
Letölthető a banda első albumának Not One című számára forgatott videóklip innen.

Letölthető a banda első albumának Not One című számára forgatott videóklip innen.

A Massacre Records augusztus 4-én jelenteti meg az együttes Klagebilder című új albumát.

Thornography címmel szeptember 19-én jelenik meg az együttes új lemeze. A korongot a Roadrunner Records gondozza és eddig a következő számok kaptak helyett rajta:
Libertina Grim, Tonight in Flames, Cemetery and Sundown, I Am the Thorn, The Byronic Man, Temptation

„Hell! A LIVE LIKE A MAN (DIE AS A GOD) névre keresztelt második Stereolemezről akkor kicsit bővebben: A nótákat (összesen 11 szám) a múlt héten Hidasi Barna barátunkkal rögzítettük, jelenleg a keverés zajlik. Eddig úgy tűnik, hogy sikerül felülmúlni a Dead Rivert minden tekintetben (persze ez erősen izlés dolga). Jövő héten a keveréssel szinte biztos, hogy végzünk, és akkor már csak a master lesz vissza, ami még egy kicsit kérdéses. Ha minden jól megy azt is Herr Braun barátunk készíti el, de ha a technika ördöge megtréfál, akkor egy másik stúdióban lesz felturbózva a cucc. Közben készül a borító is, amit újfent Paulo nevű brazil barátunk készít, csakúgy mint a demo borítóját. Ő egyébként a COC honlapján is dolgozgatott, úgyhogy a minőség garantált. 🙂 Előreláthatólag tehát a lemez valamikor nyáron szerintem biztosan megjelenik, úgyhogy lehet behűteni a söröket! A kiadásért a PsycheDOOMelic, illetve itthon a Hammer Records felel, tehát talán végre kis hazánkban is kapható lesz!
Stereoguys”

A Prisons album It All Dies Today számára készített videóklip megtekinthető itt.

A Mayhem koncert után a gitáros Sadogoat kiszállt a bandából, és helyére Noxious került. A felállás mellett az új album tracklistje is megváltozott. Az eddig tervezett 11 szám helyett csak 9 lesz hallható az új korongon. A tracklist most így néz ki:
1. Intro – Reconquering The Carpathians
2. The Call Of The Heathen Horns
3. Mournful Hymns
4. From The Blackness of Aeons
5. WhereTtheLlight Was Born (Thule Ultima a sole nomen habens)
6. Light Burst Into Flames On The Horns Of Baphomet
7. Towering Clouds Over The Fields Of Carnuntum
8. The Spear Of Longinus
9. Dreams Of Ages
Végezetül pedig itt alant olvasható a Towering Clouds Over The Fields Of Carnuntum szám szövege:
Towering Clouds Over The Fields Of Carnuntum
Blood flows from the throat of the mountains,
Black rain falls to the legion’s trail
Mist covers the path of our fathers
The path, on we march
The gods are watching me
They are the gods of will…
Proud men, proud gods
Mannus…Tuisto…
The world is changing,
Our world is eternal…
I saw the legions of Varus,
Oh, gods, eat their flesh
Tormented for knowledge
Wotan..nine nights
Donar, with pride we walk,
As wolves among sheep
We are the clouds over the fields
We march through our ancient’s forests
Allvater, see the trail of the warriors,
Sons of Mannus we are…
The twilight has come…the fall of Rome
Black clouds towering..over Carnuntum

Három év után új stúdióalbummal jelentkezik hazánk elsőszámú rock zenekara, a Tankcsapda! A „Mindenki Vár Valamit” címre hallgató korong visszatér a gyökerekhez, a zenekar keményebb oldalát mutatja meg, balladáktól, pop számoktól mentes igazi rock and roll korongot alkottak a debreceni rockerek. A tizenkét új felvétel közül elsőként a „Nem kell semmi” című dalt ismerheti meg a nagyközönség, melyhez Herz Péter rendezésében a napokban készült el a videóklip. Az album érdekessége, hogy a 12 új szám mellett ajándék koncert DVD is kapcsolódik a CD kiadványhoz, ami exkluzív fekete tokban kerül a forgalomba. A koncert DVD a zenekar múlt év májusában adott PECSA szabadtéri koncertjének anyagából lett összevágva, melyet most minden CD mellett megtalálhatnak a lemezvásárlók.
A zenekar a hagyományokhoz híven a lemezmegjelenés napján, azaz április 24-én 15:30 órai kezdettel Budapesten dedikálja albumát. A helyszín a korábbi évekhez hasonlóan a Jókai utcai MCD lemezbolt lesz, ahol személyesen is találkozhatnak a rajongók a zenekar tagjaival, és dedikáltathatják kedvenceikkel lemezeiket, relikviáikat. De, hogy a vidéki rajongókról se felejtkezzenek el, a megjelenés hetében az ország összes nagyvárosában folytatódik a dedikálóturné. Az alábbi városokban találkozhat a nagyközönség a Tankcsapda legénységével:
Ápr. 24. 15.30 Budapest – MCD lemezbolt, Jókai u.
Ápr. 25. 14.00 Nyíregyháza – Rocky lemezbolt
Ápr. 25. 17.00 Debrecen – Media Markt
Ápr. 26. 15.00 Eger – Metál Zenevár
Május 2. 14:30 Székesfehérvár – Media Markt
Május 3. 13:30 Miskolc – Media Markt
Május 8. 13:00 Szombathely – Media Markt
Május 8. 16:00 Győr – MCD Zeneáruház
Május 9. 13:00 Pécs – Media Markt
Május 9. 17:00 Szeged – Media Markt
Május 10. 13:00 Kecskemét – Malom Bevásárlókp. – Alexandra
Május 10. 16:00 Szolnok – Media Markt

2006. június 8-án a budapesti Petőfi Csarnok Szabadtéri Színpadán az Alice in Chains és a Bloodsimple bandák társaságában hazánkba érkezik a STONE SOUR, mely a SLIPKNOT tagjaiként ismertté vált Corey Taylor énekes és James Root gitáros zenekara! A Stone Sour idén – kihasználva a Slipknot idei pihenőévét – augusztusban új albummal jelentkezik, a „Come Whatever May” c. anyaggal, melyet megelőzően a nyári hónapokban világkörüli turnéra indulnak, aminek egyik jeles állomása lesz Budapest! A Slipknot rajongótáborának egy kiváló alkalom, hogyha nem is a teljes legénységet, de Corey Taylort és Jim Rootot élőben hallhatják/láthatják, persze egy teljesen más formáció élén, és ugye immár maszkok nélkül!
A koncertet a Multimedia Concerts szervezi, további információk a www.muco.hu vagy a www.ticketpro.hu oldalon találhatók!

Április 22-én, szombaton Hard estre várják az érdeklődőket Magyarország egyik legpatinásabb egyetemi klubjában, a Ráday Klubban.
Fellép az újjáalakult Virgin One (virginone.uw.hu), a motoros találkozók egyik kedvenc gyöngyszeme, a Cherokee (www.cherokee.hu), az estét pedig a Hard (www.hardzenekar.com) legénysége zárja. Örömzenélésben tehát most sem lesz hiány, a dallamos rockzene híveinek jó szórakozást nyújthat ez az este.
Ráday klub Bp. IX. ker. Ráday u. 43-45.
Telefon: (06-1) 218-4766

Meghallgatható az együttés új lemezéről a Murky Waters című szám itt.