Na igen, a mai nyápic porondon futó sok ócskaság mellett mindig örömmel tölt el, mikor ilyen anyagokba botlok, mint a kiskunhalasi Jack demója. Az ide feltett két gyors grindcore bomba simán elmehetne lemezre is a hangzás alapján. A mai világban én sok értelmét már nem látom a demózgatásnak, mert csak szétforgácsolódik egy csapat tőle. Érdemesebb […]
Tovább »
A Faith No More 1981-ben alakult meg Faith No Man néven a basszer Billy Gould és a dobos Mike Bordin jóvoltából. Ekkoriban még Wade Worthington kezelte a billentyűket, és Michael Morris énekelt. A ritmusszekció hála Istennek sosem változott a bandában, és talán részben ennek köszönhetően megőrizhették a kaliforniak azt a jellegzetes stílust, ami mindig is […]
Tovább »
Naga: Üdv Vyrn! Pár szóban összefoglalnád a DSD megalakulásának körülményeit? Ha jól sejtem már csak Sinox és Te vagytok alapító tagok. Vyrn: Igazából csak Sinox számít alapító tagnak Corunnal együtt, én csak 2-3 hónappal később érkeztem Sacrunnal. Mi négyen számítottunk a törzstagoknak a legtöbb ideig: mi írtuk a zenét, szövegeket, a dobosok, basszusgitárosok pedig csak úgy […]
Tovább »
A finn népi eposzt a Kalevalát időről időre inspirációként használó csapat a Tales from the Thousand Lakes című ’94-es lemezével tört be igazán a kemény zenei színtérre, ami a bemutatkozó vad death/black lemez után egy elég éles fordulatot jelentett. Megszelídült a tempó, jópár dalban már-már doomba fordult a produkció (gondoljunk csak a „sláger” Black Winter […]
Tovább »
Igen. A HP-n 8-ast adtam rá, most viszont úgy odapörkölöm a 10-est, hogy csak na. A Valborg szintén azon bandák egyike, akik brilliáns muzsikát gyúrnak a próbatermecskéjükben, csak valahogy nincsenek euró tízezreik a menedzsmentre. Kőkeményen kell irodalmazni utánuk, ha az ember szeretne többet tudni annál, hogy van négy lemezük, és hogy trióban működnek. Alakulásuk 2002-re […]
Tovább »
Mielőtt valaki félreértené, NEM Jaco Pastorius éledt újra, nem is John Myung vagy Les Claypool szállt be a kaliforniaiakhoz, csak egyszerűen ez jutott eszembe jellemzésképpen, hiszen hihetetlen hangsúlyt kapott ez a nemes hangszer dinamika szempontjából az új Jane’s Addiction lemezen. Eltelt nyolc év a zenekar utolsó anyaga óta. Tulajdonképpen indulhatnának a legritkábban lemezt kiadó csapatok […]
Tovább »
A Nirvana 20 éve jött ki a Nevermind albummal. Ez előtt tisztelegve ad koncertet a Nirvana-tribute Leaner és a vérvonalat jelentő Foo Fighters feldolgozásokban utazó Monkey Ranch. A helyszín a Szabad az Á. Időpont: 2011. november 12.
A Jane’s Addiction egy olyan banda, amit jobb csak hallgatni, mint nézni. Miért? Hát azért, mert bár Perry Farrell szép szikár gyerek, annak ellenére, hogy 52 éves, de mellette csúnya kontrasztként jelenik meg Dave Navarro, aki inkább emlékeztet egy átoperált Anastacia vagy Eva Mendez klónra, mint férfira (nem mertem kivastagítani a két nevet :-DDD). Viszont […]
Tovább »
Október 18-án jelent meg az amerikai alternatív rockzenekar, a Jane’s Addiction új lemeze The Great Escape Artist címmel.
A nem túl termékeny zenekar ezúttal két basszert is alkalmazott a stúdióban David Andrew Sitek és Cris Chaney személyében.
Tom Morello nyilatkozta egyszer: „A Jane’s Addiction nagyobb hatással volt a rockzenére, mint a Nirvana„
| 1. | Underground (3:07) |
| 2. | End to the Lies (3:31) |
| 3. | Curiosity Kills (4:29) |
| 4. | Irresistible Force (Met the Immovable Object) (4:00) |
| 5. | I’ll Hit You Back (3:48) |
| 6. | Twisted Tales (4:29) |
| 7. | Ultimate Reason (3:49) |
| 8. | Splash a Little Water on It (5:13) |
| 9. | Broken People (3:39) |
| 10. | Words Right Out of My Mouth (3:49) |
Na, most jó nehéz helyzetbe hoztam magam, ugyanis megfogadtam, hogy csak régi lemezekről fogok írni. Azokról meg ugyebár könnyebb infóhoz jutni, mint a manapság promózó bandák esetében. Hogy miért döntöttem mégis úgy, hogy górcső alá veszek egy 2011-es kiadású lemezt? Hát azért, mert miután végighallgattam, úgy éreztem magam, mintha tettem volna egy utazást az 1990-es […]
Tovább »
