Szerző: oldboy

WAMI – Kill the King – 2014

Íme, egy újabb recenzió, amit nem nekem kellene megírnom… Hisz a WAMI névre hallgató, kvázi supergroup létrejöttéről anno bahon közölt hírt. És ő írt kritikát Doogie White lemezeiről, és az Anti Tank Nun-éról is, ahol ez a tejfölösszájú fiúcska nyüvi a húrokat. És mivel tudom, hogy olvasol minket Mikikém, ezúttal üzenem: bánhatod, hogy a Kill […]

Tovább »

Yerbadiablo – It Doesn’t Work – 2013

It Doesn’t Work, azaz nem működik. Tapasztalataim szerint neccesek az ilyesmi címek, mert még önbeteljesítő jóslattá is válhatnak. Anno a miskolci Varso adta bemutatkozó nagylemezének a Finding Deaf Ears címet és sajnos süket fülekre is talált az az egyébként kifejezetten erős anyag. A Yerbadiablo második albuma ráadásul nem is túl meggyőző… Mivel én írtam az […]

Tovább »

Slipknot – egy kis info az új lemez irányvonaláról

Még mindig úgy néz ki, hogy a Slipknot az év vége környékén kijön friss albumával, ami az első lesz a tavaly kirúgott dobos, Joey Jordison nélkül. Hogy ki fogja feljátszani a dobtémákat, egyelőre nem tudni. Hallhattunk már arról, hogy a Madball korábbi ütőse, Jay Weinberg ül majd a cájg mögé, de ezt se vehetjük még készpénznek. A csapat énekese, Corey Taylor annyit elárult a korong irányvonaláról, hogy az Iowa brutalitása fog keveredni a  Vol. 3: (The Subliminal Verses) dallamaival, művészi irányultságával, mélységével. És biztos benne, hogy a népek oda lesznek majd érte… Meglátjuk, mindenesetre nekem a Vol. 3 a kedvencem tőlük, szóval akár még jó is lehet az új opusz! 

Nefogazz – feloszlás és búcsúajándék

A Nefogazz! zenekar az alábbi bejelentést tette facebook oldalán:

„Sziasztok!
Egy jó és egy rossz hírem van számotokra.
Kezdem a rosszal:
A Nefogazz zenekar 12 év után hamarosan megszűnik.
A jó hír, hogy nemsoká elkészül a zenekar beszt of albuma.
12 számot fog tartalmazni és ingyen letölthető lesz a netről.
Ez a mi búcsú ajándékunk Nektek.
Egy esetleges utolsó koncertről még folynak a tárgyalások.
Életünk egyik legszebb időszaka volt, köszönet érte.”

Southern Comfort – Blues n’ Roll – 2014

A nagykaposi és leleszi arcokból verbuválódott Southern Comfort debütáló nagylemeze áprilisban jelent meg a Hammerworld mellékleteként. És mint a szövegkönyvből kiderül, nem csak hazánk vezető rock/metal újsága látott bennük fantáziát, de Nagykapos város és Lelesz község önkormányzata is támogatta a lemez elkészítését. Ez felettébb dicséretes hozzáállás a két település részéről! Töredelmesen bevallom, amikor elvállaltam a […]

Tovább »

Klem – Ritagli di Tempo – 2013

Szabadidő. Olaszul: ritagli di tempo. Ezt a címet választotta bemutatkozó nagylemezéhez a Bovolone-beli trió. És mivel eljuttatták szerkesztőségünkbe a CD-t, így valakinek vállalnia kellett a recenziót. Az, hogy végül ez a valaki én lettem, talán annak is köszönhető, hogy a többieket elriasztotta a Rorschach-teszt tintapacáihoz hasonlatos borító. Vagy ha az nem, és belehallgattak a srácok […]

Tovább »

Korog – Maybe Airlines – 2014

A Korog a hazai rock/metal zenei színtér egyik legérdekesebb csapata. Számomra már az is fura volt, hogy még léteznek… Hisz a 2008-as Mumus óta nem nagyon hallottam róluk. Persze a srácok sosem voltak hívei az agresszív marketingnek, ennek okán talán nem én vagyok az egyedüli, aki lemaradt arról, hogy 2012 óta Tanka Balázs tölti be […]

Tovább »

Aebsence – Balázs elhunyt

A folkos elemeket az alternatív prog. metallal keverő gödöllői Aebsence az alábbi szomorú hírt osztotta meg facebook oldalán:

„Elhunyt Blézs…
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy tragikus körülmények között elhunyt Polgár Balázs barátunk/zenésztársunk. Nehéz szavakat találni… Mélyen megrendültünk…
Nyugodj békében Balázs!”

A csapat eddig sem a termékenységéről volt híres, de mindkét nagylemezük magas minőséget képvisel. Reméljük, ez a tragiédia nem jelenti egyben az Aebsence végét is!

Turbo interjú

Egyetlen nagyszerű lemezt még „véletlenül” is lehet produkálni. Kettőt már nem annyira. Viszont ha egy banda zsinórban három kiváló albumot tesz le az asztalra, akkor ott szóba sem jöhet a véletlen. Márpedig a hazai Turbo zenekar 3. korongja is telitalálat! Ezen apropó kapcsán beszélgettem egy kicsit a csapat frontemberével, Tanka Balázzsal. – Először is szeretnék […]

Tovább »

Killer Be Killed – Killer Be Killed – 2014

Három agyas és egy ösztönlény. Nem, ez nem egy új amcsi vígjáték címe! De ezzel a szlogennel is lehetne jellemezni a Killer Be Killed nevű supergroup felállását. Kezdjük az utóbbival: az egyszerű, primitív sujtások brazil atyjával, Max Cavaleraval. Sokakkal ellentétben én nem tartom annyira rossznak az utóbbi pár Soulfly lemezt sem, bár szerintem kb. a […]

Tovább »