Szerző: godfucked

Daylight Dies – sikert sikerre

Lost to the Living címmel 9 új nótája jelent meg nemrégiben az észak-karolinai Daylight Dies doom metal zenekarnak a Candlelight Records-nál. A keverést a svéd Street Studios-ban Jens Bogren (Opeth, Katatonia) végezte, az album külsőségeiért pedig Travis Smith (Amon Amarth, Soilwork) a felelős. „Mindegyikünk úgy érzi, ez a legerősebb eddigi lemezünk”, nyilatkozta a dobos Jesse Haff. Az anyag keveréke a gyönyörű, dallamos vezértémáknak és a nyers, disszonáns ritmusoknak; a kétségbeesés által vezérelt dalok és sötét atmoszféra, hiszen ezt vártátok tőlünk.” Az 1996-ban alakult banda első lemeze, a No Reply 2002-ben még a Relapse-nél jelent meg.

Tardy Brothers – Obituary project

A floridai death metal legenda Obituary szintén legendás énekese, John Tardy a következőket nyilatkozta: „Donald (az Obituary dobosa, amúgy pedig John testvére) és én az elmúlt pár hetet a saját házi stúdiónkban töltöttük, s azzal foglalatoskodtunk, hogy elkészítsük a debütáló lemezünk, anyagát, mely a Bloodline címet kapja majd, a formációnk neve pedig Tardy Brothers lesz.” Az énekes elmondta, hogy az elmúlt években folyamatosan keresték az alkalmat, hogy ezt a projectet tető alá hozzák, s most végre elérkezett az idő a testvérpáros ötleteinek megvalósítására és rögzítésére. John hozzátette, hogy testvérével együtt remélik, hogy „sokan meghallgatják és szeretni fogják a Bloodline lemezt és hogy megértik, hogy mi is volt a céljuk mindezzel.”
_ELVALASZTO_
Az Obituary-nak egyébként időközben megjelent egy EP-je is a Candlelight Records gondozásában, Left To Die címmel, négy nótával, melyek közül a Slowly We Rot egy friss, 2008-as felvétel, a Dethroned Emperior pedig egy Celtic Frost nóta, természetesen saját felfogásban. A korongon emellett szerepel egy videoklip is, méghozzá az Evil Ways című nótához kapcsolódóan:

Obituary- Evil Ways

Demonical a studióban

A svéd, death metal csapat, a Demonical (a tagok között olyan zenekarokból ismert arcok sorakoznak, mint a Centinex, a Rave, a Regurgitate, az Interment, az Amaran, a World Below vagy a Dellamorte), novemberben stúdióba vonul, hogy elkezdje a 2009 áprilisában megjelenő, második lemezének felvételeit. A zenekar debütáló albuma Servants of the Unlight címmel 2007 áprilisában jelent meg Cyclone Empire Records gondozásában. Akkoriban a csapat a Nunslaughter, Nominon és pár állomáson a Grave társaságában is turnézott Európában.

Nightwish ritkaságok

A finn/svéd szimfónikus metal istenség Nightwish lemondta a szeptember 19-i, houstoni koncertjét az Ike hurrikán miatt – legalábbis ez olvasható a csapat weboldalán. Napjaink egyik legsikeresebb formációjának egyébként szeptember 2-án jelent meg egy hetven perces exkluzív kiadványa The Sound of Nightwish Reborn címmel, amely a legutóbbi nagylemez, a Dark Passion Play, immár az új énekesnővel, Anette Olzon-nal készített demófelvételeit és egyéb ritkaságokat tartalmaz. Az anyag csak digitális formátumban érhető el. Hivatalosan is.

Trivium – jön a lemez

Szeptember 30-án jelenik meg a floridai Trivium 2008-as lemeze Shogun címmel, a Roadrunner Records gondozásában. Az anyagot az a Colin Richardson, aki olyan csapatokkal dolgozott együtt, mint a Slipknot, a Machine Head, a Bullet For My Valentine vagy a Napalm Death). A produceri székben Nick Raskulinecz (Rush, Foo Fighters, Stone Sour) ül. Az énekes-gitáros Matt Heafy szerint eljutottak arra a pontra, amikor megtalálták azt a hangzást és zenei világot, amit maximálisan a sajátjuknak tartanak és remélik, hogy a rajongók is hasonlóképpen gondolkodnak majd. Friss nóták reményében érdemes figyelni a csapat myspace oldalát.
_ELVALASZTO_

1.Kirisute Gomen
2.Torn Between Scylla And Charybdis
3.Down From The Sky
4.Insurrection
5.Into The Mouth Of Hell We March
6.Throes Of Perdition
7.He Who Spawned the Furies
8.Of Prometheus And The Crucifix
9.The Calamity
10.Like Callisto To A Star In Heaven
11.Shogun

Legyél benne a Subscribe klipben!

