarosan megjelenő új albumuk egyik számához. A Lost Tribes című dal egyik érdekessége, hogy Max Cavalera (Soulfly, Killer Be Killed) is szerepet kapott a mikrofonnál benne. Az Enki névre keresztelt új lemezre Európában egészen február 27-ig kell várni, addig is ismerkedjetek meg ezzel az új nótával, illetve a már korábban közzétett Multiple Truths dallal.

MELECHESH - Lost Tribes feat. MAX CAVALERA (OFFICAL LYRIC VIDEO)

MELECHESH - Multiple Truths (LYRIC VIDEO)

 

1.Tempest Temper Enlil Enraged
2.The Pendulum Speaks
3.Lost Tribes
4.Multiple Truths
5.Enki – Divine Nature Awoken
6.Metatron And Man
7.The Palm, The Eye And Lapis Lazuli
8.Doorways To Irkala
9.The Outsiders

Morgoth – Megvan az új lemez borítója

 

A német death metal veteránok 18 év kihagyás után (!) március 30-án hozzák ki az új Morgoth lemezt a Century Media kiadónál, amelynek címe, ahogy korábban már írtuk, Ungod lesz. A CD 11 zord szerzeményt fog tartalmazni, amelyekre ugyanúgy jellemző lesz a Morgoth-féle szelídítetlen vadság, mint a sűrű atmoszférikusabb jelleg, a Cursed és az Odium legendás albumaikhoz hasonlóan.

Az Ungod hangulatát tökéletesen illusztrálta Seth Siro görög grafikus (Paradise Lost, Soilwork, Moonspell), mindazzal a baljós és hátborzongató hangulattal felruházva a borítót, ami a zenét is jellemzi.

A zenekar a következőket foglalta össze az új album kapcsán:

„Még 2013-ban elkezdtük a dalírási folyamatot, de csak 2014 decemberében lettünk kész mindennel. Nagyon lelkesek vagyunk, hogy 18 év után megmutathatjuk, miről is szól ma a Morgoth. Azt kell mondanom, hogy igazi kihívás volt ennyi év után újra nekiállni a szokásos lemezkészítési munkálatoknak, de egyben hihetetlen élvezetet is jelentett. A Cursed és az Odium közti átmenetként kell majd az új lemezt felfogni, és nagyon reméljük, hogy a rajongóknak is elnyeri majd a tetszését.”

A már korábban közzétett Black Enemy dalhoz pedig a következőket fűzték hozzá:

„A dal a mindenkiben rejlő gonoszról szól, amit egész életünk során megpróbálunk pórázon tartani. Az ember sötét és romboló énjét tárja fel, és konkrétan egy olyan valakiről szól, aki ezeket az erőket már képtelen megfékezni, és végül akarva-akaratlan is gyilkolni kényszerül.”

Egyébként a Morgoth nemrégiben énekest is cserélt. Karsten „Jagger” Jäger (Disbelief) vette át a frontemberi posztot Marc Grewe helyett.

A zseniális Black Enemy dalt már korábban is hallhattátok itt, de talán mégis akadnak olyanok, akik ezt elmulasztották. Ez most bepótolható:

Lycus – A Relapse-nél jön ki a kettes korong

 

Az oaklandi funeral doom/death-et játszó Lycus szerződést kötött a Relapse kiadóval, így ősszel náluk jön ki a csapat második lemeze. A 2008-ban alakult négyes két évvel ezelőtt adta ki a Tempest című debütöt, ami még a Buck Spin Recordsnál jelent meg. A zenekar a következőket nyilatkozta az idei tervekkel kapcsolatban:

„Mi nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a Relapse-nél jelenhet meg az új albumunk. Az igazat megvallva, már a demónk megjelenése óta érdeklődnek irántunk, ám most végre valóban együtt dolgozhatunk. Áprilisban vonulunk stúdióba, hogy rögzítsük az új anyagot, amely várhatóan ősszel jelenik meg. Az új dalok sötétebbek, furcsábbak és sivárabbak, mint a Tempest dalai, és a borító ismét egy csodálatos festmény lesz, Paolo Girardi olasz művész borult elméjének köszönhetően.”

Addig is hallgassátok meg a teljes első albumot:

<a href=”http://lycus.bandcamp.com/album/tempest”>Tempest by Lycus</a>

Minsk – áprilisban új lemez

 
 
A chicagói sludge/post metal szintér egyik jeles képviselője, a Minsk hat éve nem adott ki teljes értékű nagylemezt. A stílus kedvelői most dörzsölhetik a mancsaikat, mert a The Crash And The Draw című anyag április 6-án lát holdvilágot (Németországban április 3, az USA-ban április 7) a Relapse kiadó jóvoltából. A rideg, farkasokat ábrázoló borítót Orion Landau készítette, aki legutóbb a YOB zenekarnak készített egy páratlan műalkotást. Alább az új album dalcímei is megtekinthetőek.
 
 

Minsk
The Crash And The Draw:

1.To The Initiate
2.
2. Within and Without
3.Onward Procession I. Those Longest Of Days
4.Onward Procession II. The Soil Calls
5.Onward Procession III. The Blue Hour
6.Onward Procession IV. Return, The Heir
7.Conjunction
8.The Way is Through
9.To You There Is No End
10.To The Garish Remembrance Of Failure
11.When The Walls Fell

MINSK - "White Wings" (Official Music Video)