Szerző: godfucked

Gorgoroth – csúszás

Az eredetileg nyár végén megjelenő új Gorgoroth lemez megjelenési dátuma megcsúszott. Bár az Under the Sign of Hell újrafelvétele gyakorlatilag készen van, a kiadó Regain Records gyártási problémákra hivatkozva napolta el a kiadást.
A hírhedt norvég black metal társaságnak ez lesz a második anyaga a 2006-os Ad Majorem Sathanas Gloriam óta, amit Gaahl nélkül vettek fel a következő felállásban: Infernus gitár/basszus, Pest ének, Tomas Asklund dob.

Alestorm – kalózmetal szar dobossal

Az Alestorm frontembere, Chris Bowes a következőképpen kommentálta a nemrégiben lezajlott doboscseréjüket:
Pete Alcorn (az új dobos – szerk) jó dobos meg ilyesmi és ez azért fontos, mert az előző dobosunk (Ian Wilson) nem volt az. Voltak számok, amiket nem játszottunk élőben, mert az előző dobosunk túl szar volt ahhoz, hogy eljátsza. Egy szar dobos volt. Mint pl. az előző lemezünk címadó dala, a Black Sails at Midnight, nem tudta eljátszani. Terveztük, hogy játszani fogjuk a turnékon, mivel címadó dal, de nem tudta eljátszani. Nem volt rá lehetőségünk, amíg Pete képbe nem került. „

Lépett már fel nálunk is párszor a skót zenekar, hogy valóban ekkora-e a különbség, az október 20-ai Heidenfesten kiderül.

Deftones – láttad a hentest?

Tegnap este az amerikai George Lopez komikus Lopez Tonight című talkshowjában lépett fel a Deftones, a TBS csatorna műsorán a a You’ve Seen The Butcher című dalukat adták elő. Basszusgitárosi poszton továbbra is Sergio Vega játszik. Az interjúban elhangzottak alapján külön-külön már egy jó adag ötlet összegyűlt a híres zenekar tagjainak tarsolyában, az ősszel nekiállnak a próbatermi összegyúrásnak, amiből legkorábban a jövő év elejére lehet valami kézzelfogható a rajongók számára.

Zakk Wylde hangszálproblémák

A hivatalos facebook oldal információi szerint begyulladtak Zakk Wylde hangszálai, a Black Label Society énekes/gitárosának azonnali orvosi beavatkozásra van szüksége. A jelenleg Európában turnézó bandának néhány állomását már biztosan érinti a probléma, de remélhetőleg Zakk felépül június 29-ig, amikorra fellépésük hazánkban, a Petőfi Csarnokban esedékes.

Paeditrician hírlevél Nepálról

A nepáli Brutal Pokhara által kiadott, Occult Science Of Metal online válogatáslemezen szerepel a Paediatrician, az eddig kiadatlan Műhiba című dallal. A számot még a 3 Ways to Extract a Giant Tumor című spliten megjelent 4 számmal együtt rögzítettük, de hangzásában elütött ez előbb említettektől, ezért nem került fel arra a kiadványra. A válogatás 34 dalt tartalmaz (+ a második rész a „NoiseDoom” 27-et). 12 ország, 4 kontinensről képviselteti magát az extreme metal különböző műfajaiból, hazánkból még a Cenobite szerepel a lemezen. 65 oldalas booklettel együtt, innen ingyenesen letölthető: 1.rész, 2.rész.

Egyéb goreságok:
_ELVALASZTO_

Legközelebb szombaton (06.18.) játszunk a csehországi (Zabcice, Brno melletti település), Antitrend Festival 7-en, olyan bandákkal, mint pl. Spasm, Pigsty, Fleshless, Mincing Fury, Taxidermist stb.

Június 25-én a szerencsi Extreme Noise Festen láthattok minket az argentin Prion, és a hazai Carcharoth és Sickdom társaságában.

… és jövőre sem menekül senki a goregrindtól, elkezdtük felvenni a második albumunkat! Bővebb info hamarosan…

Mike Portnoy – A nagy bejelentés

Mike Portnoy, a Dream Theater ex-frontember/dobosa a következő, „nagy bejelentés”-t tette közzé hivatalos twitterén:

„Igen, nagyon fel vagyok pörögve az új zenekaromban levő potenciáltól, következő hónapban kezdem a lemezfelvételt és minden bizonnyal nagyon pezsdítő lesz azoknak az embereknek is, akik szeretik ezt a stílust. De azért ne rakjátok a lécet TÚL magasra (bár tudom, hogy gyilkos ez a felállás). És mondom, ez a banda sokkal inkább a klasszikus hard rock kategóriába tartozik, a’la Led Zeppelin, Deep Purple, korai Ozzy.”

Season of Mist – dömping

Akcióba lendült a francia Season of Mist kiadó, 7 zenekarral írtak alá új lemezszerződést. Szeptemberben jön az Arckanum hetedik lemeze, ez egy svéd, egyszemélyes black metal banda. A Dodecahedron szintén black metal, ők Hollandiából származnak és korábban Order of the Source Below néven nyomták. A harmadik az amerikai death/grind Misery Index, ők jövő év elején fognak studiózni. Az izlandi Solstafír is beállt a sorba, akik következő lemeznek valami igazi nagy durranást ígérnek. A Terrorizer is a Season of Mist-hez állt, a 2006-ban visszatért legendás banda harmadik nagylemeze remélhetőleg ütősebbre sikerül, ez ősszel derül ki, hiszen a nyáron még az új anyag keverése zajlik. Norvégiából is jön egy kis black metal, egy szintén nemrégiben összeállt formációról van szó, ők a Tsjuder, az októberben megjelenő lemeznek pedig Legion Helvete lesz a címe. A hetedik banda pedig a brit Esoteric, a funeral doom rajongók örömére…

Iced Earth – disztópia

A híres floridai power metal banda bejelentette következő lemezének címét: Dystopia. A studiózás már elkezdődött, a maszterelés valamikor két hét múlva jön, de mivel a csapat a nyáron repked Amerika és Európa között fesztiválfellépések miatt, ezért a kész végeredményre azért várni kell.
Mint ismeretes, Matt Barlow énekes kilépett a zenekarból, helyére az Into Eternity-s Stu Block érkezett, a november 24-ei Club 202-es koncerten is ő lesz már látható és hallható.