Videóklip forgatás: 2008.szeptember 28. 17:30 Ráday Klub: Ráday Music Pub: Budapest IX., Ráday utca 43-45.
Hamarabb érkezni lehet, viszont megkérnénk mindekit szépen, hogy ne késsen. A forgatásra mindenkit szeretettel várunk, belépő nincs, a cél hogy minnél többen legyetek, és megmutassátok milyen a legjobb közönség a világon…
_ELVALASZTO_

Őszi téli koncertek:
09.19. Szombathely – Végállomás
09.20. Zalaegerszeg – Club Grabovsky
09.26. Budapest – Ráday Klub GUILTY PARTIES
09.28 Ráday Klub – KLIPFORGATÁS
10.04. Pécel – Művház – Pécel – Művház
10.09. Miskolc – MEN
10.11. Győr – No Stress
10.17 Budapest Ráday – Kettőnégy díjátado party, fellépő: Pantera Tribute
10.18. Veszprém – Expresszó
10.23. Budapest – A38 HAJÓ!
10.24. Kalocsa – Barlang Söröző
10.25. Pécs – Toxic Music Club
10.31. Debrecen – Lovarda
11.04. Szeged – JATE Klub
11.06. Timisoara(RO) – Timisoara(RO)
11.07. Cluj Napoca (RO) – Cluj Napoca (RO)
11.08. Bucharesti – Fire Club (RO)
11.14 Sopron – Hangár
11.15. Kesztehely – 512 Club
11.21. Tatabánya – Roxxy Music Club
11.22. Gyöngyös – Mátra Műváz
11.28. Balassagyarmat – Madách Mozi 20éves
11.29. Kaposvár – Szivárváy Mozi
12.05. Nyíregyháza – Rock 66
12.06 Balmazújváros – Baki
12.21. Gödöllő – Trafó

2009.02.27 PECSA


The Eternal koncertvideók

Az ausztral The Eternal négy koncertvideót töltött fel a tavaly májusi európai turnéjukról. Ha emlékeztek még, nálunk is jártak, Pécsett a Toxic Music-ban és Pesten az egykori Kultiban. A banda harmadik nagylemeze, a Kartika a Firebox Records-nál jelenik meg 2008/2009 telén: Finnországban már október 22-én, Európa maradék részén 2009. januárjában. A videók:

The Eternal - European Tour - May 2007 - Part 1


_ELVALASZTO_

The Eternal - European Tour - May 2007 - Part 2
The Eternal - European Tour - May 2007 - Part 3
The Eternal - European Tour - May 2007 - Part 4

A Mastodon és a High On Fire nyomdokain

Elég egy pillantást vetni a Bison B.C. zenekar Quiet Earth borítójára, s máris megértjük, miért is annyira helytálló néhány, a nemzetközi színtéren is elismert magazin kritikája a csapattal kapcsolatban és akkor még nem is hallottuk a muzsikát (aha, ennél rusnyább borítót rég nem láttam – a szerk.). A vancouver-i csapat, akik tavaly még S.T.R.E.E.T.S. néven tolták a thrash metal-t, debütáló lemezükkel, a 2007-es Earthbound-dal azonnal felkeltették az extrém zenék egyik nagyágyújának számító label, a Metal Blade Records figyelmét, s annyira meggyőzték a kiadót, hogy a 2008-as lemez producerévé rögtön azt a Jesse Gander-t tették, aki a 3 Inches of Blood lemezeinek produceri munkálatait is végzi. Belehallgatni mindensetre érdemes, akár érdeklődünk, akár kételkedünk.
_ELVALASZTO_

Dalsorrend:

1.Primal Emptiness Of Outer Space
2.Dark Towers
3.Slow Hand Of Death
4.Wendigo Pt. 1 (Quest For Fire)
5.These Are My Dress Clothes
6.Wendigo Pt. 2 (Cursed To Roam)
7.Medication
8.Quiet Earth

Szeptember 19-én eljönnek a Harag Istenei

A sokak által már régóta várt Amon Amarth lemez már csak három nap és elérhetővé válik a rajongók számára. A Twilight Of The Thunder God három féle verzióban jelenik meg: normál CD dupla LP és egy limitált példányszámú 3 lemezes box lesz kapható belőle. Ez utóbbiban az új lemez mellett egy bónusz CD és egy DVD is helyet kap, melyen egy, a Summer Breeze fesztiválon készült koncert anyaga látható és ha ez még nem lenne elég, egy 40 oldalas AA könyv is megtalálható majd a csini kis kiadványban.
_ELVALASZTO_

Dalsorrend:

1.Twilight Of The Thunder God
2.Free Will Sacrifice
3.Guardians Of Asgaard
4.Where Is Your God?
5.Varyags Of Miklagaard
6.Tattered Banners And Bloody Flags
7.Noo Fear For The Setting Sun
8.The Hero
9.Live For The Kill
10.Embrace Of The Endless Ocean

Darzamat és a sorozatgyilkosok

A Darzamat a lengyel dark metal szcéna egyik legérdekesebb zenekara nekikezdett a 2005-ös, Transkarpatia című lemezük utódjának elkészítésébe, mely nem csak az eddigi legjobb lemezük volt, de a lengyel metal zene történetének egyik legérdekesebb darabja is egyúttal! A tökéletes hangminőség és az eredeti stílusuk bizonyította, hogy a Darzamat csatlakozott a lengyel metal színtér krémjéhez. A Transkarpatia kielégítette mind a dark és a heavy, mind pedig a rideg black/death metal rajongóinak minden igényét.
A zenekar három évig csendben volt és most jött el az ideje az új anyagnak. Így magyarázta ki nekünk Flauros, az énekes: „Nem adtunk életjelet az elmúlt néhány hónapban, bár a csend csak látszólagos volt. Volt néhány körülmény, ami még közrejátszott ebben, de arról biztosíthatlak benneteket, hogy nem nyaralni voltunk. Az egész csapat eléggé el volt foglalva néhány projecttel. Nyilvánvalóan a legfontosabb a Darzamat új lemeze, de a maradék sem kevésbé érdekes. Először is, Spectre, a billentyűsünk, teljes erejével egy fantasztikus új szerzeménnyel foglalkozott, ugyanis felkérték, hogy egy Discovery channeles film betétdalát készítse el! Ebben a lengyel sorozatgyilkosokat egy sötét és komor tükrön keresztül mutatják be. Nera (a fekete cica a képen) is részt vett ebben – ő néhány komolyan őrült zenei háttér részt énekelt fel a film számára. Valamikor idén fogják leadni.”
_ELVALASZTO_

A Darzamat zenészei más projecteken is dolgoztak, a Khode Six-en és a Neurotic Sindrome-on. Flauros: „Az új gitárossal, Chris-szel együtt írjuk a Khode Six (myspace) bemutatkozó lemezének anyagát, míg Nera és Spectre pedig a Neurotic Sindrome (myspace) lemezén. Így aztán eléggé eltértek mostanában a napjaink a Darzamat-ban megszokotttól. Ez a két banda egyébként teljesen más. De erre részletesebben majd az év vége felé térünk vissza.”

A zenekar egyúttal nekiállt az új Darzamat daloknak is. Habár zeneileg eléggé szerteágazó lesz, mégis a legkoherensebb munkája lesz a banda eddigi történetének… „A karakterisztikus szimfonikus darabokon kívül filmzenei elemek is lesznek a zenében. A felvétel súlyos lesz, klimatikus és előre mutató, nyilvánvalóan a koncepciójának keretein belül. Néhány pillanatára még azt is mondanám, hogy az anyag epikus. Így vagy úgy, számíthattok néhány meglepetésre, bár az anyag ettől még Darzamat marad. Az első koncept lemez a banda történetében…” nyilatkozta Flauros.